Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-63

Az országgyűlés képviselőházának 63 mondott, én nem tartom szükségesnek, nem tartom helyesnek és nem tartom opportunusnak sem, hogy összekössük egy javaslat megszavazását a mindenkori miniszter személyével. (Szilágyi Lajos: Ezt én sem mondtam!) A törvényjavaslat elfogadását a képviselő úr avval indokolta, hogy a miniszter működésében korszakalkotó újításokat lát. Pedig ezeket az újításokat tulajdonképpen még az életnek kell kipróbálnia. A múltban mindenesetre azt tapasztaltam, hogy az ellenőrzés a minisztérium részéről sok tekintetben hiányos volt. (Ügy van! batfelől.) Csak kuriózumképpen említem meg, (Haltjuk! Halljuk! balfelőL) megtörtént az, hogy egy dunántúli megyében egy felső egyetemi noi oktatással foglalkozó intézmény részére felsőbb utasításra összegeket vettek fel a községi költségvetésekbe. Éspedig ez kétféleképpen történt: volt eset, amikor névre szólólag és volt eset, amikor főszolgabírói körrendeletre vagy körintelemre a jegyzők ambíciójából, úgy, hogy egy nagy vidék lakossága meg is botránkozott azon, hogyan lehetséges az, hogy amikor a felekezeti iskoláknál a mezítlábas gyermekek segélyezésére sem volt összeg, akkor volt összeg a Sarolta Egyesület segítségére, amely budapesti főiskolai hallgatónők internátusi elhelyezésével foglalkozik. Amikor azután a minisztérium figyelmét erre felhívták, felsőbb számvevőségi vizsgálatok is történtek, de kifogásolni valót, szabálytalanságot ebben az a felsőbb vizsgálat mégsem talált. A legjobb garancia, a legjobb védelem, amiben az adófizető részesülhet, mégis csak a törvény, a törvény pontos végrehajtásának ellenőrzése és biztosítása szempontjából pedig a bírósághoz intézhető panasz. Ez sincsen ebben a törvényben, amelyet meg akarunk hosszabbítani, kellően érvényesítve. Ezt még feltétlenül jobban ki kell és ki is lehetne építeni. Ne értsük félre egymást, olyan időkben, amikor általános konszolidációról nem beszélhetünk, amikor minden a fokozott fejlődés jegyében van, nem hozhatunk végleges törvényeket, — de mindenesetre törvényben lefektethetnénk az alapelveket. Egyik legfontosabb alapelvnek azt tartanám, hogy egyszer már határozza meg a magyar törvényhozás, hogy közadókban, vagy közadók jellegével milyen maximális teher rakható a magyar adófizető vállára. Ezt meg lehetne csinálni, meg is kell csinálni, mert addig, amíg ezt meg nem csináljuk, végleges rendezés és nyugalom nem lehet. Azután még egyre vagyok bátor felhívni a törvényhozás figyelmét. A régi törvényben szerintem még igen sok kifogásolnivaló van, mert tudom, hogy a közvélemény nagy részében — véleményem szerint teljes joggal — kifogás tárgyává tétetik, hogy például a megyei városok vezetőinél a polgármesternek és még néhány tisztviselőnek különböző címeken ,több jövedelme van, mint a vármegye alispánjának. (Temesváry Imre: Mint a miniszterelnöknek!) Volt eset, azt hiszem, ezt megszüntették, hogy Budapest közelében egy kisebb városban több volt a jövedelme a polgármesternek, mint a miniszterelnöknek. Mindenesetre, bármennyire kifogásolható egyesek részéről, ezt a kérdést tovább reformálandónak tartom, éppen azért, unert én az autonómiát, az önkormányzatot nem abban látom, hogy az önkormányzat nyakló nélkül, szabadon jutalmazhat, mert hiszen a legtöbb esetben ezeknek a jutalmazásoknak és különdíj ázásoknak igen külöülése 1932 április 8-án, pénteken. 