Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-44

76 Az országgyűlés képviselőházának 44. ülése 1932 január 26-án, kedden. nyey Zénó: Ezelőtt egy hónappal egészen máskép beszéltek!) Igaza van t. képviselőtársamnak, két-három hónappal ezelőtt örömmel üdvözöltük itt valamennyien Károlyi Gyula eljövetelét (Éljenzés a jobboldalon.) Mióta azonban látjuk, hogy a miniszterelnök úr a régi rezsim pénzügyi gazdálkodásával azonosítja magát és megakadályozza a felelős,ségrevonást, azóta mi a miniszterelnök úrnak igenis határozott ellenzéke vagyunk. A miniszterelnök úr Székesfehérvárott megint azt mondotta, hogy olyan nagy a bizony taiansag, nogy programmot most nem tud adni. Ez megint csak egy negatívum, amelyet ő úgy akart elfogadhatóan feltálalni, hogy azt mondotta, hogy sikerült a pengő stabiüzalása, sikerült ez is, sikerült az is. (Lázár Miklós: Minden sikerült neki, csak az ország megmentése nem! — Magyar Pál: Az operáció sikerült, de a beteg elpusztul! — Zaj.) Hát nem jó úton haladunk, mert ha mi az egész nemzeti erőt csak arra akarjuk felhasználni, hogy a pengőt stabilizáljuk (Felkiáltások a bal- és a szélsöbaloldalon: Fikció!) azért, hogy az államkincstárt megtöltse, és hogy a körültömj éne^ett kamatuzsorát kiszogálja, (Ügy van! ügy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) ezzel nem lógunk sokkal előbbre menni. A kamatot megmentette a t. kormány, az államkincstárt is ideig-óráig, s a pengő körül is ragaszkodnak még bizonyos fikciókhoz, azonban hol marad mindebből az ember, az a magyar ember, akinek exisztenciája ebben az országban maholnap lehetetlenné válik. (Kun Béla: A dolgozó kisemberek tönkremennek!) Először úgy volt, hogy hónapokig nem láttunk pénzügyminisztert. A miniszterelnök úr mindig azt mondotta, hogy ő a pénzügyminiszter, de mi ezt nem hittük el. Most van egy pénzügyminiszter úr, aki ilyen válságos időkben foglalta el a helyét, de a mai napig hozzá szerencsénk nem volt, csak üzeneteket küld a távolból, kedves üzeneteket. Az első üzenete az volt, hogy: magyar testvéreim, ne horgaszszátok le a fejeteket, hanem mosolyogjatok. Ha a mosolygáson múlik a gazdasági válság megoldása, nyugodtan idejöhet a miniszter úr: ha ezzel segítünk a gazdasági válságon, akkor mosoiyogüatunk. Azután jött a másik üzenet, most már Genfből: amelyben nem győzte eléggé dicsérni, hogy a genfi pénzügyi bizottság urai milyen megértők voltak, milyen megható, hogy mennyire megértették azt, hogy mi nem tudunk fizetni, s hogyan örültek ott valamennyien ennek a transzfermoratóriumnak. (Derültség balfelől.) Majdnem úgy tálalták fel ezt, mint annakidején a. hágai és párizsi győzelmeket, majdnem újból Festbankett lett belőle a Lloydpalotában. Engedelmet kérek, lehet, hogy ott azok az urak nagyon megértők, de mi a megértéssel nem megyünk előre, mi csak pénzügyi eredményekkel tudnánk előremenni, ezekből azonban — sajnos — az igen t. pénzügyminiszter úr nagyon keveset hozott. Hát itt vagyunk újból az optimizmus mesgyéjén. Itt van az új miniszterelnök úr — most már ő sem új — szintén az optimizmus hullámának tetején. A miniszterelnök úr ugyanis Székesfehérvárott már szintén azt mondja, amit Korányi Frigyes mondott. Tudniillik Korányi Frigyes azt mondotta: én biztosan tudom, hogy egy éven belül Európában nagy változás fog bekövetkezni és ez a nagy változás rajtunk is segíteni fog. (Rassay Károly: Csodavárók!) Most már azután a jósok közé beáll Károlyi Gyula miniszterelnök úr is és azt mondja: nincs is már olyan messze az az idő és megint eljön a jobb idő. A miniszterelnök úrhoz azelőtt nem volt szerencsénk itt a Házban, de itt már tíz év óta az a helyzet, hogy az az optimista front, ez pedig a pesszimista front. Minket soha sem tudott magával sodorni semmiféle győzelmi mámor, minket sirató asszonyoknak, gyomorsavas Savanyú Vendeleknek és nem tudom mi mindennek neveztek. (Felkiáltások a baloldalon: Baromorvosoknak!) Ügy van, baromorvosok is voltunk. Hogy tapsolt akkor hetykén a többség! S mi lett mindennek a vége? Az, hogy ez a szegény nemzet oda jutott, hogy a transzfermoratóriumnak örül és minden jövőbeli reményét abban a gyenge, silány jóslásban látja, hogy: legyetek türelemmel, majd minden magától jóra fordul. (Egy hang a jobboldalon: Az egész világon így van! — Kun Béla: Lehetett volna jobb agrárpolitikát csinálni tíz év alatt! — Lázár Miklós: Eladták az országot a kartelleknek. — Zaj. — Elnök csenget.) Árulja el végre az igen t. kormány, hogy mire építi ezt az optimizmust? Ne csináljon titkot belőle sem Korányi, sem Károlyi, hogy miből látják ők ezt a hajnalhasadást, vagy csak úgy kívülről, mint deus cx machinát méltóztatnak ezt várni? Akkor nem hiszünk benne. Mannahullás csak egyszer volt itt. Szükséges lenne, hogy a kormány eláruljon valamit azokból az utakból, amelyekkel oda elérkezünk. (Östör József: Sokszor elmondottuk!) Megteszem a képviselő úrnak és rá fogok térni ,a mannahullásra. A népjóléti minisztérium körül például mannahullás volt. (Taps a bal- ég a szélsöbaloldalon. — Kun Béla: Ezért a tízéves rendszer is felelős ám! — Felkiáltások balfelöl: Csak az a felelős!) T. Ház! Mitől várja tehát a kormány ezt a javulást? Talán mostani jól sikerült devizapolitikájától? Attól a devizapolitikától, amely arra kényszerít egész iparágakat, hogy magánúton, rejtett, tiltott utakon szerezze meg a devizát és így azután a bűnügyi rizikót is belekalkulálja az árakba? Vagy attól a devizapolitikától, amely az agrárollót, amelyről a túloldal éveken át annyit szónokolt, egyre jobban kinyitogatja? Talán attól a devizapolitikától, amely nyugodtan nézi azt, hogy az agrárproduktumok árai tovább esnek, az ipari cikkek árai pedig tovább emelkednek? Hiszen itt van a kartelltörvény. Önök azt mondották, hogy a kartelltörvény életbeléptetése után majd rend lesz ezen a vonalon. Mondják meg, az Istenért, melyik az az iparcikk, ahol önök egyetlen egy áremelkedést meg tudtak akadályozni? Sehol! {Zaj. — Kun Béla: A motalkó árát felemelték!) Sőt, mit csinált a kormány? A kormány vállalta az árdrágító szerepét, és amikor az egyik oldalon a tisztviselők fizetését megnyirbálta, amikor a nyugdíjasok járulékait leszállította, ugyanakkor drágította mindennek az árát, ami a kezeügyébe került! Már, engedelmet kérek, ettől várják a javulást, hogy a kormány az egyik oldalon masíroz a_ drágítás élén, a másik oldalon pedig az agrártermelés értékesítése már a nulla felé közeledik. Ettől várja a miniszterelnök úr a haladást? Ez ad a miniszterelnök úrnak alapot iaz optimizmusra? Még valamit szeretnék megjegyezni. A miniszterelnök úr panaszkodik, hogy a tőke ellen az országban egy bizonyos hangulat alakult ki és óva inti a közvéleményt, hogy a tőke ellen állást foglaljon, mert a tőkére, így meg úgy szükséa: van. Ez igaz, miniszterelnök úr, de a tőkét Magyarországon nem az tette bizalmatlanná, hogy itt-ott egy képviselő, vagy egyegy újságcikk a tőkével szemben állást foglalt, hanem az ön kormányának elődje, a