Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-50
Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1932 február 17-én, szerdán. 311 sze áll a gépjáróművállalatok tulajdonosaitól. Nekik semmi néven nevezendő közük nincs ahhoz, hogy Magyarországon ma kevesebb szeszt isznak az emberek, mint ittak ezelőtt, amivel indokolni szokták, Éogy a szeszfogyasztás csökkent. A gépjáróművállalatok nem hajlandók viselni annak következményeit, hogy Magyarországon ma kevesebb szeszt isznak az emberek, mint azelőtt. Nota bene, ez az érvelés amúgy sem igaz és alapos, mert az 1923/24. fogyasztási évben még kevesebb szeszt fogyasztottak Magyarországon, mint most. Arról sem tehetnek ezek a vállalkozók, hogy a szesztermelésnél az átlagár csökkent, mert erre nincs semmi^ néven nevezendő inger enciájuk, Viszont tudják,,hogy más termelési ág is deficittel dolgozott ezekben az időkben, nemcsak a szesztermelés és 'más termelési ág is lecsúszott az ország területén, nemcsak a .szesztermelés. De 'ha viszont a statisztikát nézik, jól tudják ezek a vállalatok azt, hogy 1922/1923. fogyasztási évben a szesz átlagára még alacsonyabb volt, mint amilyen most, amikor ezt a rendeletet az igen t. kormány (kibocsátotta. Csupa ingerlő dolog, amikor a szesztermelésre méltóztatnak: hivatkozni. Hát tudják a gépjáróművállalatok, hogy Magyarországon 254 mezőgazdasági szeszfőzde van, amely csak nehezen boldogul. Ezektől nem is.sajnálják — egészen őszintén megmondhatom — a támogatást, mert a mezőgazdasági szeszfőzdék panaszait indokoltaknak tartják. Legfeljebb az ellen van kifogásuk, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék fellendítésének terhét neim az egész ország egyeteme, nem' az adófizető polgárság egyeteme fizeti meg, nem az viseli, hanem áthárítják egy másik foglalkozási ágra, a gépj áróművállalatokra. De az azután igazán vérlázító, amikor a mezőgazdasági szeszfőzdéket egy kalap alá veszi a kormány az ipari szeszgyárakkal. Ne méltóztassék bennünket olyan tájékozatlanoklanoknak, olyan tudatlanoknak tartani, hogy nem tudjuk azt, hogy Magyarországon az a kilenc szeszfőzde kinek a kezében van, kinek a tulajdonában van, hiszen közkézen forognak az, idevonatkozó statisztikai adatok. Nagyon jói tudjuk, hogy ebből a kilenc szeszgyárból, ami nálunk van, tulajdonképpen csak két szeszgyár számít (Úgy van! Ügy van!) és uralkodik, hét szeszgyár pedig csak kullog utánuk, mert az ipari szeszgyárak össztermelésének (Reisinger Ferenc: Halljuk a névsort!) 80%-át ez a két szeszgyár uralja, és csak 20%-a oszlik meg a másik hét szeszgyár között. (Jánossy Gábor: Miért? — Dinnyés Lajos: Melyik ez a kettő? Halljuk a nevüket! — Jánossy Gábor; Miért van ez így? — Dinnyés Lajos: Halljuk a kedvenceket!) Az sem közömbös az adófizető polgárság előtt, ha az ipari szeszgyárakat egy kalap alá vonva látják a mezőgazdasági szeszfőzdékkel. Jól tudják, hogy az ipari szeszgyárak külföldről hozzák be olcsón a melaszt és olcsó termelési költségekkel állítják elő a motorszeszt, míg a mezőgazdasági szeszfőzdék krumpliból, tengeriből vagy cukorrépából főzik ki a motorszeszt, ( és pedig meglehetősen magasabb költségek mellett. Ehhez még hozzájárul a finomítás költsége is, amelyet ismét az ipari szeszgyárak vágnak zsebre, mert hiszen a mezőgazdasági szeszfőzdék által termelt szesz is odakerül finomítás végett. Vérlázító r igazságtalanság tehát, — ez el van terjedve, átment a köztudatba — hogy az ipari szeszgyárak egy nagy nemzeti ajándékot kaptak csak azért, mert