Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-60
Az országgyűlés képviselőházának 6 0. ülése 1932 április 5-én, kedden. 135 pedig (mindjárt egy kis szövetkezeti ügyészi állást és akkor azután jöttek az ügynökök szerte a hazában és a megszorult embereket hajtották a koronaszövetkezetekbe. Amikor azután 'bement az illető áldozati bárány ezekbe ia koronaszövetkezetekbe és ezer korona kölesönt kivánt felvenni, a legelső feltétel az volt, hogy be kellett lépnie abba a koronahitelszövetkezetbe. Részjegyet, vagy pedig üzletrészt kellett jegyeznie és mentől nagyobb volt a kölcsön, annál nagyobb számú üzletrészt kellett jegyeznie. Hymódon azután, amikor az illető iaz ezerkoronás kölcsönt felvette váltóra, legelőször is levontak tőle vagy kétszáz koronát szövetkezeti üzletrész vagy részjegy eimén, mert ha nem januárban ment, hanem már októberben, akkor az egész évre visszamenőleg is pótolnia kellett a szövetkezeti üzletrészekre teljesítendő törlesztéseket és befizetéseket. Legelőször kétszáz koronát kellett fizetnie üzletrész vagy részjegy címén. Fizetnie kellett azután még kamat címén, üzleti díj, ügynöki díj, levelezés, kezelési díj címén is, úgyhogy ezer korona helyett, nem hiszem, hogy hétszáz koronát kézhez kapott volna. Ezzel kezdődött a szegény adós szövetkezeti szereplése. Most már azután minden egyes alkalommal, amikor a váltó lejárt, új váltót kellett hoznia, újra felszámították a különböző üzleti díjakat. Az üzletrészekre folytatólag mindig be kellett fizetnie és a vége az volt, hogy letelt a négy esztendő s akkor azt hitte az adós, hogy mo.st az üzletrészek befizetése által letörlesztette az ezerkoronás váltót és kölcsönt. Dehogy! Közben az üzletrészek odavesztek. Rosszul ment a szövetkezet, f odavesztek az üzletrészek. Fennmaradt tehát az egész ezerkoronás tartozása váltó alapján s azonkívül fizetnie kellett mindig a kamatokat. Kétszer kellett tehát megfizetnie az ezerkoronás kölcsönt s azonfelül a sok mellékköltséget. Aki az életet ismeri, tudja, hogy ez szórói-szóra így volt. A bíróság hosszú időn át nem ismerte fel ezeknek a koronaszövetkezeti kölcsönöknek uzsorás jellegét. Azt mondotta, hogy a kereskedelmi törvény értelmében joguk van üzletrészt jegyeztetni, mert hiszen csiak tagjaiknak adhatnak kölcsönt, tehát törvény szerint jár el a szövetkezet, amikor, ha valaki bejön, rögtön az első feltétel, hogy taggá legyen. De elfelejtette a bíróság, hogy annak eszeágában sem volt, hogy taggá legyen és elfelejtette a h íróság, hogy a szövetkezet nem valódi, egymást segítő szövetkezet volt, hanem közönséges nyerészkedési üzletre alapított pénzintézet volt, amelynek az volt a célja, hogy idegeneknek adjon kölcsönt. Hosszú volna ismertetnem azt a jogi vitát, amely e körül a nagyon súlyos visszaélés körül kifejlődött. A vádhatóságok tehetetlenül emelték a vádat és sajnos, már a vádtanácsnál, legtöbbször alsófoknál, de másodfokon mindenesetre, megakadt egy elítélés, amelyre a vádhatóság pedig oly nagy súlyt helyezett. Hosszas idő után, végre, valami 15 éves harc után, a Zsitvay Leó néhai nagynevű kúriai tanácselnök, az igazságügyminiszter úr édesatyja, mint tanácselnök, vezetése alatt működő tanács, a kir. kúria^ harmadik büntetőtanácsa 1910 december 28-án mondotta ki azt az éveken át követelt jogelvet, hogy ezek nem igazi szövetkezetek, ezek — céljukat tekintve — nyerészkedési vállalatok, szövetkezeti cégér alatt alakult pénzintézetek, amelyek az adóst kettős minőségben kopasztják meg: mint szövetkezeti tagot