Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-47

192 Àz országgyűlés képviselőházának &¥. telén és. az ország szempontjából, azt hiszem, nagyon fontos, hogy megtudjuk és kivizsgál­hassuk, hogy ki kapta ezt a százezer pengő jutalékot, és miként történhetett meg, hogy a kincstári jogügyek igazgatósága is létrehozott és megkötött egy ilyen adásvételi szerződest, amely sokkal nagyobb összeget tüntetett fel, mint amekkora összeg valóban az eladók kezé­hez jutott. ^Büchler József: Ki kapta ezt az összeget?!) Kell tehát, hogy az erre az ügyre vonatkozó akták letétessenek ide a Ház aszta­lára, hogy eunek alapján a kiküldendő bizott­ság^ állapítsa meg, kik kerestek, ki volt a köz­vetítő és kinek közvetítésével kellett az ál­lam nyakába varrni ezt a kastélyt, amelyről utólag a vásárlás után kiderült... (Büchler József: Grófok szanálása Magyarországon! Rémregény 6 felvonásban! — Jánossy Gábor: Ha rémregény, akkor nem igaz! — Büchler József: Nem igaz? Most mondja a képviselő úr. Felelősséggel mondja, amit mond!) Elnök: Csendet kérek! {Szeder Ferenc: Csak 100.ÜÜO pengőről van szói — Kabók La­jos: Mi az a sokszázmillió mellett! Csak egy csepp a panama-tengerben!) Csendet kérek! Györki Imre: Mondom, a kastélyról a vé­tel perfektuálása után kiderült, hogy a nép­jóléti miniszter úr nem is tudott vele mit csi­nálni és így egy újabb probléma előtt álltak; információm szerint fűnek-fának kínálták, hogy tegyenek valamit ezzel a megvásárolt kastéllyal, mert maga a népjóléti kormányzat ezt fejhasználni nem tudta. Kínálták a Gyer­mekvédő Ligának; az visszautasította. Kínál­ták a Szociális Missziótársulatnak; visszauta­sította. Végre amikor már ott tartottak, hogy nem tudták senkinek sem átadni ingyen, használat céljából, amikor nem akadt egyetlen egy olyan testület, vagy intézmény sem, amely ezt a kastélyt átvette volna használat céljából, akkor valósággal kényszerrel (Büchler József: Úgy van! Kényszerrel!) a fővárost utasították arra, hogy a főváros gyermekvédelmi célra használja fel a kastélyt. A főváros azután csak úgy tudta felhasználni, hogy a vételi összegnél majdnem nagyobb összeget, vagy megközelí­tően akkora összeget invesztált bele, mert kü­lönben ezt az elhagyott grófi kastélyt semmire a világon nem lehetett volna használni. (Büch­ler József: Százezrekbe került az átalakítása!) Amikor tehát azt látjuk, hogy a kormány megint újabb fizetéscsökkentéssel jön (Ellent­mondások jobb felől.); amikor azt látjuk, hogy az egész országban a szegény, dolgos emberek utolsó párnáját árverezik el adók és közter­hek miatt; amikor azt látjuk, hogy ,az éhező munkanélküliek számára nem gondoskodnak sem munkaalkalmakról, sem pedig segélyek­ről: akkor igenis, érdekel bennünket az, ho­gyan történt egy ilyen grófi kastély megvá­sárlása, és ki kapta azt a százezer pengő pro­víziót, amelyet itt a kormány tudtával és a •kormányelnök tudtával szétosztottak. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. (Buchinger Manó: Ki vette el a munkanélkü­liektől ezt a 100.000 pengőt?!) Csendet kérek, Buchinger képviselő úr! Györki Imre: En tehát az elnök úr napi­rendi indítványával szemben előterjesztem a felolvasott napirendi indítványt és kérem egy­részt a külügyminiszter úr mai nyilatkozatá­nak a holnapi ülésre való kitűzését, másrészt pedig a kormány vád alá helyezésére és par­lamenti vizsgálóbizottság kiküldésére vonat­kozó indítványunk megokolásának kitűzését. Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: F. Szabó Géza! ülése 193Ê február il-en, csüiörtökŐn. F. Szabó Géza: T. Képviselőház! Régi gyakorlat már, hogy amikor fontos, életbe­vágó javaslatok készíttetnek elő parlamenti tárgyalásra, (Buchinger Manó: Mentelmi ügyek napok óta!), az így jelentkező időt fel­használja a Ház a mentelmi ügyek letárgya­lására. A mentelmi ügyek letárgyalása igen fontos dolga a Háznak. (Andaházi Kasnya Béla: Akkor miért hagyták őket 1928-tól ed­dig?) A bíróság nem azért küldi a megkere­séseket^ hogy ezekkel játsszunk, hanem, hogy tárgyaljuk le azokat. Ne méltóztassék azt gon­dolni, hogy az ilyen mentelmi ügyek tárgya­lása valami lelki gyönyörűség, {Büchler Jó­zsef: Önöknek -az! Önök szadisták! — Berki Gyula: Elvtársaik voltak szadisták!) és nem habozom kijelenteni, hogy a házszabályoknak egyik hiányossága az, hogy itt a mentelmi bi­zottság javaslatait vita tárgyává lehet tenni. (Szeder Ferenc: A legjobb volna a szánkat befogni, ugy-e?) A mentelmi bizottság ugyanis ezeket a legalaposabban tárgyalja, megvizs­gálja, ott tehát a legkialakultabb nézet 'szű­rődhetik le. (Kabók Lajos: Tapasztaltuk!) Az volna a leghelyesebb, ha a házszabályoknál fogva csak tudomásulvétel végett jelentetné­nek be az ilyen ügyek; ha pedig elnézés kö­vetkeztében evidens jogsérelem, vagy törvény­sértés jelentkeznék, akkor a házszabályok in­tézkednének, hogy az ügy még egyszer a men­telmi bizottság elé utasíttassák. (Büchler Jó­zsef Mindjárt a derest hozni ide!) T. Ház! Ebből már kiderül, hogy én az el­nöki javaslatot fogadom el. (Buchinger Manó: Az már kiderült, mielőtt felszólalt volna!) Mi­előtt azonban ezt tenném, Györki Imre előttem szólott képviselő úrnak két megjegyzésére va­gyok kénytelen válaszolni. Az egyik a nép­jóléti ügyek sürgetése, a másik pedig a gróf Károlyi Gyula miniszterelnök úr mentelmi jo­gával, (Büchler József: Összeférhetetlenségé­vel!) bocsánatot kérek, összeférhetetlenségi ügyével kapcsolatos észrevétel. A népjóléti ügyek, a panamák, mint önök mondják és amint én is az előzményekhez ké­pest ... (Zaj a baloldalon, — Andaházi-Kasnya Béla: Hát ott hogy hívják? Kíváncsi vagyok rá!) Az eredményekhez képest nem' fogok el­zárkózni én sem attól, hogy a legpiszkosabb panamáknak minősítsem ezeket, de először be­várom a vizsgálat eredményét. (Andaházi Kasnya Béla: Mi már hat éve várjuk!) Ké­rem, kedves képviselő úr, ne méltóztassék itt hangversenyt rendezni, tudok én is kiabálni. (Büchler József: Ügy látszik, nem!) Ezt a fe­gyelmi vizsgálatot _ azonban meg kell várnunk. Méltóztassanak a jelenlegi népjóléti miniszter úrnak azt a határozott kijelentését elfogadni, hogy azonnal, mihelyt a fegyelmi ítéletet meg­hozták, az ügyet a kir. ügyészséghez teszi át. Legyen tehát megnyugodva Györki Imre kép­viselő úr, az a bizonyos bicskei kastély vételi ügy is ügyészi vádindítvány tárgya lesz. Az­után, ha a bírói intézkedésben nem nyugszunk meg vagy azt elegendőnek nem minősítjük, a parlamentnek még mindig joga lesz vizsgáló­bizottságot kiküldeni. A másik; pedig az, ami Esztergályos János t. képviselő úr összeférhetlenségi bejelentését illeti, amivel kapcsolatba hozta a képviselő úr a külügyminiszter úr válaszát. Tisztelettel je­lentem, hogy az összeférhetlenség ügyéről, az erre vonatkozó bejelentésről a külügyminiszter úr beszédében ,szó sem volt, nem is lehetett, Aki a házszabályokkal tisztában van és azo­kat alkalmazni is kívánja, annak meg kell nyu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom