Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-49

â4â Az országgyűlés képviselőházának deklődésre számíthatnak. Ez azonban nem téríthet el bennünket attól, hogy mi ezt a kérdést igazán a maga nagyságában, a maga mélységében ne tárgyaljuk. Ez egy tipikus szakjavaslat, amelyen felépülhet a nemzet sorsa. A számadatok világánál lehet meglátni egy nemzet életét és fejlődését; aki Magyarországon olyan ideát akar felvetni, amelv alkalmas arra, hogy ezt a nemzetet egyszerre megmentsük, az — úgy hiszem — felesleges munkát végez, ellenben aki a számok világánál egyes tényekre, egyes eseményekre, egyes fejlődési fokokra mutat rá, annak igenis megvan a lehetősége, hogy rámutasson a nemzet pár nagy szükségletére. En egy olyan kérdést akarok felvetni, amely gondolom, valóban érdeklődésre számíthat a Házban. Eveken keresztül rámutatott a Statisztikai Hivatal és a gazdaközönség vezetői is rámutattak arra, hogy Magyarországon az állatok 25%-át nem vagyunk képesek magyar takarmánnyal ellátni, külföldről hozott takarmánnyal kell pótolni azt, amit a magyar gazdaközönség nem termel. Ennél érdekesebb, ennél mélyrehatóbb kérdést nem tudok hirtelenében felvetni. Es ezt miből állapíthatjuk meg? Ezekből a szorgalmas statisztikai adatgyűjtésekből, amelyeket a Statisztikai Hivatal végez. Ez az agrár Magyarország, amely évtizedeken át folytonosan látja azt, hogy sokkal kevesebb takarmánnyal rendelkezik, mint amennyi a szükséglete állatállományának fenntartására, kevesebbet termel, pedig ez a statisztikai adat megmutatja a nemzet számára azt, hogy hol keli keresni a mezőgazdasági kérdérek megoldását. A földmívelésügyi miniszter úr megállapította éppen tegnapi beszédében azt, hogy Magyarországon közel százezer holddal több búza van vetve, mint amennyire szükség volna és nagy megkönnyebbülés volna az ország számára, ha százezer holddal kevesebb búzatermés volna ebben az országban. A statisztika világosan mutatja, hol kell keresni a megoldást és én örülök annak, hogy a földmívelésügyi miniszter úr erre a statisztikára támaszkodva keresi a kérdések megoldását. De nemcsak a miniszternek, hanem a gazdáknak is rá kellene terelődnie a figyelmüknek erre. Államférfi ne nyúljon egy kérdéshez a nélkül, hogy előbb a vonatkozó statisztikai adatokat át ne nézte volna. Például a Dunántúli Mezőgazdasági Kamara tíz éve megállapította, hogy 10%-kai több takarmányneművel bevetett területre volna szükség, mint amennyi most van és 10 év alatt semmi sem változott, egy holddal sem vetettek be takarmányneművel többet a gazdák, mint eddig. Mi ez? Szervezetlenség, felkészületlenség és gyámoltalanság, (Kun Béla: A kormány irányító programmja!) mert ezt nem nevezhetem máskép- Milyen óriási különbség az, mikor az ember látja például az olasz Mussolini előretörését, aki a statisztikából már rájött arra, hogy nemzetének évenként sok száz- és százezer métermázsa külföldi búzára van szüksége, ö egyszerűen azt csinálta, hogy a statisztika világánál megvilágította ezt a kérdést az ő nemzetének, nemzete pedig rájött erre és összefogott az egész olasz társadalom úgy, hogy most már Olaszországnak nincs szüksége külföldi búzára, maga látja el magát, mert egykét év alatt 100—200 ezer holdat bevettetett búzával. Mélyen t. Képviselőház! A magyar mezőgazdaságnak ezen az úton kell elindulnia, mert ez az az út, amely a boldoguláshoz vezet. Nem igaz az szerintem, hogy itt