és mint adóst. Kimondotta azt is, hogy minden kikötés tulajdonképpen a kölcsön mellék járuléka, a kölcsön költsége, tehát az uzsora megállapítására r alkalmas a szövetkezetnek és az igazgatóságnak az a magatartása, amellyel a felet szövetkezeti taggá tette, üzletrészeket jegyeztetett az illető kölcsönkereső féllel. Külön magyar tragédia, hogy mire a bíróság 1910-ben elvileg megállapította a szövetkezeti uzsorát és annak büntetőjogi következményeit, akkorra ezek a szövetkezetek eltűntek a föld színéről. Lehet, hogy része van ebben annak, hogy az ügyészségek, a rendőrség ^folytonos bűnvádi eljárásokkal zaklatták, de én azt hiszem, az el^'ő büntetői tó 1 et volt az, amely után az igazgató urak többé nem tartották egészen veszélytelennek a szövetkezeti cégér alatt űzött uzsorátTeljesen hasonló helyzet volt ugyancsak ennek az uzsoratörvénynek életbenléte és érvénye alatt, a bíróságok hibás gyakorlata folytán, a beraktározási uzsora tekintetében is. Nem tudom, méltóztatnak-e emlékezni, hogy Budapesten a beraktározási vállalatok tömege alakuH égyi-dőben. főleg- a 90-es és 1900-as, az 1910-ig való években, amikor ha valaki kölosönt akart szerezni és sehogy másképn nem tudott, elment egy beraktározási vállalathoz. A beraktározási vállalat az ő összes .ingóságait, értékeit, családi bútorait, mindazt, amivel az adós rendelkezett, raktárba vette, nemcsak hogy megőrzi, de ad rá kölcsönt. Vagy az volt a megállapodás, hogy ad a bútorokra kölcsönt, amely bizonyos idő múlva visszafizetendő, vagy úgy bizományi eladásba vette a bútorokat s ingóságokat, melyeket nyilvános árverésen eladhatott és magát a vételárból kielégíthette. Egyremegy, hogy melyik esetet vesszük, mind a kettő szörnyű kiuzsorázása volt annak, aki a kezükbe került. Mert mi történt 1 ? Vegyük azt az esetet, amikor az illető elmegy és beraktározza bútorait. Kérték tőle a következő címeken a következő ellenszolgáltatásokat: kértek tőle közvetítési díjat, beraktározási díjat, kezelési díjat, bizományi díjat, gondozási díjat, kirakodási díjat, eladási, tisztítási, megőrzési, biztosítási díjat. Amikor teihát az illető, akinek pénzre volt szüksége, 1000 korona kölcsönt kapott a bútoraira, rögtön levontak tőle ilyen címeken 20—30%-nak megfelelő hasznot. Ez uzsorakamat, mert hiszen tudnunk kell- hogv mindezek, a mellékköltségek az 1877 : XIII. tcikk szerint a kamatba számítandók bele. Ez az ^egyik eset. A másik eset az, amikor az, hosry így megőrzésre átvette és a kölcsön visszafizetése alkalmával visszaadta a dolgokat, nem mutatkozott elég jó üzletnek, bizományi levelet Íratott alá az adóssal, amelyben az adós őt megbízta, hogy eladhatja a beraktározott bútorait és ingóságait. Mi volt ennek a következménye? A lejáratkor az adós nem tudott fizetni — hiszen a legtöbb adós mikor szorult helyzetében kölcsönt vesz fel, nem szá-* mol azzal, hogy követelés valamikor le is fog járni — s erre rendszerint kapott egy levelet, eltévesztett házszámmal. Nagyon jellemző ez és felhívom rá a figyelmet. Tehát nem Aggtelek i-n tea 8. szám alá, hanem Aggteleki-utca 18. szám alá kapott egy levelet, (amelyben értesítik, hogy a követelés lejárt, nem fizetett, nem jött el rendezni a dolgot, ennek következtében, a bizományi szerződés szerint, a hitelezőnek feléled a joga sí megbízása, hogy eladhassa az ingóságokat, is értesíti, hogy nyilvános árverésen el fogja árvereztetni összes ingóságait. A levelet az adós természetesen nem kapta meg; általában nem kapta meg, de ha megkapta is ? nem tudott el-