Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-51
342 Az országgyűlés képviselőházának 51. ülése 1932 február 18-án, csütörtökön. menyeknek az Oti. tisztviselőivé és orvosaivá átalakított karának antiszociális döntései ellen a biztosítottaknak a bíróságnál kell jogorvoslatot keresniük. (Buchinger Manó: Ez már igaz!) Mármost a munkavállalók, — legalább is a mi rétegünk — amely a társadalombiztosítási választásokat nem korrupt módon, szemérmes szegény címén szerzett és még saját berkeiben sem elszámolt pénzekkel szervezte meg, a munkavállalóknak ez a rétege tudással ós praxissal képezte magát az ülnöki hivatás ellátására. A munkáltató ülnökök, akik — tisztelet a kivételnek — az ipartestületek vezetőinek jóbarátai, s akik jövedelmük kiegészítése vagy exisztenciájuk némi pótlása céljából kapták ezt az ülnöki bejelölést, édes-keveset törődtek ezekkel a dolgokkal. Számukra nem is jelentett ez semmiféle fontosságot. De nekünk meg kell mondanunk ennek a kérdésnek tárgyalásánál azt is, hogy az ülnöki rendszer fennállása óta igen keveset' találkoztak a munkavállaló ülnökök a nagykapitalizmus ülnök-képviselőivel, még csak a kisiparos és kiskereskedő réteg domináns szellemiségű tényezőivel sem. Ez arra magyarázható, hogy a perek legnagyobb része, a pereknek majdnem száz százaléka az intézet és a munkavállalók között folyt le, ,s így a munkáltatóknak közvetlen anyagi érdekeltsége ezekben az ügyekben nem mutatkozott meg. Azért kell ennek a törvényjavaslatnak nagyrészben megszületnie, hogy ez a szembenállás intézet és munkavállaló között, &- a munkásbiztosítási bíráskodás és a kiegészítésül szolgáló ülnökrendszer egyszerűen megszűnjék. Az egyetlen érv, amely az ülnökrendszer ellen felhozható lett volna, az, hogy itt domináns szerepet tulajdonképpen csak a munkavállaló ülnökök játszottak. De ha ez az érv komolyan felhozható volna, ezen is segített volna az a meggondolás, hogy a munkáltató ülnök helyébe az intézet önkormányzatának ülnökét tessék odaállítani, — hiszen rendszerint nem munkavállaló és munkáltató, hanem intézet és munkáltató közötü jogvitáról van szó — ha már azt a szakszerűséget, amelyet a javaslat a bírónál nem tart fontosnak, az ülnöknél mindenáron érvényesíteni akarja. Az ülnöki rendszer tehát a bizottsági javaslat szerint megmarad, de megmaradásában semmiféle köszönet nincs, mert az ülnökök hatásköre csak az ügyeknek egyik csoportjára korlátozódik. Az ülnöknek szava lehet táppénz-kérdésekben, de ott, ahol más, esetleg sok; kai fontosabb, fundamentálisabb jelentőségű érdekek kerülnek eldöntésre, az ülnöknek semmiféle keresnivalója nem lesz, éppen úgy, mint a felsőbíróságot pótló Tábla előtt sem. Mert mindenáron és minden körülmények között biztosítani akarnák azt, hogy a szociális megnyugvás semmiféleképpen se lehessen alapos és teljes, s az ülnököktől mentesített felsőbíróságnak legyen módja korrigálni r azt, amit ülnöki segítséggel egy bíró a szociális megértés és a mélyebb összefüggések tekintetbevétele alapján vétett — nem a jog ellen, hanem a pénztári érdekek ellen. T. Képviselőház! Mie 1 ott a törvényjavaslat újításaira rátérnék, meg kell mondanom erről a törvényjavaslatról azt, hogy ez búcsúzkodás a munkásbiztosítási bíráskodás jelenlegi szervezetével együtt annak a jelenlegi szellemétől is. El kell búcsúznunk Magyarország dolgozói nevében azoktól a jó bíráktól, akik nem fognak a csoportban maradni; el kell búcsúznunk a kiválóan képzett ülnöki kartól, amely — hisszük és reméljük — s a szűkre szorított hatáskörben ezentúl is verekedni fog mindazért, amit igaznak és igazságosnak tart; búcsúznunk kell ezek után az orvosszakértőktől, legalább is az orvosszakértők csoportjának megértő és humánus részétől. Nem kell most már, és nincs értelme annak, hogy panaszt emeljek az ellen az egy ellen, aki a tűzoltóságnál és a javadalmi őröknél szerzett praxisa alapján a békeidő sorozoorvosait megszégyenítő gesundmacher-mentalitással támadt a magát megvizsgáltató felperesre. Nem akarom elősegíteni nevének megnevezésével azt, hogy a járásbíróság átvegye őt az orvosszakértők sorába, bár eddigi magatartása után egyáltalán nem félek attól, hogy ez nem fog megtörténni. A búcsúzásnál nem kell, hogy beszéljek a munkásbiztosítási bíráskodás tisztviselőinek tevékenységéről sem, akikről el kell ismernünk azt, hogy a bürokráciánál, aa adminisztrációnál egészen szokatlan módon a hozzájuk forduló, ügyes-bajos dolgokban magukat ki nem ismerő^ embereket valóban a türelemnek és a barátságnak legmagasabb fokával és szeretetével igazították útba. Ez egy múltbeli fejezet volt. s most kezdődik egy új fejezet, az ülnöki rendszernek és a szakértelemnek szuverén mellőzésével. Mi a célzat? Megmondja a javaslat: a szanálási célzatról van szó. Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan lehet egy szociális intézménnyel kapcsolatban ezt a szót kiejteni, ezt a szót leírni. Nem érzik-e azt, hogy milyen rettenetes gúnyolódás ez a jogi olcsó-jánoskodás, a szociális intézménnyel szemben tanúsított ez a szűkmarkúság és garasoskodás, amely a munkásbiztosítási bíróság megszüntetésével egyidejűleg egy másik szociális intézmény lebontását is veri már bele a köztudatba, hogy mindenki meggyőződjék arról, hogy itt semmifé^ más területen javításra, takarékosságra szükség nincsen, csak ott, ahol a dolgozók intézményeiről van szó. T. Ház! Most kezdődik egy új rendszer, egy új élet ezen a területen olyan irányvonalakkal, amelyektől minden oka megvan félni azoknak, akik a társadalombiztosítási pereket a jövőben, mint felperesek folytatni fognák. Ha azt nézem, hogy mi történt ebben a javaslatban, akkor me^ kell állapítanom elsősorban is azt, hogy hatáskör- és illetékességváltozás történt. A hatáskörváltozásban mi nem azt keressük, ami belekerült, hanem azt, ami kimaradt belőle. Ha van valami, ami en: nek az egész kormányzásnak a lelkiségét, egész szellemiségét, a nagy kapitalizmusunk, a nagy bankokráeíának telles kiszolgáltatottságát jellemzi, akkor elsősorban az, hogy a javaslat hatálya aló^ ki vannak véve az elismert vállalatig nyugdíjpénztárak és tagjaik közti jogviták. Méer a felhígított, megfejelt, ülnök-mentesített bíróság sem nyújt elég biztosítékot arra hogy a hozandó ítéletek olyanok lesznek, amelyek tetszenek a nagy kapitalizmusnak, tetszenek a Kereskedelmi Banknak, tetszenek azoknak a nagy vállalatoknak amelyek önálló vállalati pénztárat tartanak fenn. Ezeket az ügyeket tehát nem szabad ideadni, meg kell hagyni őket a javaslat szerint a rendes bíróság kompetenciájában. Lehet, hogy valaki eirre azt fogja felelni, hogy ez azért van, mert a nyugdíjügyeket a munkaügyek komplexumából kiszakítani nem lehet. Mi er.re azt feleljük, hogy ez éppen e^ry okkal több volna arra, hogy az igazi konstrukciót megcsinálják, a munka- és társadalombiztosításig ügyeknek három folyamodása külön szakbíróságát, minden fokon ülnöki rendszerrel. Elvégre is akkor, ha fenntartunk egy