Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-50

Az országgyűlés képviselőházának 5 miáltal a kisiparosság nagy része nem tud kisipari hitelhez jutni? 3. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr az érdekelt bankokat szerződésük teljesítésére kényszeríteni? 4. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr a kisipari hitel időtartamát meghosszabbítani és azt lehetőleg öt évben megállapítani? 5. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr a népjóléti miniszter úrral egyetértőleg az Országos Társadalombiztosító Intézet öregségi alapjából három millió pengőt a kisipar további hitelellátására fordítani?» Elnök: Müller Antal képviselő urat illeti a szó. Müller Antal: T. Ház! A mai gazdasági életnek igazán sok problémája közül a kisipari hitelek kérdése egyike a fontosabb aknák. Politikai tényezők, a sajtó és mindenütt foglalkoznak a kisiparosok hitelellátásával. Sajnos, csak foglalkozunk vele, a gyakorlatban azonban vajmi kevés eredményt érünk el. Tegnap Dezseőf fy képviselőtársam meginterpellálta a kereskedelemügyi miniszter urat az egyik bizottsági ülésben és kérdezte, mi van a kisipari hiteleknek folyósításával, mert pártkülönbség nélkül minden egyes képviselőhöz fordulnak az iparosok tömegei, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) és kérik azt, hogy a mai súlyos gazdasági viszonyok közepette legyünk t segítségükre, hogy legalább azt a kis munkát, amire lehetőség nyílik számukra, el tudják végezni és termelési hitelhez tudjanak jutni. (Ügy van! Ügy van! bal felől.) A kisipari hitelek megindítása 1925-ben kezdődött, amikor az Iparosok Országos Központi Szövetkezete erre a célra először 2,400.000 pengőt kapott az államtól. 1928-ban ezt az öszszeget felemelték 4

;

5 millió pengőre. Az egyre súlyosbodó gazdasági élet mind több és több iparost kény szeri tett arra, hogy ipari hitelért ehhez az intézethez forduljon, mert egyrészt a többi pénzintézetek elzárkóztak a kisiparosok elől a hitelnyújtás tekintetében, másrészt azok az úgynevezett uzsorakölcsönök, amelyek talán magánosok részéről adattak - a kisiparosoknak, olyan elviselhetetlen, nehéz, nagy terhet jelentettek részükre, hogy a kamatokat nem birták tovább fizetni és ezért felmondották ezeket a kölcsönöket, hogy pótolhassák azokat a kisipari hitellel. A fővárosi iparosság hitelellátását a Kisipari Hitelintézet Részvénytársaság vállalta, a vidéki iparosságét pedig az Iparosok Országos Központi Szövetkezete. Minél súlyosabb lett a gazdasági válság, annál inkább rászorultak az iparosok tömegei a hitelre. 1930-ban tetőfokát érte el az igénylések száma és sajnos, nem volt pénz, nem volt miből adni. Ekkor Hadik János gróf, az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének érdemes elnöke tárgyalásokat kezdett a magyar királyi pénzügyi kormánnyal, amely tárgyalások arra az eredményre vezettek, hogy az akkori kormányzattól a kisiparosság országos hitelellátására 10 millió pengőt kapott. Ezt a 10 millió pengőt hitelbiztosítás révén felemelték 30 millió pengőre. Három bank vállalta hitelbiztosítás révén, hogy ezt a 10 millió pengőt felhígítja, és pedig a Kisbirtokosok Országos Földhitelintezete, az Olasz-Magyar Bank és a Pesti Hazai Bank. Ez a hitelezés, a kisipari hitelek folyósítása, — azt hiszem, ezt minden képviselőtársam jól tudja, — feltételekben elég súlyos, a kamatfeltételek azonban elfogadhatók, mert ). ülése 19BÈ február 17-én, szerdán. 303' a Nemzeti Bank mindenkori kamatlábánál csak 2 százalékkal lehet magasabb a kisipari hitel kamatja és ezért természetes, hogy az iparosok tömegesen fordultak két intézethez, még pedig az Ioksz-hoz és a Budapesti Kisipari Hitelintézethez hiteligényeik kielégítése céljából. A hitel tartama a szerződés értelmében, amely szerződést a pénzügyi kormány kötött ezzel a három előbb megnevezett bankkal, 1933. december 31-éig szól, a szerződés értelmében ez a végső időpont, ekkor el kell számolni. Amikor 1930-ban az első igénylők kisipari hitelért fordultak, akkor^ rendelkezésükre állt három egész esztendő. Három esztendő mégis olyan jelentékeny idő, amely alatt mégis tud számolni az a hitelt igénybevevő; ezalatt az idő alatt a termelésébe kellőképpen be tudja fektetni azt a hitelt, amelyet ezen a téren igénybe akar venni. Ma már azonban csak 1 és háromnegyed év áll rendelkezésre és a közeljövőben, amint közeledünk ehhez a végső időponthoz, elő fog állani az a helyzet, hogy meglesz a kisipari hitel kerete, összege, azonban nem lesznek iparosok, akik igénybe tudnák venni, éppen az idő rövidsége miatt. Ma, amikor a közületek, az államok és mindenki arra törekszik, hogy a rövidlejáratú hiteleket hosszú lejáratúakká változtassa át, lehetetlenség, hogy éppen a leggyengébb termelői osztály, a kisiparos-osztály hitelkerete, hiteltérminusa ilyen rövid időben szabassék meg. Hogy én interpellációmban kénytelen vagyok ezzel a kérdéssel foglalkozni, erre két szempont vezet engem. Elsősorban az, hogy a bankok 1930-ban a kezemben lévő szerződés értelmében vállalták, hogy azt a tíz millió pengőt, amelyet az állam adott, 30 millió pengőre felemelik. Ugyanis mindegyik bank, amely kétmillió pengő értékű záloglevelet elhelyezett, vállalkozott arra, hogy 6 millió pengő értékű kisipari hitelt nyújt. Ezenkívül kétmillió pengőre vállalkozott a Nemzeti Bank is. A vidéki kisipari hitelek kielégítésére tehát vállalkozott a három első bank, kétmillió pengővel a Nemzeti Bank, a fővárosi igények kielégítésére pedig a Székesfővárosi Községi Takarék ugyancsak 6 millió pengővel, ami együttvéve 30 millió pengőt tesz ki. (Kun Béla: Ez csak a keret!) Mélyen t. képviselőtársam, annak a banknak, amelynek 1930-han kifizetődő és jó üzlet volt, hogy szerződésileg lekösse magát 6 millió pengőnyi kisipari hitel nyújtására, morális kötelessége akkor is, ha talán kedvezőtlenebbül alakultak a viszonyok, hogy szerződésben lefektetett kötelezettségeinek valamiképpen eleget tegyen. (Kun Béla: Az államnak szorítania kellett volna a bankzárlat ellenére a bankokat, hogy folyósítsák a kölcsönöket!) Minden szerződésben azért szerződnek a szerződő felek, hogy a szerződésben lefektetett kötelezettségeiknek eleget tegyenek. Mármost kérdem, ha nagy pénzbőség keletkezett volná, az a bank nem helyezte volna el feltétlenül ezt a 6 millió pengőt? Most tehát, amikor pénzszűke van, vagy nehezebb ennek az összegnek folyósítása, erkölcsi kötelességükké kell tenni, illetőleg az államnak iszorítania kell ezeket a bankokat arra. hogy a kisiparosokat ellássák hitellel. A budapesti kisiparosság hitelellátása éppena Községi Takarék megértő üzletpolitikája révén sikerült, mert azt állíthatom, hogy a Budapesti Kisipari Hitelintézet 100%-ig kihelyezte azokat a pénzeiket, amelyek rendelkezésére álltak. (Kun Béla: A bankzárlat bekövetkezéséig!) A bankzárlat előtt is és után is. Ep-