Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-54

Az országgyűlés képviselőházának 5hnem engedik szóhoz jutni. Kérem, engedjenek egyszer engem is szólni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Éljen az elnök! — Taps jobb felől- —Zaj a szélsőbaloldalon.) Először is Buchinger Manó képviselő urat korábbi, az egységespártra nézve sértő közbeszólásaiért^ és most tett közbeszólásaiért is rendreutasítom. Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ne zavarja folyton a tárgyalást. Most pedig tessék folytatni a beszédet. Figyelmeztetem a képviselő urakat, hogyha az elnöki csengő megszólal, ez azt jelenti, hogy az elnök akar szólani. Legalább annyira tiszteljék a szólásszabadságot, hogy engedjék az elnököt szóhoz jutni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Éljen a szólásszabadság! — Magyar Pál: Mi nagy figyelemmel hallgatjuk, de a túloldalon zavarják a tárgyalást! — Derültség.) Schandl Károly: T. Ház! Ha az egyszerű falusi népet megkérdezzük, hogy miképpen lehet a magyar kisgazda és a magyar mezőgazdaság sorsán segíteni, akkor azt mondja: uram, nem kívánjuk mi azt, hogy a mezőgazdasági termények ára emelkedjék, de az ipari cikkek ára is szálljon le annyira, mint a mezőgazdasági termények ára. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ha ez lehetséges, akkor természetesen örömmel hozzájárulunk, ha pedig nem lehetséges, akkor elkerülhetetlen, hogy a mezőgazdasági árakat emelni kell, (Magyar Pál: Ez a helyes!) úgyhogy a mezőgazdaságnak rezsijét a gazda behozza, Igen, de a mezőgazdasági cikkek árának javítása, a mezőgazdasági értékesítés javítása kétségtelenül egy úton-módon lehetséges, természetes úton, ha a piacot nagyobbítjuk a nagyobb piacok megszerzésével. Ez az, ami nem tisztán tőlünk függ. En magam voltam az, aki körülbelül egy esztendeje vetettem fel azt a gondolatot, hogy amennyiben a külföldről érdeklődés nyilvánulna meg egy vámközösség iránt, amelyben egy vagy két ipari állam akar Magyarországgal együtt lenni, meg vagyok róla győződve, hogy az egész magyar kisgazda- és földbirtokostársadalom mellette lesz. (Zsigmond Gyula: Erre van szükség!) Ehhez a felfogáshoz csatlakozott nagyon helyesen Eckhardt képviselőtársam, amikor a vámunió kérdését felvetette; azonban egyre figyelmeztetek: Nekünk nem szabad kínálnunk magunkat, (Jánossv Gábor: Ügy van!) nehogy azt higyje a külföld, hogy nekünk más menekvésünk nincsen, csak a vámunió, mert ebben az esetben már nagyon olcsón kellene magunkat eladnunk. (Jánossy Gábor: ök jöijenek!) Különösen abban az irányban, amelyről ma nagyon sok szó van — egy cseh-magyar kapcsolat tekintetében. Ebben az irányban, én magam feltettem ki külföldi újságírók előtt, nagy akadályok vannak. Kétségtelen, hogy az országok között, amelyek vámunióban kívánnak gazdaságilag egyesülni, a politikai jóviszonyna.k is meg kell lenni. Elsősorban tehát a politikai jóviszonynak: akadályait kell elhárítani s ha ez megtörtént, akkor lehet azután vámunióról beszélni. Megmondom nyíltan és Őszintén: a magam részéről úgy találom, hogy a magyar nép széles rétegeiben olyan vámpolitikai közösség terve van a szívekben, hogy Olaszország, Magyarország és Ausztria egyesüljenek vámpolitikai szövetségben. Ebben a konstrukcióban megvan minden előfeltétel, megvan a politikai jóviszony is, és elhárul az az akadály is. amely az osztrák mezőgazdaság részéről kétségtelenül fennáll, tudniillik az, hogy az osztrák gazdák féltik a maguk mesrélhetését, ha csupán egy osztrák-magyar vámközösség létesül' KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IV. ülése 1932 február 2U-én, szerdán. 