Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-43

56 Àz országgyűlés képviselőházának u óta a parlament nélkül, sőt egyes esetekben a parlament ellenére tud kormányozni. Hogy mindenekelőtt a második kifogással számoljak le, Brüning példájára azért nem lehet joggal hivatkozni, mert Brüning kancellár tényleg kormányoz, ott nincsenek oïvan kérdéseik, ame­lyekhez nem mert hozzányúlni. (Ügy van! Ügy van balfelől.) Lehet, hogy az ő kormányzása helyes, lelhet, hogy helytelen, de a maga elé ki­tűzött cél felé konzekvensen tör és ott nin­csen tabu, nincsen olyan kérdés, amelyhez ne merne hozzányúlni. (Ügy van! Ügy van! a bal­és a szélsőbaloldalon.) A másik pedig: méltóz­tassanak tekintetbe venni azt, hogy Brüninggel szemben a német országgyűlésben két olyan hatalmas nagy és az országban állandóan gya­rapodó erejű párt áll, amely a parlamenttel szemben tagadó állásponton van. (Rassay Ká­roly: Ügy van!) Amikor tehát Brüning a diktatúra fegy­vereivel a parlamentarizmust védelmezi ott, akkor két antiparlamentáris párttal szemben küzd. (Ügy van! ügy van! balfelől.) Károlyi Gyula gróf ezzel szemben intézkedik, de in­tézkedéseiben nélkülözöm ia konzekvenciát, a logikát és a mindenféle irányban egyformán megnyilatkozó erélyt. Erre példa, hogy amíg Németországban kiküldtek egy árdiktátort, aki­nek joga van vaskézzel belenyúlni az ár szabá­lyozásába, mi egy háromtagú bizottságot küld­tünk ki, amelynek joga, kötelessége nincs is megállapítva és amely végeredményben, azt hiszem, cilinderének megemelésével fogja üd­vözölni az ipari cikkek árának további emel­kedését, (ügy van! ügy van! —* Tetszés a bal­oldalon. — Andaházi Kasnya Béla: A legjobb esetben! — Rassay Károly: Itt az állam drá­gít! Nem is komoly a dolog! Motalkó!) Az én véleményem szerint ilyen súlyos viszonyok kö­zött az országnak vezetésre van szüksége. Brü­ning Németországot vezeti. Sajnos, mi nem tudjuk, hogy Magyarországot az alkotmányos miniszterelnök, egy alkotmányon kívüli pénz­ügyi tényező, vagy az az úr vezeti-e, aki újab­ban kedvtelését külpolitikai utazásokban leli­(Ügy van! ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon. — Ellenmondások jobbfelőh) Most a másik kérdésre térek: míg Brüningnek parlamentel­lenes pártokkal van dolga, addig a magyar parlamentben olyan politikai párt nincs, amely antiparlamentáris volna. Yan egy laparlamentáris párt, a többségi párt, de anti­parlamentárisnak ez sem nevezhető. Igaz, hogy Károlyi Gyula gróf nem támaszkodhatik erre a nagy kormányzó pártra oly mértékben, mint elődje, mert bármilyen szándékot igyekszik is megvalósítani Károlyi Gyula, az egységespárt egy része okvetlenül ellene lesz: ha habozó, té-. velygő, bizonytalan politikát követ, akkor az egységespárt értékes és főleg újabb elemeit fogja miagával szemben találni, míg ha kemény kézzel akar belenyúlni a szükséges reformok­ba, sokat fog magával szemben találni, akik úgy érzik, hogy ezek a reformok érdekeiket sértik. De még ha így van is, ezek a nehézsé­gek, amelyekkel Károlyi Gyulának számolnia kell, lényegesen kisebbek, mint Brüning nehéz­ségei és e miatt nem lehet elfogadni, hogy Brü­ning példájára parlament nélkül kellene kor­mányoznia. (Ügy van! a szélsőbaloldalon') Ami pedig az első kifogást illeti, disz­tingválni kell azok között az intézkedések kö­zött, amelyeket a kormánynak minden körül­mények között meg kell tennie pénzügyi és gazdasági téren. De míg Brüning saját maga vezetve önmagát, teszi meg az intézkedéseket, addig itt is sajnálattal konstatáljuk, hogy ilyen