belülről semmit sem tudunk megoldani, hogy minden a külU9. ülése 1982 február 16-án, kedden. földdel van kapcsolatban és a magunk erejéből nem vagyunk képesek a kérdéseket megoldani. Tagadom ezt, mélyen t. Képviselőház. Igenis, van számtalan probléma, különösen a mezőgazdaság terén, amelyet magyar erővel összefogva, a magyar közigazgatás, a magyar érdekképviseleti szervek és a kormány közbejöttével meg lehet oldani. A takarmány-kérdés szerintem egyike azoknak a kérdéseknek, amelyeket magyar erővel, magyar iniciatívával már korábban meg kellett volna oldani. De még nem késő, itt van a tavasz, a mezőgazdaság várja azt, hogy irányítást kapjon azoktól a í ér fiáktól, aKík hivatva vannak arra, hogy a mezőgazdasági termelést vezessék. Tudom nagyon jói, hogy nem lehet az egész országra kiterjedő programmot megállapítani, de a mezőgazdasági takarmánytermelés olyan fontos, akut kérdés, hogy ez a nemzet igazán gyámoltalan akkor, ha ezt a kérdést nem tudja megoldani saját kebelében, mert hivatva van arra, hogy ezt a kérdést saját kebelében meg is oldja. Amikor az egyik oldalon azt mondjuk, hogy a búzatermelés kérdése rendezésre szorul, a másik oldalon pedig azt kell látnunk, hogy a takarmánytermelésben nem haladunk, — amire pedig a nemzetnek szüksége volna — akkor a földmívelésügyi miniszter úrnak, a mezőgazdasági kamaráknak és mindazoknak az intézményeknek, amelyek ezt a kérdést már nem egyszer tárgyalták, a hivatása az, hogy a magyar mezőgazdaságot vezessék és végre tegyék meg ennek a nemzetnek azt, amire emberileg lehetőség van. Tudom nagyon jól és mondotta is a miniszter úr nagyon helyesen, hogy neki nincs eszköze arra, hogy rákényszerítse a gazdákat, hogy ebben, vagy abban az irányban a termelést javítsák, de át kell hogy lengjék a gazdasági érdekeltséget azok a főbb elvek, amelyeket szem előtt kell tartani, ha a mezőgazdasági termelés átszervezéséről van szó. Gyámoltalanságnak tartom, hogy ez a nemzet tíz év óta folyton küzködik azért, mert nincs elegendő takarmánya és nem képes megoldani ezt a kérdést. Tíz év elegendő lett volna ahhoz, hogy ezt a kérdést megoldjuk. Igaz, hogy óriási szélsőségek vannak a takarmánytermelésben, hiszen egy jó idő, egy májusi eső, rengeteg takarmányt képes kihozni a földből és sok mindenféle tényező van, amely befolyásolja ezt ia problémát. De hiszem és bízom benne, hogy a •földmívelésügyi miniszter úr jó úton jár. Nagyon kérem, hogy a statisztikának ezeket az adatgyűjtéseit vegye figyelembe és az egész gazdatársadalom vegye észre s a statisztika világánál lássa meg e nemzet kiemelkedésének egyik útját. Egyik-másik kérdés, amely itt van, a fehérhústermelés kérdése. Mindenütt panaszkodnak és látjuk, hogy az európai piacokról leszorul a sertés, (Gyömörey Sándor: Fehér áru!) visszaszorul a sertésfogyasztás, visszaszorul a marhahús fogyasztása. Bécsben, ahol azelőtt óriási módon keresték a magyar állati termékeket, szintén minden visszaszorul. De ha Berlint nézem, ha a többi államok és fővárosok statisztikáját nézem, azt látom, hogy a nehézhúsok lekerülnek a napirendről és inkább a fehéráru iránt érdeklődnek. Ha az ember figyeli, hogy mi az oka ennek a nagy divatváltozásnak, — mert az élelmezésben kétségtelen éppúgy megvan a divat, mint ahogy a ruházkodásban megvan, és a termelésnek és fogyasztásnak is van bizonyos iránya — nekünk ezt észre kell vennünk. Azt mondják a tudósok, ez azért van,