Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-61

164 Az országgyűlés képviselőházának amire az előadó úr is hivatkozott, tudom jól, hogy nem olyan egyszerű a kérdés, nekem mégis az a nézetem, hogy nekünk a mi magyar népünk érdekében ezzel a kérdéssel egyszer már mégis csak komolyan foglalkoznunk kellene. A gyerek kezébe nem adok sem éles kést, sem revolvert, mert életében kárt tehet ezekkel.^ Ezzel szemben az egyszerű magyar nép kezébe ilyen éles kést vagy revolvert adunk a váltóval, annak a magyar népnek a kezébe, amelynek fogalma sincs a váltó lényegéről, fogalma sincs azokról a veszélyekről, amelyek a váltó aláírásával együtt járnak, azokról a jogi veszélyekről, amelyek reá várnak, amely nem tud védekezni a váltó helytelen kitöltésével és más váltómanipulációkkal szemben. Én ennek a magyar népnek a kezébe váltót nem adnék, a váltójogi képességet korlátoznám és csak azoknak engedném meg, hogy váltót jogérvényesen aláírjanak, akiknek egyfelől szakértelmüknél, másfelől foglalkozásuknál és intelligenciájuknál fogva a váltó lényegéről fogalmuk van. (Meskó Zoltán: Hatóság előtt magyarázzák meg nekik, hogy miről van szó!) Hogy a hatóság előtt írják alá. — amint ezt Meskó igen t. képviselőtársam követeli — ez gyakorlatilag azért nem vihető keresztül, mert nagyon sok falu van az országban, ahol az egész faluban egyetlen embernek sincs fogalma arról, hogy mi a váltó lényege, sem a jegyző sem a pap, — akik a falu népét faluhelyen vezetik — nem érti a váltó lényegét. A tanítók éppígy nem értik a váltó lényegét, mert nem üzletemberek; igen sok lelkész, tanító soha életében nem írt alá váltót, nem is látott váltót. (Meskó Zoltán: Minden iskolában kihirdetném: váltót ne írjatok alá! — Zaj.) Arról lehetne szó, hogy közjegyző előtt írják alá a váltót. Az a mai állapot, hogy magyar népünkkel váltót iratnak alá, azt jelenti, hogy az egyszerű magyar nép kezébe éppúgy, mint a gyermek kezébe, revolvert vagy éles kést adok. A legtöbb esetben ez nemcsak az ő szerencsétlenségét jelenti, hanem exisztenciák és egész családok pusztulását jelentik a váltóval elkövetett visszaélések. Példákat tudnék felhozni, ahol nem egy, hanem egyszerre három csaláidíő volt, akik jótállottak, aláírták a jó rokon váltóját s ma, midőn minden összeomlott, pláne az én vidékemen, ahol a szőlőbirtok értéke és ára annyira lecsökkent, képtelen helyzetek állottak elő. Különösen ezen iá vidéken rettenetes helyzetek vannak. Jótállóként aláírt két-három családfő ilyen váltót, és most a kéthárom család pusztulása következik be a váltók aláírása révén. Nem beszélve azokról a súlyos visszaélésekről, amelyek a váltóval kapcsolatosak. . Észrevételem van a törvényjavaslat 12. §-ához, amely a pénzintézetek uszorá jávai foglalkozik. Èz, a szakasz kimondja, hogyha az uzsorát pénzintézet követi el, akkor a Pénzintézeti Közipontot meg kell hallgatni. A javaslatnak ez a szövegezése szerintem félreértésekre ad alkalmat. Ez úgy néz ki, mintha a Pénzintézeti Központ lenne itt ezekben az ügyekben a bíró, mintha a Pénzintézeti Központ véleményét a bíróság köteles volna elfogaidlni. A javaslat szövegezése tehát arra a félreértésre vezethet, hogy az a Pénzintézeti Központ, amelyet meg kell hallgatni, nem közönséges szakértő, tehát az ő szakvéleményét a bíróság nem úgy mérlegeli, mint más szakvéleményt, hanem az egy hiteles, egy állami szerv által ladott szakvélemény, amelyet a bí61. ülése 1932 április 6-án, szerdán. róság honorálni köteles. Ebben nem nyugszom meg, bár teljes bizalommal vagyok a Pénzintézeti Központtal szemben, azonban azt a tiszteletteljes kérelmet terjeszteni az igazságügyminiszter úr elé, hogy ezt a javaslatot méltóztassék oly értelemben átszövegezni, hogy ez a félreértés a javaslatból eltűnjék. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Magyarázattal!) Idevonatkozólag Gál Jenő igen t. képviselőtársam terjesztett elő imédosító indítványt. Én azt szerencsésebb és helyesebb szövegezésnek tartom, amennyiben azonban az igazságügyminiszter úr lesz kegyes még szerencsésebb szövegezéssel szolgálni, azt még szívesebben el fogom fogadni. Ami az uzsora javaslatot illeti, úgy az^ előadó úr, mint az összes felszólalt urak, általában a büntetőjogászok s a gyakorlati büntető szakférfiak különös súlyt helyeztek az utóbbi esztendőkben, már évtizedek óta arra, hogy a törvényt azért kell megváltoztatni vagy módosítani, mert lehetetlen, hogy az uzsora magánindítványra üldöztessék. Szerintük az a helyes és csak akkor lehet az uzsorajavaslattól eredményt várni, ha az uzsorát hivatalból üldözik. Előre kell bocsátanom, hogy a javaslatnak ezt a rendelkezését elfogadom, azonban azt is előre kell bocsátanom, hogy ettől semmiféle üdvös eredményt nem várok. Abban a tekintetben, hogy helyes-e az uzsorának hivatalból, magánindítvány nélkül való üldözése, a büntetőjogászok véleménye a múltban is eltért s a jelenben is eltér. Nem akarom sok kiváló nevű jogász véleményét citálni, de mégis legyen szabad olyan, valakinek véleményét és állásfoglalását citálnom ebben a kérdésben, aki hozzám is igen közel áll, mert igazán nagyrabecsüléssel viseltetem iránta és mert legfiatalabb jogászéveimben ő volt nekem büntetőjogászi ideálom^ aki azonban még sokkal közelebb áll az igazságügyminiszer lírhoz. Ez pedig nem más, mint Zsitvay Leó. Zsitvay Leó annakidején, amikor az a bizonyos gazdaszövetségi ankét volt, szintén arra az álláspontra helyezkedett más büntetőjogászokkal szemben, hogy nem helyes az uzsorát közvádassá tenni, hanem meg kell hagyni magánindítványos cselekménynek. Hangsúlyozom azonban, hogy a régi büntetőtörvénykönyvbeii is a magánindítványt úgy lehetett csak előtér jeszteni, hogy az nem volt visszavonható, tehát amint a magánindítvány elő volt terjesztve, az ügynek és a vádnak azután az ügyész lett az ura. Zsitvay Leó arra hivatkozik, hogy kétféle uzsora van. Azt mondja egy igen érdekes, szép és magasröptű beszédében a Gazdaszövetség előtt, hogy: Van a városi uzsora, ahol a kiuzsorázottak — mondjuk — pesti urak s van a falusi uzsora, ahol a kiuzsorázottak a magyar nép egyszerű gyermekei. A pesti urakra vonatkozóan ő azt mondja, hogy (olvassa): «Ahány ember van itt Budapesten, a fővárosban, az elszenvedi a legnagyobb anyagi kárt, mintsem hogy társadalmi pozicióját tönkretegye» mintsem hogy odaálljon a büntetőbíróság elé, feltárja az ő összes diszkrét ügyeit s bevallja, hogy ő hülye volt, amikor az uzsorakölcsönt felvette, hogy értelmileg gyenge volt. mintsem »hogy ő egy ilyen szegénységi bizonyítványt állítson ki magáról. Ezt — azt mondja — a legtöbb ember nem szívesen teszi, s ha ő, ^akit gyámolítani akarunk, akinek a hóna alá akarunk nyúlni, meg akarunk védeni, nem szívesen áll oda a büntetőbíróság elé, akkor miért akarjuk erre kényszeríteni? «A kiuzsorázott tudja legjobban», — mondja Zsitvay Leó — «hogy sorsában melyik a súlyosabb csa-