253 nos történetük van. Ezeknek a jutalmazásoknak, külön javadalmazásoknak nem >az önkormányzat ereje a forrása, hanem az önkormányzat félelme és bizonyos fokig betegsége, .amely gyengeség folytán nem mernek kellő energiával fellépni a hatalmi tényezőkkel, a kicsiny nagyhatalmakkal szemben, akik kellemetlenkedhetnek, mert hiszen általános tapasztalat, hogyha nagyon jó is a legfelsőbb ellenőrzés, még akkor is módjuk van a közigazgatási hatóságoknak és közegeknek különböző módon sikanírozni a közönséget, úgyhogy itt tulajdonképpen ezek a külön pótdíjak és külön díjazások nagyon sok esetben bizonyos kedvezményező borravaló jelleget öltenek, amelyre ,az ok az az emberi gyöngeség, hogy legyünk jóviszonyban a hatósággal. , Azt hiszem, hogy bizonyos redukcióra itt is szükség volna, mert igazán különösnek találtam a múltban, amikor túlzásba vitték azt, hogy a városok négyesfogatokat állítottak be. Nagyon sokszor éppen arra ia mintára, ahogyan a négyesfogatok nagyon sok középvagyonú egyént tönkretettek és nagyon sokszor a tönkremenés egyik eszköze voltak. Éppen így előfordult ez a városoknál, ahol ez a parádé jelképezte tulajdonképpen, (Dinnyés Lajos: Léha dzsentrik lettek a városok is}») hogy patrícius, polgári városok éppen a, fejlődés idején nagyon jól utánozták a pusztuló dzsentri főhibáit. A múltban mindenesetre a jogos ellenőrzés is hiányzott ebben a kérdésben é« azt hiszem, hogy itt mélyebben bele kell nyúlni a dologba és meg kell mondani az igazságot. Azt hiszem, hogy azoknak a hiányos kormányellenőrzéseknek szintén volt bizonyos politikai vonatkozásuk is, hiszen ha a mindenkori kormányok bele akartak volna nyúlni ebbe a kérdésbe, meg lett volna már az okuk arra, hogy ebbe a kérdésbe belenyúljanak törvényhozási intézkedéssel. (Éber Antal: Csak nem pártpolitikai szempontból? Az lehetetlen!) Mindenesetre, ha hiányzott a hatalom, a jogkör..,, illetőleg nem is hiányzott, mert hiszen ha felhasználták volna az akkori jogot és hatáskört, akkor is sokat eliminálhattak volna. Mindenesetre különös az, hogy ezek az egészséges gondolatok a municipális költségvetések szabályozásáról akkor szaporodtak, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozott a külföld is, mert a különböző külföldi véleményekből a nem érdekelt egyének rájöttek, hogy itt bajok vannak. Bajok mutatoznak itt is, ott is és mutatkoznak akkor, ha összegezzük az önkormányzati költségvetéseket. De a bajok tulajdonképpen — helyesen jegyezte meg ezt előttem Sándor t. képviselőtársam — nem tisztán önkormányzati bajok voltak, mert hiszen végeredményben a végső igazgatás már a mindenkori kormány kezében volt és éppen az igazság kedvéért nem szükségtelen, sőt azt hiszem, célszerű, ha megállapítjuk, hogy ä felelősséget teljes egészében nem lehet az önkormányzatok vállaira tenni a múltban elkövetett hibákért, hanem ezekért a hibákért felelős a legfelső kormány is, mert hiszen minden állam úgy építi ki közigazgatási szerveit, hogy abból indul ki: azért van fellebbezési jog, azért van panaszjog, mert azok, akik fent vannak, kell, hogy több tapasztalattal, tudással és ésszel rendelkezzenek, mint az alsóbb hatóságok. (Éber Antal: Kellene!) Ebből indul ki. E tekintetben azt hiszem, egy bizonyos kézfogásra volna szükség az önkormányzatok vezetői és a volt kormányok kö; zött akkor, amikor a felelősség kérdésében osztozni kell. 36*