egy kalap alá méltóztattak ' vonni őket a mezőgazdasági szeszfőzdékkel. Pedig ezek a szeszfőzdék és szeszgyárak hiába vannak egy és ugyanazon részvénytársaságba, az Országos Szeszértékesítő Részvénytársaságba összevonva, mert mi is olvassuk «A Magyar Szesztermelő» című szakfolyóiratot, és így tudjuk, hogy minő küzdelmek vannak ott benn a részvénytársaság keretén belül egymás között. De ha még eddig ezt nem tudtuk volna, megtudtuk volna a múlt héten, (Halljuk! Halljuk!) amikor Szabolcs megyének és a szomszédos vármegyéknek mezőgazdasági szesztermelői Nyíregyházán szesztermelői nagygvűlést tartottak, ahol ők maguk mutattak rá arra, hogy a Szeszértékesítő Részvénytársaság üzleti költségeit le kell szállítani, az adminisztrációtle kell építeni, a legszigorúbb takarékosság elvét kell érvényesíteni, (Petró Kálmán: Kevesebb igazgatótsági tagság kell!) a fizetéseiket csökkenteni kell, és pedig úgy a tisztviselői fizetéseket, mint az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a végrehajtóbizottság tagjainak tiszteletdíját. Azonfelül tudjuk azt, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék mindig tiltakoztak az ellen, hogy az ő sorsuk azonos volna az ipari szeszgyárak sorsával, mindig háttérbe szorítva érezték magukat. És most jön a kormány és felemeli a motor szesz árát úgy, hogy míg az a mezőgazdasági szeszfőzdéknek egy tessék-lássék segítség, addig az ipari szeszgyáraknak — nincs is más helyes kifejezés rá — az egy közönséges nemzeti ajándék. A gépjáróművállalatok ezen a mostani állapoton segíteni nem tudnak. Miközben most várták, hogy az új törvény szerint szubvenciókat fognak kapni, e helyett most kilogrammonként 14'4 fillérrel drágult a motalkó használata folytán az üzemanyag. Ennek folytán vonja vissza a kormány ezt a rendelkezést részben vagy egészben. Részben való visszavonás alatt azt értem, hogy annak a közhasználatú gépjáróművállalatokra vonatkozó hatályát megszünteti. Mi történik ugyanis 1 Nem lehet közömbös a pénzügyi kormány előtt az, ami történni fog. Ezt megjósolom előre és a felelősséget teljesen a pénzügyminiszter úrra hárítom'. Ezek a gépjáróművállalatok üzemeiket fokról-fokra kénytelenek lesznek beszüntetni. Nem sztrájkról van szó, értse meg az igen t. pénzügyi kormány, nem egy sztrájkra^ való megszervezésről vagy megszervezettségről van szó, hanem egyszerűen a józan észről. Nem, lehet senkitől sem kívánni azt, hogy vesztességgel dolgozzék, ebből kifolyólag fokról-fokra, napról-napra mind több és több gépjáróművállalat fogja beszüntetni a maga működését, és ezzel azután megtörténik az, hogy megszűnnek adót fizetni. Pedig ma — ezt a pénzügyi államtitkár úrnak kell tudnia a legjobban — ezek a vállalatok bruttó bevételük 25%-át fizetik közterhekre. Elesik tehát a fiskus, az államkassza a bruttó bevétel 25% -ától, mert megiszünnek a közúti adók. Mit csinál akkor az igen t. pénzügyminiszter úr, ha a közúti adó, ez a céladó meg fog szűnni, mert nein lesz aki fizesse 1 ? Mert ezt mindeddig csak gép járóművek után fizették. Mit csinál, ha megszűnnek a kövezetvámok és a hídvámok? Mit csinál, ha megszűnnek az úthasználati díjak, ha megszűnnek a fuvarozási illetékek és egyéb ilyen közterhek, amelyek most^mégis csak jelentős Összegek voltak az államkasszának? Megjósolom, igen t. pénzügyi államtitkár úr; hogy nemcsak nem fog az államkassza ezen rendelkezés folytán újabb bevételekhez jutni, hanem jelentékeny veszteség is fogja érni. Számszerűleg ki fogom mutatni a kormánynak,