JJ. ütése 1932 január 15-én, péntekeíl. logikus intézkedések kisürgetése nálunk a paí­lament feladata. Hogy csak egyetlen egy do­logra mutassak rá, a Nemzeti Banknak ka­mat- és devizapolitikája egyaránt, meggyőző­désem szerint agrárellenes (ügy van! ügy van! balfelől.), a mezőgazdasági néppel szem­ben érvényesül és ennek a politikának meg­változtatására igenis a parlament állásfogla­lásának kellene a kormányt rábírnia. Másod­szor pedig vannak olyan intézkedések, ame­lyeket a kormány egyáltalában nem tehet meg, amelyeket csak törvényhozási úton lehet élet­beléptetni. Ilyenek pl. az őszinte örömünkre, •a miniszterelnök úr által is bejelentett állás­halmozási törvény, a részvényjogi novella, az összeférhetetlenségi törvény, de ezeken túlme­nően pl. egész adóügyünk szerves reformja is olyan, amely immár halaszthatatlan és amely­lyel törvényhozási úton foglalkozni kellene. Erre azt mondja az igen t. kormány: nincs fizikai ideje ezeket a törvényjavaslatokat elő­készíteni, a kormánynak ilyen súlyos időben elsősorban kormányozni kötelessége,^ ő tehát kormányoz és nem tud a törvényelőkészítéssel fáradozni. Erre azt mondom: méltóztassék a törvényelőkészítő munkát a parlamentre bízni, a parlament szívesen kiveszi ebből a részét; tessék szakbizottságokat kiküldeni, amelyek nemcsak egy-két, már előterjesztett törvényja­vaslatot tárgyaljanak le, hanem a törvényho­zás szakbizottságai a minisztériumok tisztvise­lőivel együtt münden kérdéskomplexumra nézve készítsék elő a mniszterek helyett a beterjesz­tendő törvényjavaslatokat. Ezekből levonom a konzekvenciákat. Első­sorban intenzív bizottsági munkára van szük­ség, hogy a törvényjavaslatok előkészítése tár­gyában a parlament maga vegye kezébe az ini­ciatívát, másodszor addig is, amíg az ilyen tör­vényjavaslatok elkészültek, legalább is heten­ként egyszer össze kell ülnie a parlamentnek, hogy a kormány kiadandó rendelkezéseit ellen­őrizgessük és az általános pénzügyi és gazda­sági politikára a magunk részérőL befolyást gyakorolhassunk. A mai szavazásnál végérvé­nyesen arról van szó, hogy a magyar parla­ment a felett fog dönteni, alkalmasnak tartja-e saját magát arra, hogy a nemzet munkájában pozitív részt vegyen, igen vagy nem. De figyel­meztetem a t. túloldalt, hogyha mi ki fogjuk mondani magunkról, hogy nem tartjuk magun­kat erre alkalmasnak, akkor senki más alkal­masaknak nem fog találni bennünket erre, akkor a parlamentbe vetett úgyis megrendült hitet a közvélemény előtt végleg alá fogjuk ásni. Az ellenzék és a független képviselők mind­egyike ebből a nagy nemzeti munkából ki akarja venni a maga részét. A döntés' a több­ségi párté, többségi jog. Hiszem és meg vagyok győződve róla, hogy vannak ott sokan, akik a saját maguk szellemi és erkölcsi erejébe vetett hittel pozitíven fognak válaszolni erre a feltett kérdésre. De ha várakozásom ellenére tagadó­lag válaszolnának, akkor meg ke 1 lene kérdezni azt, hogy miért nem bíznak saját magukban, miért nem tartják magukat alkalmasaknak arra, hogy a nemzet munkájában mindennpp részt vegyenek? Erre csak egy választ találok: vannak sokan, akik, ha visszaérni ékernek arra a választásra, amely őket a parlamentbe küldte, ennek a választásnak labilis alapjában nem ta­lálnak okot a bizalomra saját maguk iránt. (Zaj.) Ha pedig ez így van, ha ilyen önbelátás­sal vannak a többség oldalán, akkor egy lépés­sel előre is kell menni, akkor ez a többség nem követelheti, hogy az ország kormányzásáért a felelősség rá háruljon, akkor nem követelheti

Next

/
Oldalképek
Tartalom