Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-51

356 Az országgyűlés képviselőházának 51, akkor már előre halálra van ítélve ez az egész bíráskodási rendszer. A r.észletes tárgyalás során majd leszek bátor előterjesztéseket tenni bizonyos módosításokra és ha a miniszter úr valóban olyan szívvel intézi az ügyeket, mint ahogy ezt kijelentette, akkor ezekhez a javaslatokhoz hozzá fog járulni. Nekünk semmi jnks célunk nincs. Ebbe igazán nincs semmiféle politikai szempont belekeverve, ez a kérdés igazán nem politikai kérdés, ez a kérdés csak azt jelenti, hogy Varéra Ferenc, vasy Tóth János, vagy Schwarz Salamon hozzájusson a maga jogához, ha magában az intézményben, első fokon nem tud hozzájutni, (Buchinger Manó: Schwarz Salamon nem jut hozzá!) hozzájusson a jogszolgáltatási fórumon keresztül. Semmi más cél nem vezet bennünket ebben a kérdésben, és ha a miniszter urat ugyanez a cél vezeti, akkor el kell fogadnia a mi javaslatainkat. Ha nem fogadja el, akkor az ellenkezőjéről tesz tanúságot annak, amit zárószavai folyamán mondott, hogy ő ezt a kérdést nagy, lelkes szeretettel és szívvel kezeli és akarja megoldani. Ismétlem, kérem, hogy a Képviselőház fogadja el a kisebbségi véleményt, mert akkor ^tesz eleget a szociális igazságnak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek nincs, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az^ imént tárgyalt törvényjavaslatot a bizottság szövegezésében általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, szemben a kisebbségi véleménnyel? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik^ elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. — Felkiáltások a. szélsőbaloldalon: Kisebbség!) Többség! A Ház a törvényjavaslatot a bizottság szövegezésében általánosságban a részletes tárgyalás alapiául elfogadta, a kisebbségi véleményt pedig mellőzi. (Propper Sándor: Látszik, hogy még nem voltak táppénzes betegek! — Za.j és mozgás.) Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét olvasni. Patacsi Dénes jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét). Peyer Károly! Peyer Károly: T. Képviselőház! A törvényjavaslatnak az a célja, hogy a bíráskodást egyszerűsítse, holott, ha az ember ezt a törvényjavaslatot gondosan áttanulmányozza, akkor ebben a törvényjavaslatban is kifejezésre jut az a törekvés, amelyet más téren is látunk, hogy az állam igyekszik a maga terheit áthárítani más testületekre. Ugyanaz, amit a városoknál láttunk, hogy az államrendőrségi kiadásokat a városok között osztotta fel, ugyanaz, amit láttunk más vonatkozásban az oktatás terén, jut kifejezésre itt is, amikor az állam most egy terhet, amely végeredményben reá nézve nem is jelent olyan nagy terhet, igyekszik áthárítani a munkásságnak, illetve a szociális biztosításnak egy olyan testületére, amelynek terheit az állam kevésbbé fizeti. Vissza kell itt térnem arra a rendeletre, amelyet ez ügyben a kormány már kiadott és amelynek alapján az intézetet utasították, hogy a tisztviselői létszámot állapítsa meg, terjessze azt fel és egyéb rendelkezéseket hajtson végre. Rá kell mutatnom arra, hogy már ebben a jendeletben kifejezésre jutott ez az antiszociális felfogás, mert mí^ az Ernszt miniszter úr által tervezett rendeletben még ülése 1932 február 18-án, csütörtökön. benne volt az, hogy a nyngdíjterheket olyan arányban vállalja az állam, mint amilyen arányban a tisztviselők szolgálatukat teljesítették, addig az új rendeletből ez kimaradt, úgy hogy az új rendeletnek ezen rendelkezése következtében az intézetet egyelőre ki sem számítható károsodás fogja érni. Annakidején, mikor még a Vass-féle rendszer szerint intézték a társadalombiztosítás ügyeit, olyan nagy tömegben neveztek ki az intézethez tisztviselőket, hogy — méltóztassék jól megérteni — ma az intézetnek az alkalmazottakkal, a segédmunkásokkal egyetemben 4000 alkalmazottja van. (Fábián Béla: Mindig tagadták! — Gaal Gaston: Tápintézet!) Nincs Magyarorszáágon olyan nagyipari vállalat, amelynek olyan nagy alkalmazotti létszáma volna, mint amekkora a Társadalombiztosító Intézetnél van; hiszen azt hiszem, Weiss Manfrédnál összesen nem dolgozik annyi munkás, mint amennyi itt van. (Gaal Gaston: De hasonlít ahhoz, mert itt sem dolgoznak!) Ez igaz! Hogy itt mi történt a múltban a kinevezések tekintetében, arra rávilágít egypár szám. Áthelyeztek ide a pénzügyből, a kereskedelmi minisztériumból^ és máshonnan régi, hosszú szolgálattal bíró tisztviselőket, mégpedig nem a régi fizetési fokozatban, hanem például miniszteri osztálytanácsosokat áthelyeztek miniszteri tanácsosokként, mert hiszen «sak így voltak hajlandók^ az illetők ezt vállalni, a költségvetési osztály vezetője pedig a pénzügyminiszteri umb an kapva-kapott ezen az alkalmon, hogy végre lehetőség kínálkozik arra, hogy a pénzügyminisztérium felduzzadt létszámát valamiképpen redukálja. Ezek a tisztviselők áthoztak magukkal HÍ fi nyugdíjra jogosult szolgálati évet. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez a szám nyugdíjban kitesz 14 millió pengőt. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arra legyen szabad elmondanom a következő példát. A név mellékes. Egy határrendőrségi felügyelőről, később főfelügyelőről van szó, aki 1906. április 6-ától 1924. január 31-éig, tehát összesen 17 évig, 9 hónapig és 25 napig teljesített az államnál szolgálatot. Az államtól 1924-ben nyugdíjazták mint hasznavehetetlent, illetve mint szolgálatra alkalmatlant. Erre összeköttetései révén elérte azt. hogy az Otihoz kinevezték számtanácsosnak; miután azelőtt a rendőrségnél volt, valószínűleg nagyszerűen érthetett a könyveléshez. Kinevezték tehát és ott teljesített szolgálatot 1929. február ljétől 1930. december 31-éig, tehát összesen 1 évig és 11 hónapig. Most ennek az 1 évnek és 11 hónapnak elmúlta után elbocsátották, mint szolgálatra alkalmatlant és mint ideiglenes alkalmazottat a szokásos felmondással végelbánás alá vonták. Erre az illető a közigazgatási bírósághoz fordult és a közigazgatási bíróság — véleményem szerint egészen lehetetlen elgondolásból kiindulva — kimondotta, hogy az illetőnek előző szolgálati éveit is be kell számítani a nyugdíjba, úgyhogy az illetőnek most 22 évi szolgálat és két hadi év után, tehát összesen 24 év után kell folyósítani a nyugdíját. Mégnedig ezt a nyugdíjat most a rendeletnek megfelelően — ami a Károlyi-kormány szociálpolitikai érzékét jellemzi — a Társadalombiztosítónak kell folyósítani és- a Társadalombiztosítónak kell fizetni havonta egy 52 éves embernek 248 pengő és 20 fillér nyugdíjat, amihez még hozzájön a lakbér, a családi pótlék és egyebek, úgyhogy