Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-66
370 Az országgyűlés képviselőházának szó — kilónként 1"10 pengőért szállítja, a magángyár pedig 80 fillérért. A metélt tésztát szállítja a Fővárosi Kenyérgyár 1*18 pengőért, a magángyár 94 fillérért. (Rakovszky Tibor: Jó tészta!) A csőtésztát szállítja a Fővárosi Kenyérgyár 1*26 pengőért, a magángyáripar pedig 94 fillérért. Ez az, amit mi mindig applikálunk, ez az, amire mi mindig hivatkozunk, hogy tudniillik ezeknek az üzemeknek vannak olyan védett területei, ahova természetesen a ; tulajdonos azonosságánál fogva nem képes behatolni a magánipar. Itt szedik azután össze j azt a nyereséget, amely lehetővé teszi nekik, . hogy a magániparral szemben ezt a gyilkos versenyt felvegyék. (Gáspárdy Elemér: Nem fizet adót!) Ugyanez van az élelmiszerüzem kórházi szállításainál. Már az előbb voltam bátor említeni, hogy a főváros autonómiája keretében keletkezett' az a jelentés, amely azt igazolja, 5 szőrén-szálán eltűnt, elveszett. De én nem a mi érdekkörünkhöz és nem a mi politikai árnyalatunkhoz tartozó férfiúnak, hanem a főváros j autonómiájában vezetőszerepet játszó férfinak' a keresztény községi párt vezető emberének és szakértő emberének, Csilléry Andrásnak 1931. október 15-iki beszédére hivatkozom, amelyben szószerint ezt mondotta (olvassa): «Tény és igaz, hogy az üzem saját produktumait a budapesti piacon a nagyközönségnek olcsóbban árusítja, amit azonban a fővárosi üzemeknek, vállalatoknak és intézményeknek ad, azt mé; regdrágán árusítja.» Ugyanabban az időben, a Pesti Napló mellékletét képező Orvosi Naplónak 1931. október; 1-i száma közli, hogy a székesfőváros főor- j vosai értekezletet tarto'ttak, amelyen — szószé- ; rint idézem — megállapították, hogy (olvassa): l «az élelmiszerüzem 40—200%-kai drágábban áru- '. sít ja az élelmicikkeket, mint a vásárcsarnok. Ebből az egy adatból világosan és természetesen alakul ki az a vélemény, hogy az élelmiszerüzemet kikeli a szállításból rekeszteni.» így néznek M ezek az üzemek is. Méltóztassék most elképzelni, hogyan tudjon az a fővárosi kisiparos élni, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) hogyan tudjon az a fővárosi pék megállni, akivel szemben a községi üzemnek ez az előnye van; hogyan kell elpusztulnia szükségképpen a fővárosban a hentesnek és mészárosnak (Ügy van! Ügy van! bal felől.) akkor, amikor ők ezekben a privilegizált kórházi szállításokban nem vehetnek részt és az itt szerzett haszon a fegyver, amellyel őket a szabad verseny területén ledöfi a főváros. (Gáspárdy Elemér: Deaz üzemi igazgatók jól élnek!) Méltóztassék visszagondolni azokra az élethalál harcokra, amelyek akörül folytak, hogy mennyi legyen a kórházi ápolási díj... (Zaj. ••- Bálijuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Éber Antal: ... hogy micsoda invektívákkal illették a főváros autonómiájában a kormányt azért, hogy 5 pengőben akarja megállapítani a kórházi ápolási díjat, holott az 6 és fél pengőbe kerül. Meggyőződésem, hogy sokkal többet, mint ezt a differenciát meg lehetne takarítani, hogy a mai eltartási és élelmezési viszonyok mellett az 5 pengőnél sokat meg lehetne takarítani akkor, ha nem szolgáltatnék ki a fővárosi kórházakat, a főváros összes karitatív ^intézményeit a főváros üzemeinek szabad zsákmányul. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Magyar Pál: Miért nincs itt árlejtés? — Kun Béla: Hol a szabad verseny!) Vizsgáltuk a kenyérgyár esetét a monopólium szempontjából. Még egyet teszek hozzá; . ülése 1932 április lí-én, csütörtökön. A kenyérgyár jelentéséből kiderül a következő. A kenyérgyár másfél millió koronát kapott a fővárostól szukcesszíve 1910—1918-ig, tehát kb. még aranykoronát, mert 1910—1918-ig kapta ezt az összeget. Ezt a másfél millió koronát azután 1922-ben semmivel — mert az akkori korona nem ért semmit — visszafizette a fővárosnak. Vagyis neki az egész üzeme, gyártelepe mind ingyenben volt. Most megint kérdezem: Hát szabad a fővárosi péknek pékárait összehasonlítani egy olyan üzem áraival, amely egész alaptőkéjét egyszerűen semmivé vált koronákban visszafizette, amely védett területtel rendelkezik a kórházaknál?! Hogyan lehet elképzelni, hogy az iparosság ezzel szemben versenyt tudjon kifejteni 1 ?! (Gáspárdy Elemér: Es a pékek adójából kapják az összegeket!) Kátérek arra is. Ami azonban a leggróteszkebb területe a községi és hatósági üzemeknek, az a nyomdák területe. (Ügy van! balfelől.) És itt az állam vetélkedik a fővárossal ennek a kérdésnek miként vabó megoldásában. Előrebocsátom, hogy megállapításunk szerint a fővárosi sokszorosító ipartestületnek, amelyhez a nyomdák tartoznak, 300 tagja van, akik közül minden túlzás nélkül elmondható, hogy 150 az éhezéssel küzd, „a legszigorúbb, a legrettenetesebb nyomorban tengődik. Es akkor (beáll itt ez a helyzet a háború után, amikor arról kellett volna gondoskodni, hogy a fővárosban rekedt nagy nyomdák, a sok kis nyomda, amelyek : mind egy nagy ország dimenzióira voltak méretezve, kellőkép foglalkoztatva legyenek, tehát minden hatóságnak, az államnak, a fővárosnak, mindenkinek azon kellett volna gondolkodnia, ^hogy ezeket hogyan képes munkával alimentálni, hogy a főváros ipari életének ezek a tényezői ne pusztuljanak el. Es most ezzel szemben vannak a következő intézmények. Van^ az államnyoimda, amelynél rövid bizottsági ülésen a következőkről győződtünk meg. Kérdeztem, Ihogy milyen áron számláz az államnyomda az állami hivataloknak. Hát kérem úgy számlázunk, — mondották — hogy az önköltségi árunkhoz hozzáütünk 10%-os hasznot. Szóval minél többe kerül a nyomtatvány, annál több a haszon. Természetesen semmi ellenőrzés nincs az illető vevő állami hivatal részéről, ő tartozik megfizetni az önköltség plusz 10%-ot. Kíváncsi voltam és elkértem az 1928. és 1929. évi zárszámadásokra vonatkozó elszámolást, hogy mennyivel számiáztatott .azok kinyomatása. Kértem egy-egy példányt tőlük és odaadtam egy nyomdának avval, hogy kalkulálja ki, mennyiért képes az 1928. évi zárszámadást 600 és annyi példányban, amint kinyomatott és a másik zárszámadást kinyomatni. Kiderült a következő dolog. Az államnyomda egy ilyen zárszámadás kinyomtatásáért felszámított 12.300 pengőt, a magánnyomda szállítaná 5700 pengőért. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Az 1929/30. évi zárszámadást számlázta az államnyomda 11.700 pengőért, előállítható 5600 pengőért. A számvevőszék jelentése, amely 6400 pengővel számiáztatott, előállítható 2500 pengőért. Ellenben nyilvános pályázatokon is részt vesz kivételesen és pályázott a tiszti cím- és névtár nyomására a magánnyomdákkal szemben. Arra az árra, amelyet ott az árlejtés során felajánlott és» amelyért megkapta, a nyomdák azt mondották, hogy ezt csak veszteséggel lehet csinálni, nii ilyet nem váll állhatunk. (Egy hang balfelől: Teheti, mert máshol kárpótolja magát! — Bródy Ernő: A magánnyomdák megszűnnek!) Méltóztassék elképzelni, hogy ha például az
