Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-43
30 Az országgyűlés képviselőházának A3, ülése 1932 január 15-én, pénteken. tálytanáosos ellen, aki az elnöki osztályban szintén magra is kapott a dug?egélyekből és akinek a feladata lett volna az ellenőrzés gyakorlása. Felmerül most az a kérdés, vájjon indul t-e fegyelmi eljárás azok ellen a tisztviselők ellen. akik Magyarország minizterelnökét abba a kényelmetlen szituációba hozták, hogy itt az egyik képviselő előadott felszólalására kijelentette, hogy mindazok, amiket a képviselő elmondott, valótlanok, hogy az utána lefolytatott vizsgálat alkalmával minden szóról kiderüljön hogy igaz. A miniszterelnök urat két államtitkár informálta ebben a kérdésben még pedig Pettkó-S?andtner és Scholtz áUamtitkár urak. Amint Bethlen miniszterelnök urat ők informálták, úgy Ők informálták Ernszt miniszter urat és most informálják Károlyi mini-zterelnök^ urat. A vizsgálat egy esztendő óta folyik, de^ az egy esztendő óta folyamatban levő vizsgálat nem állapította meg, hogy mi történt az útiszámlák körül, ami szintén nem a népjóléti minisztérium szempontjából fontos, hanem általában az egé^z ország szempontjából fontos, hogy miként megy el az ország pénze és lehetséges-e. hogy állaimi automobilon megtett utak után vasúti jegyek külön számíttassanak fel és tudni akarjuk végre- hogy az állaimi pénzek kezelése körül elkövetett szabálytalanságok végre egyszer súlyosan megtoroltatnak-e? (Rassay Károly: De akarjuk-e tudni. ez a kérdés? Nem látom, hogy akarnánk!^— Zaj a közéven, — Sándor Pál: Azért akarják kiadni Dréhrt! — Bródy "Ernő:Vizsgálóbizottságot! Nem elnapolni! — Sándor Pál: Azért akariák kiadni Dré'hrt, hogy eltussolják! — Téglássy Béla: Legyen nyugodt, én nem fogom eltussolni! — Zaj. — Elnök csenget. — Bródy Ernő: Nem elnanolni, hanem tárgyalni!) T. Képviselőház! Meg van állapítva, hogy 276 000 pengőt kiutaHak a hadirokkantak hozzátartozói részére, de hol van ez a 276 000 pengő? Egy esztendei vizsgálat nem tartotta szükségesnek ezt megállapítani? S megalapították azt hogy a menekültek pénzével visszaélések történtek, hogy nem a menekültek kapták. De akkor hol van a menekültek pénze? Az a vizsgálat, amely a népjóléti minisztériumban folyik, az én meggyőződésem szerint nem a bűnösöket akarja kipucolni és nem példát akar statuálni, hanem inkább a magyar köztisztviselői karnak sajnálatos példaként oda akarja állítani, hogy mi lesz azokkal a tisztviselőkkel, akikben van még erkölcsi bátorság, akikben van még hazafiság és van még gerinc arra, hogy a saját tisztviselőtársaikkal szemben is első és legfontosabb érdeknek az állam érdekét tekintsék. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) T. Ház! A népjóléti minisztérium ügye nem néhány tisztviselő ügye, hanem az egész ország ügye. (Létay Ernő: A tisztességes embereket meg kell védeni! — Bródy Ernő: Tessék vizsgálóbizottságot kiküldeni! Nem lehet mást csinálni! — Zaj. — Elnök csenget. — Bródy Ernő: Nem Iphet elkenni a dolgot! Tessék holnap kiküldeni a vizsgálóbizottságot! — Propner Sándor: Parlamenti bizottságot tessék kiküldeni! — Jánossy Gábor: Mindent kiderítenek és mindent megtorolnak. — Pinnyés Lajos: Ártatlan embereket üldöznek! Szégyen és gyalázat! — Proüper Sándor: Nem lehet házi vizsgálattal elintézni! — Folytonos zaj.) Elnök (csenget): A képviselő úr