437 Szó volt itt arról, hogy a preferenciális szerződések rendszere bevált-e, vagy sem. Kétségtelenül haladást jelent a vámpolitikában ez a rendszer, mert akkor, amikor a gazdasági elzárkózás nyilatkozik meg minden ország részéről, akkor a preferenciális gazdasági rendszer előnyt jelent. Még nagyobb előnyt jelent a regionális szerződések kötése, amely közeledési formát az osztrák kormány vetette fel Genfben, de mint látjuk, akár preferenciális szerződéseket kötünk, akár regionális szerződéseket kötünk, a magyar gazda nemcsakhogy hónapokkal előbb nem tudja azt, hogy milyen értékesítési, milyen kiviteli lehetőségek vannak, de egyik hétről a másik hétre sem tudja, mert hétről-hétre változtatják a kontingenst, hétről-hétre támadnak ííjabb és újabb korlátozások. Itt vagyunk a Népszövetség vámpolitikai elgondolásának a csődjénél, mert nemhogy a vámpolitikai korlátozások csökkentése, vagy legalább nem emelése következett volna be, hanem ellenkezőleg, az összes országok, még a leggazdagabb Franciaország is, úgyszólván hétről-hétre fokozza a korlátozásokat, emeli a kínai falakat, hogy egyik ország a másikkal ne érintkezhessek a külforgalomban. (Magyar Pál: Sajnos, ez így van!) Bizonyára mély benyomást tesz a t- Ház minden tagjára az a tény, hogy januári külforgalraunk 23, illetve 27 millió pengőre csökkent, akkor, amikor egy-két éve még 100 millió körül mozgott havi külforgalmunk, bevitelünk és kivitelünk. Ez ma már majdnem egy negyedére csökkent le. Ez nemcsak magyar jelenség, mert egész Európában az államok, az országok közötti külforgalom iszonyúan hanyatlik, megdöbbentően esik vissza és a Népszövetség itt áll tehetetlenül, akárcsak a sanghaji háborúnál és nem tudja keresztülvinni azokat a megállapított igazságokat, hogy az egyes országok vámpolitikai korlátait le kell építeni, le kell bontani, hogy Európa megélhessen. Természetes az, hogy ezek a korlátozások csökkenjenek, nem tőlünk függ, és így más módszert kell keresnünk. Sokszor vetik fel, — Eckhardt képviselő úr is felvetette — hogy a mezőgazdaság átszervezése elkerülhetetlen. Könnyebb ezt a tételt kimondani, mint azt keresztülvinni. (Magyar Pál: Ez biztos, de meg kell kezdenünk!) ö felvetette azt, hogy a szemes termények termeléséről minél nagyobb területen át kell térnünk az intenzívebb gazdasági kultúrára. Lehet, hogy kerti- és egyéb gyümölcskultúrára gondolt. Ez elméletben mindenesetre szép elgondolás, de aki ismeri ma a mezőgazdaság viszonyait és csak hozzávetőleg a gazdák viszonyait, lehetetlen, hogy azt * ne mondja, hogy ez gyakorlatilag kivihetetlen. Éppen az intenzív gazdasági kultúrához kell olcsó és nagy tőke, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amivel ma a mezőgazdaság nem rendelkezik. De a szemes terményekről való áttérés a legtöbb vidéken már csak azért sem lehetséges, mert a ; talaj nem megfelelő más célokra, de ha erősebb mértékben áttérünk a zöldség, gyümölcs vagy más egyéb intenzív kultúrára, — hiszen a hizlalás, a marha- és sertéshízlalás is intenzív kultúra •— méltóztatnak látni a piaci viszonyokot az értékesítés óriási akadályait. Kétségtelen, hogy sürgős feladatok vannak, amelyeket meg kell oldani. Ilyen sürgős feladat legközelebb a földteherrendezési eljárás kérdésének megoldása. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Akkor, amikor a földteherrendezési eljárás megindult, minden, ol61