Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-55
20 Az országgyűlés képviselőházának 5$, kat az okokat, amelyek a javaslatnak indokolásául felhozott — és joggal felhozott — aggodalmakat előidézheti. Nem elég megakadályozni azt, hogy a mezőgazdasági termelés veszteséges volta folytán előállt káros társadalmi következmények bekövetkezzenek, még fontosabb enné| megszüntetni a mezőgazdasági termelésnek veszteséges voltát, olyan helyzetet teremtve, amelyben a mi mezőgazdaságunk ismét normális módon fejtheti ki a maga termelőképességét, amelyben isimét megadhatja a magyar közgazdasági életnek a szükséges bázist, mert hiszen ezt a múltban is mindig a magyar mezőgazdaság adta meg a magyar gazdasági életnek. Ebben a tekintetben a tizenkettedik órában vagyunk. Minden időveszteség nélkül, meg kell keresnünk az eszközöket, amelyek mezőgazdaságunk válságának enyhítésére szolgálnak és nézetem szerint, ezeket az eszközöket meg is lehet találni. Tenni kell kétségkívül valamit a gabonaértékesítés terén befelé való vonatkozásokban a boletta intézményének helyettesítése érdekében. Nem akarok ennek a kérdésnek a részleteibe itt belebocsátkozni, csak röviden figyelmeztetek arra, hogy más agrárországok, amelyek hasonló helyzetben vannak, mint mi, szintén tettek kísérleteket ennek a kérdésnek megoldására és ^ ezek a kísérletek igen értékes tanulságokat rejtenek magukban mireánk nézve is. Bulgáriában megoldották ezt a kérdést olyan módon, hogy azt legalább is az ottani mezőgazdák általános ' helyesléssel fogadták. Megoldották ezt a kérdést Jugoszláviában is, kevésbbé tökéletesen, mert ott igenis súlyos panaszok merültek fel az ott alkalmazásba vett e rendszer ellen, de ennek a rendszernek konkrét hibái derültek ki éppen a rendszer alkalmazása során és mi már Jugoszlávia tapasztalatain okulva, tudunk egyetmást az ott tett intézkedésekből átvenni, anélkül, hogy azokat a hibákat is átvennők, amelyek ott ezeknek az intézkedéseknek kívánt eredményét lehetetlenné tették. De főleg tenni kell valamit a mi mezőgazdasági válságunk enyhítése érdekében külföldi vonatkozásban. Meg kell teremtenünk azt a lehetőséget, hogy mezőgazdasági termékfeleslegeinket, amelyeket bent az országban elfogyasztani nem tudunk, megfelelő áron'tudjuk kivinni. Erős meggyőződésem szerint, ez olyan kérdés, amely megoldható, amelynek megoldására többféle út is kínálkozik. De rendkívül szükségesnek tartom, hogy ezekre az utakra mielőbb rálépjünk, mert a dolog természetében van, hogy minden ilyen külföldi tárgyalásokat igénylő kérdésben hosszabb idő fog eltelni, amíg az ellentétes érdekek és ellentétes nézetek között bizonyos összhang fog kialakulni. Én elismerem azt, amit Schandl Károly t. barátom tegnap mondott, hogy ez olyan kérdés, amelybe bizonyos politikai szempontok is belejátszanak, különösen akkor, ha ebben a kérdésben olyan államokkal akarnánk kooperálni, amelyekkel politikailag nem vagyunk olyan viszonyban, mint amilyen kétségkívül kívánatos volna ahhoz, hogy ilyen szorosabb megegyezést létesítsünk velük. Azt 'hiszem, senki sem mondhatja rólam, hogy nem volna a legnagyobb érzékem nemzeti szempontok iránt, amelyek ebben a tekintetben kockán forognak, de azt hiszem, az igazi nemzeti politika mégis az, amely valamely /nemzet összérdekének a legjobban megfelel. Ha a adott helyzetben azt látjuk, hogy nemzetünk létérdekei, megélhetése követeli