beszédideje lejárt. Tessék befejezni! (Felkiáltások a baloldalon: Meghosszabbítjuk!) Nem lehet meghosszabbítani. Kérem a képviselő urakat, maradjanak csendben! Fábián Béla: T. Képviselőház! Ha itt a tisztviselői kar azt fogja tapasztalni, hogy azok, .akik a menekültek pénzét nem menekülteknek utalják ki, hogy azok, akik a hadirokkantak hozzátartozóinak pénzét nem hadirokkantak hozzátartozóinak, hanem a saját hozzátartozóiknak utalják ki, menekülnek és rávetik magukat azokra a tisztviselőkre, akik nem akarnak velük együtt gazdagodni az ország pénzéből, akkor itt fel kell hagyni minden reménységgel, hf>í*y a közélet tisztaságát helyre lehet állítani. Ha itt a tisztviselők látni fogják azt, hogy az országban tisztességesnek lenni nem érdemes, mert, aki tisztességes, az fegyelmit kap. (Jánossy Gábor: Ezt nem fogják látni!) akkor a martirirm vállalása helyett mindenki inkább együtt fog bűncselek; menyeket elkövetni azokkal és palástolni fogja azoknak bűnét, akik itt bűncselekményeket követnek el. Be kell fejeznem felszólalásomat Egész felszólalásommal 'amellyel a r népjóléti vizsgálat folyamára akartam rámutatni, azt akartam bemutatni, a t Háznak, hogy ez az ügy nem fegyelmi ügy (Ügy van! Ügy van! a bál- és a szélsőbáloldalon.) és mi valamennyien, akik ebben az országban a közéleti tisztaságot akarjuk, akik valamennyien ebben az országban a visszaélések megszüntetését akarjuk- (Ügy van! Ügv van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) — Jánossy Gábor: Úgy van. ugy van!) ide dörögjük a minszterelnök úr elé. hogy ez nem fegyelmi ügy parlamenti vizsgálóbizottságot és ügyészt követelünk (Élénk helyeslés és trim a bal- és a szélpőbaloldálon. — Tabódy Tibor: Bíró°ágot! — Felkiáltások a baloldalon: Nemcsak bíróságot!) , Elnök: Napirend előtti felszólalás vita és határozathozatal tárgyát nem képezheti. A belügyminiszter úr kíván szólni. (Halliuk! Halljuk! a jobboldalon.) vitéz Keresztes-Fiseber Ferenc belügyminiszter: T. Képviselőház! Van szerencsém a m. kir. rendőrség fegyverha^ználati jogáról készített törvényiavaslatot benyújtani (Zaj.) Elnök: Oendet kérek, kénviselő urak! vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Kérem a t. Képviselőházat, méltóztassék a törvényjavaslatot kinyomatni, szétosztani s előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából a közigazgatási és az igazságügyi bizottságokhoz utasítani. Elnök: A beadott törvényjava a latot a Ház kinyomatja, < =zéto c ztatJa, azt előzetes tárgyalás •is jelentéstétel céljából a közigazgatási és az igazságügyi bizottságoknak, kiadja. T. Képviselőház! Napirendünk szerint következik a mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása Dréhr Imre képviselő úr mentelmi 'igvéhen. Az előadó Váry Albert képviselő úr, őt illeti a szó Váry Albert előadó: T. Képviselőház! rT7„ii^.i»t jy^n^ti-t) A Vánvi~előbáz mentelmi bizottságának jelentését fegyelmi vétséggel gyanúsított Dréhr Imre országgyűlési képviselő mentelmi iisrvében a következőkben terjesztem elő. A népjóléti miniszter úr Dréhr Imre or"ággyuiési képviselő mentelmi jogának fel"ügge^zté^ét Vérté mert ePene mint nvn«^Imaállamtitkár ellen a m. kir. népjóléti és -nnnkaÜEryí mini-z+ér'nrnhrm politikai államtit'..: 7 A1«Í1O+H pií> + t •íiiífn 1 ^?? elkövetett fegyelmi vétségek miatt fegyelmi eljárást kíván megindítani és folytatni.