Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-65
Az országgyűlés képviselőházának 65 oldal határozata úgy alakult volna ki, hogy ezt ( a kebeléből előterjesztett indítványt többségre emeli, akkor már bizonyos mértékű fedezet az j éhhalál kiküszöbölésére rendelkezésre állott : volna. De többet mondok. Az én véleményem j szerint nem a felsőházi alelnök uraik és a választott tisztviselők fizetését kell metgszüntetni, amint azt Hegedűs Kálmán t. képviselőtársunk indítványozta, hanem az én egyéni véleményem szerint egyáltalában nincs iszüksóge ennek a kis Csonka-Magyarországnak a felsőházi intézmény luxusára. (Hegymegi Kiss Pál: Bizony, ninos. Nem is vált be!) Nincs szükség arra, hogy évenként — mint Hegedűs Kálmán t. képviselőtársam mondotta — húszszor összeüljenek a méltóságos felsőházi tagok és rábólintsanak azokra a javaslatokra, amelyek már itt a Képviselőházban keresztülmentek. (Egy hang a baloldalon: Luxus!) Ha méltóztatnak a Felsőházat, ezt a szerény véleményem szerint teljesen felesleges intézményt megszüntetni... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgynál maradni. Szakács Andor: . . . akkor már megvan a fedezet egy része az ínségmunkára a községek lakosságának további megadóztatása nélkül. (Helyeslés a baloldalon.) Hogy valóban komoly takarékosság útjára kell lépni mindenütt, erre nézve itt az intő jeladás a nagyvilág számára, amikor a föld legnagyobb és leggazdagabb államának, az Eszakamerikai Egyesült Államoknak elnöke elhatározta, hogy a saját köztársasági elnöki fizetését egy dollárra szállítja le,' pedig az Eszakamerikai Egyesült Államok mihozzánk képest még mindig elérhetetlen ábrándvilág és egy tündérország fokán állnak. A fedezetet volnék bátor továbbá meghatározni ugyancsak Hegedűs Kálmán t. képviselőtársunk indíványának vonalában, aki azt javasolta, hogy a miniszterek 10%-os rendkívüli pótlékát és 12.000 pengő évi pótlékát szüntessék meg. Fedezetet tudnék kimutatni ugyancsak Hegedűs Kálmán t. képviselőtársunk egy tanulmányában felvetett annak az adatnak kapcsán, hogy már 1848-ban indítványozta a képviselőházban SJL első magyar nemzetgyűlés akkori érdemes tagja, Ágoston József képviselő, hogy a .miniszterek, akik ez állásuk és hivataluk után megkapják a megfelelő fizetésüket, ha egyúttal képviselőkké választatnak, akkor se kaphassanak képviselői tiszteletdíjat. (Dinynyés Lajos: Álláshalmozás! — Ulain Ferenc: Ezt mondtam délelőtt! — Dinnyés Lajos: Csak egy jövedelem jár az államtól!) Nem akarok ebbe a kérdésbe részletesebben belebocsátkozni, azonban elismerem Berki Gyula t. képviselőtársam egyik megállapításának igazságát. Elismerem azt, hogy saját tudomásom szerint is ennek a Háznak a tagjai túlnyomó nagy részükben a képviselői fizetést nem teszik takarékpénztárba, hanem igenis, a közvetlenül saját környezetükben, saját választóik között tapasztalt rettenetes ínség és nyomor láttára indíttatva érzik magukat, hogy ezt a pénzt, amelyet az államtól, tehát adófillérekből kaptak, túlnyomó nagy részében visszajuttassák azoknak, akiknek erre szükségük van. Azok a t. képviselőtársaim, akikkel közelebbi nexusban vagyok, — azt hiszem, nem tévedek — valamennyien így fogják fel a kérdést és bizonyára a túloldal sem marad e tekintetben hátrább. Itt van egy példa arra, hogy milyen helyzetben volt és van részben még most is a vidéki lakosság és hogy sok merész és nagyszerű einlese 1932 április 13-án, szerdán. 