Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-56

34 Az országgyűlés képviselőházának l árverés folyását észleltem és én felszólítottam, illetve felkértem az eljáró közeget, hogy világosítson fel, hogy a pénzügyi hatóságtól milyen intézkedést kapott. Érre azt a választ kaptam, hogy a jegyzőség kapott telefonon értesítést, hogy ha azonnal a hátralékos összeg 10%-a kifizetést nyer, az árverést felfüggeszti. Én bejelentettem, hogy a mai súlyos körülmények között, miután erről kellő időben hivatalosan értesítve nem lettem, a kívánt 10%-ot sehogy sem tudtam előteremteni, kértem az árverés megszüntetését, mely kérelmem elutasítást nyert és az árverés tovább folyt. Sérelmes volt rámnézve az árverés megtartása, mert az uradalomban lévő összes szarvasmarha-állomány, melyek mind növendék-marhák voltak, el lettek árverezve, (Esztergályos, János: Elkótyavetyélték!) melyekért tavasszal én négyszeres árt kaphattam volna. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy az állatok melleit levő konvenciós cseléd most munkanélkülivé vált, tovább alkamazni nem tudom. Jogos sérelmem ellenére, az árverés le lett folytatva s így 20 darab növendékszarvasmarha 1086 pengő 60 fillérért lett eladva. Sérelmes volt rámnézve, hogy az árverező közeg utasítást adott a majorgazdának, hogy a gazdasági munkát végző lovakat is hajtsák be, mert azok is el lesznek árverezve. (Esztergályos János: Ez az a nép-politika, amelyet az urak emlegetnek! — Zaj) Elnök: Esztergályos János képviselő urat kérem, maradjon csendben. Gr. Somssieh Antal: «Tudomásom szerint, erre van egy rendelet, hogy az igásjószágot a gazdaság továbbfolytatására tekintettel, semmi körülmények között, még adóban sem lehet elárverezni.» (Esztergályos János: Háborogni sem szabad?.) Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék csendben maradni. A képviselő úr nem kapott engedélyt napirendelőtti felszólalásra, nem is kért, tehát nincs joga beszélni. Gr. Somssieh'Antal: «Árverező közeg, tiltakozásom ellenére, a jószágállomány szénaszükségletét is árverezte, melyre vevő nem akadt a szállítási nehézségek és a rövid elszállítási terminus miatt. Előadja továbbá, hogy az egész árverési intézkedés ellen panasszal fog élni a magyar királyi pénzügyminiszter úr Ő nagyméltóságához intézett külön panaszkérelemben.» En a jegyzőkönyvvel újból elmentem Kölbig miniszteri tanácsos úrhoz, aki kétségbe volt esve, hogy az ő jóakarata így meghiúsult és azon az emberen nem tudott segíteni. Az eredmény az volt, hogy azt mondták: a jegyzőt felelősségre vonják. Ámde az a szerencsétlen ember nem fog talpraállani attól, hogy a jegyzőt felelősségre vonják. Az intenció az volt, hogy az emberen segítenek, de ha későn kapja az értesítést, az ujjából nem tudja kirázni a 10%-ot. Adjanak neki időt, hogy megmentse birtokát. (Esztergályos János: Pacsán'is ez volt a helyzet!) Igen, Pacsán is kiadta a főispán a rendeletet, hogy nem szabad a lefoglalt marhát a vásáron elárverezni és mégis megtették. Hát ki a felelős? Miért nem fogadnak szót az alantas hatósági közegek? (Gaal Gaston: A tisztviselők a felelősek! - Zaj.) Egy másik panasz. Mi, akik a falu népével sűrűn érintkezünk és közöttük élünk, azt tapasztaljuk, hogy egyes lelkiismeretlen ügyvédek agyonnyúzzák a falu népét, s beleugratják mindenféle lehetetlen perekbe. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) 6. ülése 19$2 február 26-án, pénteken. Elnök: Figyelmeztem a képviselő urat, hogy a sértő kifejezésektől tartózkodjék. Gr. Somssich Antal: Állom a szavamat. (Andaházi Kasnya Béla: A lelkiismeretlen ügyvédek! Nem általánosított, csak a lelkiismeretlenekre mondotta ezt! — Din ich Ödön: Van kivétel is!) Szavaim bizonyítására legyen szabad egy levelet felolvasnom (olvassa): «Előbbi leveleimben panaszkodtam, hogy jártam a szentbalázsi jegyzőnél és ez bemutatott egy budapesti ügyvédnek, aki már be is perelt, tudniillik a 250 pengő követelésért a járásbíróságnál.» Tőlem kérdezi, hogy mit szólok hozzá, a február 17-iki tárgyaláson megjelenjen-e, vagy képviseltesse-e magát. Ennek előzménye pedig az volt és itt végigírja ez a szegény ember (olvassa): «Alázatosan kérem, el kell-e nekem Budapestre a tárgyalásra menni, meg kell-e az összeget fizetnem, hiszen kiveszi gyermekeim szájából a kenyeret és leveszi testükről a ruhát, hiszen azért fordultam azért a kölcsönért, — tudniillik egy Fob.-kölcsönről volt szó — hogy megmentsem ezt a kis családomat és kis földemet.» Ennek az embernek hét hold földje van és van a Fob.-nál egy ügye, amely miatt hozzám fordult. Azt hiszem, már igen sok képviselő úrnak volt szerencséje a Fob.-hoz. Elmegyünk oda és megkérdezzük, Péternek, vagy Pálnak az ügye hogyan áll. Ott nagyon szívesen és előzékenyen viselkednek velünk szemben, s azt mondják, hogy vagy be van vonva az eljárásba, vagy nem lehet itt segíteni, mert nem felelt meg a követelményeknek, visszautasítják. Ez az egész^ ténykedésünk. Ez a budapesti ügyvéd azt írja annak a bizonyos jegyzőnek, aki I viszont ennek az embernek az ügyvédet ajánlotta: igen t. körjegyző úr, maga ismeri a legjobban a vagyoni viszonyait és önre bízom; ha az illető nagyon szegény ember, akkor 300 pengő tiszteletdíjat kérek ezért a ténykedésért. (Felkiáltások a bal- és a jobboldalon: Borzalmas! — Andaházi Kasnya Béla: Hol van ilyenkor az igazságügyminiszter? Miért nem intézkedik?) Mit szólnak ehhez az urak? (Kóródi Katona János: Egy csomó népnyúzó!) Itt van egy másik eset. Egy Szilyné nevű özvegyasszonynak, akinek az ura egy másik polgárembertől földet bérel, ez a polgárember felmondotta a bérletét. Az illető azonban, aki ibérbevette, megtrágyázta a földet és munkát is végzett rajta, s ezért azt mondotta, jól van, visszaadom neked a földet, de fizesd meg nekem a trágya értékét és a munkát. Ezt egy rövid egyességgel meg lehetett volna csinálni. Erre háromszor is kapott egy dr. Weisz Lajos nevű kanizsai ügyvéd úrtól (Felkiáltások balfelöl: Weisz!) levelezőlapot, amelyekben az a titokzatos dolog áll: «Jöjjön be Kanizsára hozzám, nagyon fontos dolgom van önnel, a pénz itt van.» Az illető Szilyné még csak azt sem tudta, hogy miről van szó. A harmadik levelezőlapra azután bement és ott az ügyed azt mondotta neki: tudja, a maga ügye nagyon jól áll, valami 3000 pengőt fogunk attól az illetőtől követelni. Ez a Szilyné azt mondotta neki: hiszen az egész föld nem ér meg többet 3000 pengőnél, ne tessék olyan árat kérni kártérítésképpen, amiért az egész földet meg lehet venni. Erre azután ez a Szilyné elment egy másik

; ügyvédhez, akivel már azelőtt is összeköttetésben volt és elpanaszolta neki a dolgot. Ez a másik ügyvéd azt mondotta neki, hogy ez őrültség volna, mert ez után az óriási nagy beadott kártérítési összeg után számítják az ügy-