meg, hogy bizonyos olyan fogalmakat, amelyeket a mi nemzeti politikánk szempontjából eddig állandóan ülése 1932 február £5~én, csütörtökön. szem előtt tartottunk, egyik-másik vonatkozásban revízió alá vegyük, akkor én azt hiszem, az a helyes nemzeti politika, amely ezeknek a fogalmaknak bizonyos terjedelmű módosításától sem zárkózik el. Ha azt látom, hogy a mi gazdasági érdekeink jobban volnának megvédve, sőt hogy a mi gazdasági válságunkat máskép nem is tudnók megoldani, mint bizonyos középeurópai megoldással, akkor azt hiszem, hogy ez a középeurópai megoldás lesz az, amelyet igazi gazdasági politikának fogunk nevezhetni. Én értem és helyesnek is tartom azt az óvatosságot, amelyet éppen a gazdasági kérdéseknek politikai kérdésekkel való kapcsolatánál fogva ebben a tekintetben szem előtt kell tartani, de minden óvatosság mellett is gondosan kell őrködni azon, hogy azért csupa < \ tosságból el ne szalasszuk azt a kellő pillanatot, amikor ebben a vonatkozásban érdekeinket meg tudjuk védeni. Itt kell mármost foglalkoznom azokkal a kérdésekkel, amelyeket a Képviselőház keddi ülésén Eckhardt Tibor t. képviselőtársam intézett hozzám és amelyek arra a formára vonatkoznak, amely Magyarország és a külföldi országok között létesítendő kereskedelmi viszony szempontjából tekintetbe jöhetnek. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszédében szemrehányást tett a kormánynak, hogy a preferenciális szerződések rendszerének gondolatán még nem jutott túl, pedig nézete szerint ez a rendszer teljesen megvalósíthatatlan és nem hozza meg azokat a gyümölcsöket, ame lyeket tőle várunk. Szerinte két lehetőség között van választás: vagy a nyers árucsere, vagy pedig a teljes vámunió rendszere között. Én ebben a nézetben a magam részéről nem tudok osztozni, sőt ezt igen súlyos tévedésnek tartom. Ami az Eckhardt Tibor t. barátom által felvetett két alternatívát illeti, az elsőről, az árucsere-alternatíváról beszélni egészen felesleges. Ha nem teszünk semmit a jelenlegi helyzet megváltoztatására, ha mindent hagyunk a maga útján, akkor az eredmény, amely be fog következni, az, hogy itt valami nyers árucsere fog kifejlődni a különböző országok között. Ezt azonban egyáltalában nem tartom sem kívánatos állapotnak, sem olyan helyzetnek, amelytől a mi speciális gazdasági es pénzügyi bajainknak gyógyulását várhatnék. Eltekintve attól, hogy ez az árucsere viszszajsüllyesztené az emberiséget a rég elmúlt primitív gazdasági állapotokba, lehetelennek tartom, hogy ilyen pusztán csak az árucserére szorítkozó kereskedelmi megállapodások esetében, amelyek maguk után vonják azt, hogy a kivitel és^ a bevitel nagyjában egymást kompenzáló tételekből fog állani, megteremthessük azt a helyzetet, amelyben fizetési mérlegünk passzív szaldóját kereskedelmi mérlegünk aktív szaldójával kiegyenlíthetnők. Azonkívül a forgalom általános hanyatlása következnék be ennek a rendszernek elfogadásával, ez pedig teljes elszegényedésre vezetne, tehát éppen arra a következményre, amelyet nézetem szerint megfelelő kereskedelempolitikával el kell kerülni. Ezzel az alternatívával tehát nem foglalkozom; ha erre az alternatívára akarnánk helyezkedni, tulajdonképpen nem kellene csinálni semmit, mint azokat a megállapodásokat megkötni, amelyeket a napi szükséglet hoz elénk, és amelyeket a napi szükséglet felmerülése folytán nekünk időről-időre kell intéznünk.