355 srondolás az életben azután milyen sorsra jut. Értem a Klebelsberg volt kultuszminiszter úr által nagy ambícióval épített tanyai iskolákat. Itt van a Kecskeméti Lapok egy cikke, amely szerint az ottani népiskolai felügyelő-igazgató bejelentette hivatalos helyen, hogy a tanyai iskolákban, ahol 70—80 a növendékek száma, az egész tél folyamán mindössze 8—10 gyerek jelentkezett naponta átlagban tanulásra, mert a többi 70 kisgyermeknek nem volt lábbelije és nem volt magára vehető condrája sem, hogy a téli időjárás alatt iskolába mehessen. (Ulain Ferenc: Az én kerületemben is így volt.) Egy másik példára is hivatkozom (Dinynyés Lajos: Pest mellett, a Lágymányoson hétszámra trágyában voltak az emberek!), amelyet saját tapasztalatomból merítek. Egy kimutatás szerint Békés nagyközség 30.000 lakosából legalább 10.000-re tehető azoknak száma, akik a tél folyamán mint ellátatlanok és munkanélküliek feltétlenül közsegélyre szorultak volna, (Andaházi-Kasnya Béla: Csongrádban még erősebb az arány!) tehát a lakosság egyharmad része. A községnek erről szóló hivatalos értesítését és felterjesztését, amelyben engem közbenjárásra kért fel a tekintetben, hogy a község lakossága számára, az ő kontójukra áprilisra is megadják ezt az inségbúzát, amelyet ők eddig is a szabályok szerint használtak fel, — benyújtottam a miniszterelnök úrhoz mint népjóléti miniszter úrhoz és annál is inkább kérem ennek a kérésünknek méltányos és : gyors elintézését, mert e mellett még egy másik természeti csapás is sújtotta időközben Békés községet. Ugyanis a Körös áradása folytán a község területéből 800 kat. hold olyan föld jutott teljesen víz alá, amely a földreformeljárás révén a szegény nincsteleneknek lett kiosztva. Ezen a 800 katasztrális hold területen tehát a lakosság legszegényebb része folytatta a maga kis primitív gazdálkodását. Eddigelé 24 tanya épült ezen a területen és amint itt ez az értesítés közli velem, tanyájuk már ed-* dig is nagy részben összeomlott. Itt tehát még egy természeti csapás is hozzájárult a bajokhoz. Annál inkább indokolt, hogy ezt a rendkívüli segélyt, amely — mondom — a községek számlájára megy, megszavazza a kormány az Ínséges lakosságnak. Őt perc meghosszabbítást kérek. Elnök: Méltóztatnak megadni az öt perc meghosszabbítást? (Igen!) A Ház megadja! (Kuna P. András: Reméljük, hogy nem tart tovább! — Ulain Ferenc: Nem érdekli ugy-e András bácsi — az efféle? — Kuna P. András: De nagyon! Tudom én ezeket mind!) Szakács Andor: Nagyon érdekes volna tudni, hogy milyen mennyiségű volt az a segély, amelyben a kormány az éhező lakosságot részesítette és ennek Összege hogyan oszlik meg a községi háztartások és az államkincstár között. Interpellációm második pontja ezt a kimutatást kérné be a Képviselőház számára a kormánytól. Interpellációm harmadik pontjában azt a kérdést intézem az összkormányhoz, hogvmik a tervei az állandó mezőgazdasági munkanélküliség leküzdésére. Erről ez alkalommal az idő előrehaladott volta miatt hosszasabban beszélni nem óhajtok, csupán arra hivatkozom, hogy bizonyára nincsen a Képviselőháznak egyetlenegy tagja sem, aki teljes mértékben tisztában ne volna azzal, hogy a magyar mezőgazdasági és kubikos munkásság problémáján valahogyan segíteni kell, (Ügy van!