Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-60

150 Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1932 április 5-én, kedden. vagyonának csak névleges tulajdonosa s csak állítólagos kamatfizető. Hol van a magyarázat? Ott van a magyarázat, hogy ma a magas kamatok éket vernek a hitelező és az adós közé, ahelyett, hogy a kamat fűzné össze a hitelezőt az adóssal. Feszültséget idéz elő az óriási magas kamat, amelyei le kell valahára törni minden eszközzel. Egyik hatalmas eszközt látok ebben a törvényjavaslatban s éppen ezért üdvözlöm azt a legnagyobb örömmel. Hitel ma nincs, mondjuk, a valóságban azonban az a megállapítás, hogy volt, de megszűnt. Volt pedig a magas konjunktúra idején. A konjunkturális terméssel együtt jött a konjunkturális kamat. Azonban, amikor megjött a magas kamat, mint a konjunkturális terméseknek és értékesítési lehetőségeknek velejárója, már akkor is betegség volt, már akkor is hiba volt, betegek voltunk már, a magas kamat betegei voltunk, csak a betegséget nem

/ ismertük fel; bacillushordozók voltunk anélkül, hogy tudtuk volna milyen kórokozóit hordtuk magunkban. Nem, engedte meg a magas konjunktúra, hogy felismerjük ezt a csapást, amelyet a magas kamatokban magunkban hordozunk. Lappangó betegség volt » most, amikor a terméskonjunktúra megszűnt, egyszerre napvilágra került az uzsorakamat, egyszerre látjuk a betegséget és kapkodunk az orvosszer után. Kapkodás látszik a hitelezőknél és látszik az adósnál. (Magyar Pál: Látszik a gazdasági politikában!) A gazdasági politikának két tényezője van, az egyik a hitelező, a másik az adós. Éppen ezt magyarázom. (Magyar Pál: De nem ők irányítják a gazdasági életet!) A hitelezőnél látom abban, hogy a hitelező azt hiszi, hogy a magas kamattal jobban meg tudja védeni tőkéjét, pedig téved. Az adós azt hiszi, hogy azzal, ha olyan kamatot ígér, amelyet nem tud visszafizetni, segít magán. Ö is tragikusan téved. Kóros tünetek harapóztak el, amelyeket, :remélem, egyik eszköz gyanánt ezzel a törvénnyel megsemmisíthetünk. Mindnyájan ismerjük ezeket a tüneteket. A betétek fogynak. Az azelőtt 2 milliárdos betétállomány most már 1700 millióra apadt. Miért? Kiveszik az 'emberek a takarékpénztárból a betéteket és magán uzsorára adogatják ki. A falun ma r már egészen általános dolog az, hogy egy mázsa búzát vesznek kölcsön azzal, hogy aratáskor kettőt fizetnek vissza- De a városban^is tudok olyan nyugdíjasról, akinek 80 pengő nyugdíja van és mert máshogyan hitelt nem kapott, kénytelen volt 100 pengő kölcsönt felvenni, mert tüzelőt kellett vásárolnia és ezért havi 10 pengő kamatot fizet. Tegnapelőtt fizette le a nem tudom hányadik részletet és hálási, mert ha nem kapja meg azt a 100 pengős kölcsönt, a télen me erf agy hatott volna. Az ilyen esetek mellett nem lehet egyszerűen elmenni, gondolkodni és tenni kell. Az uzsorát tehát, bármennyire útálom, t. Kénvi^o^^áz. bármennyire gyűlölöm, bármenynyire üldözni kívánom, kénytelen vagyok nemcsak mint a nyomorúságnak egyik okát, hanem mint okozatot is figyelembe venni, és amikor azt mondom, hogy mint okot üldözöm, egyúttal nézem mint okozatot és az okozatból következtetnem kell annak az okozatnak eredetére és a gyökerében kell megfognom az uzsora forrásait, (Magyar Pál: Ez a lényeg!) Erre kívánok rámutatni, mint ahogy Széchenyi is «Hitel» című munkájában az uzsorának, a hitelhiánynak forrásaira mutatott rá. A tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot alkalomnak kívánom tekinteni arra, hogy amikor az uzsorát, a kapzsiságnak ezt az utálatos, gyűlöletes formáját üldözzük, akkor ezt mint okozatot is, társadalomfilozófiai szempontból nézve gyökerénél fogjuk meg és gyökerestül próbáljuk kiirtani. (Helyeslés jobbfelől) A hitelre Széchenyi egy nagyszerű meghatározást ad. Azt mondja: «Hitel annyi, mint hinni és hihetni egymásnak.» A mai hitelviszonyok között minden van, csak éppen ez nincs. Nem hiszünk és nem hihetünk egymásnak^ hanem félrevezetés és félrevezettetés, van. Felrevezetés a hitelező részéről, mert amikor ő kölcsönt ad magas kamat mellett, ez nem hitel, ez kizsákmányolás, ez kifosztás, a vagyon állagának megtámadása. Félrevezetés van az adós részéről is, mert amikor kölcsönt vesz fel olyan feltételek mellett, amelyekről előre látja, hogy nem tudja teljesíteni, ez becsapás. Az egyik fél részéről tehát a kifosztás, a másik fél részéről pedig a becsapás a «hitel» igazi neve. „'.'-/••,•>«, Hogyan lehet itt becsületes hitelről szo, arról, amit Széchenyi István megkíván, «hinni és hihetni egymásnak»?! Mind a kettőnél, a kifosztásnál is, a becsapásnál is van egy tényálladéki elem, amely a hitelt az egyik oldalon kifosztássá, a másik oldalon becsapássá teszi, és ez a magas kamat. Ezt a magas kamatot kell megfogni, üldözni minden módon és mivel a javaslat ezt a legszerencsésebb módon ott, ahol csak teheti, megfogja, az-t üdvözlöm, de egyúttal ezt a javaslatot én csak zászlónak kívánom tekinteni, amely mögé sorakozzék fel az egész közgazdasági élet, amelynek magas erkölcsi színvonalára emelkedjék fel mindenki, emelkedjék fel minden tényező, amelytől a kamat meghatározása függ, — most ne méltóztassék rossz néven venni tőlem, ha erről a helyről ezt mondom — elsősorban emelkedjék fel erre az erkölcsi magaslatra a Magyar Nemzeti Bank. (Helyeslés jobbfelől.) T. Képviselőház! Az uzsorával kapcsolatban a kamatpolitikáról beszélvén, lehetetlenség szóvá nem tenni, lehetetlenség őszintén meg nem mondani azt, hogy a mai nehéz hely^ zetnek egyik előidézője a Magyar Nemzeti Banknak túlságosan magas kamatlábpolitikája. Ez szomorú tény, de ezt meg kell itt állapítani. A Magyar Nemzeti Bank magas kamatlábpolitikája mellett fel szoktak hozni egy sereg érvet. Méltóztassanak megengedni, hogy ezekkel az érvekkel ne foglalkozzam, mert én azokat az érveket szándékozom felsorakoztatni, amelyek a Magyar Nemzeti Banknál a kamatláb lényeges leszállítását teszik indokolttá. Ezt ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban teszem meg, mert ha a Magyar Nemzeti Bank függetlenül szabja meg a kamatot, akkor ennek a törvénynek hatása, ennek a törvénynek szelleme nem szabad, hogy a paragrafusban megmaradjon, hanem ennek tovább is ki kell terjedni» A legsúlyosabb érv — csak ezzel akarok foglalkozni — a magas kamatláb mellett az szokott lenni, hogy Európa keletén vagyunk és itt ebben a keleti világban a magas kamatláb indokolt. Óriási tévedés. Magyarország a Nyugat és a Kelet határán van. Azt szoktuk mondani, hogy kulturális téren mi nyugati nemzet vagyunk. Szabadságjogokat sürgetünk azon a címen, hogy a Nyugathoz tartozunk. Kérdem, miért kell nekünk éppen csak a kamat kérdésében a Kelethez tartoznunk? Hiszen már 930 esztendővel ezelőtt eldöntötte Szent István azt a kérdést, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozik. Mi is, amikor kimé-