Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-48

Àz országgyűlés képviselőházának 48. i az ügyet komolyan, ezt nem lenne képes meg- , tenni. Tudom azonban azt, hogy komolyságról szó sem lehet, hogy ez sablon: a mentelmi bi­zottság előadója jelentést tesz, a legtöbben oda sem figyelnek, mit mond és egyszerűen kiad­ják, vagy nem adják ki az illető képviselőt, de a dolgot komolyan senkisem bírálhatná el. Klasszikus példája ennek a felületességnek a következő. A mentelmi bizottsági jelentés első mondata így hangzik (olvassa): «Aktivi­tás!» «Ki kell vonulni tehát a parlamentből, hogy...» «..á magyar parlament csak a nép egy töredékének szavazataival létesült, akkor a Bethlen-kormány nem hivatkozhatok arra, hogy alkotmányos eszközökkel dolgozik.» A látszat az, eme jelentés alapján, hogy ez a cikk arról beszél, hogy a Képviselőházból vonuljunk ki és menjünk passzivitásba, hogy az aktivitás elvetendő dolog. A cikk homlokegyenest ellen­kezően, éppen az aktivitás mellett beszél és az aktivitás mellett íródott, viszont a mentelmi bizottság jelentéséből ennek éppen az ellenke­zője látszik. Tudniillik igenis egy pártválaszt­mányi ülésen arról volt szó: érdemes-e ebben a parlamentben beszélni, van-e valami értelme annak, hogy itt felszólaljanak az ellenkező ol­dalról, # yan-e értelme annak, hogy a magyar nép baját és szenvedését ebben a parlamentben elmondjuk. En, aki a demokrácia alapján ál­lok, és aki igenis azt mondom, hogy a parla­mentarizmus ma még szükséges eszköz, azt mondom: veszélyes jelenség az, hogy egyre szélesebb rétegekben tör utat az a gondolat és az a meggondolás, hogy a parlament nem ér semmit, hogy üres szófecsérlés az, amit itt folytatunk; egyre szélesebb rétegekben tör utat az a meggyőződés, hogy itt lehet beszélni, amennyi az ember torbán kifér, az üres falak­nak beszél az ember, falra borsót hány, lesza­vazza az a többség, amelyet — azt hiszem, na­gyon enyhe szót használok — nem egészen de­mokratikusan és nem egészen tiszta eszközök­kel hoztak össze. Ez a meggyőződés súlyos baja a magyar társadalmi életnek. Hogy különböző osztá­lyok — ma már nemcsak a munkások — szé­les rétegek vannak, amelyek a parlamenttől nem várnak semmit, amelyek a parlament­ben nem bíznak, a parlamenti munkában nem hisznek; ennek adott kifejezést ez a tanács­kozás. Voltak olyan felszólalások, hogy: ki a parlamentből, mit kerestek ebben a parla­mentben, nincs semmi értelme annak a fecse­gésnek, amely ott történik. Ezzel szemben mi azt mondjuk: ez ma még az egyetlen terü­let, ahol Magyarországon beszélni lehet. A , lapban nem lehet, mert a királyi ügyészség egyenesen szerelmes a Népszavába. Más la­pokban megjelennek olyan cikkek, amelyek miatt, ha a Népszavában jelennének meg, rögtön elkoboznák a Népszavát. Hivatkozom pl. arra és felhívom különösen Váry képvi­selőtársam figyelmét arra, hogy nézze meg a Korunk Szavát, az ifjú keresztények lapját. Nagy élvezettel szoktam olvasni; tudniillik rá­licitál a szociáldemokrata pártra. Ujabb idő­ben, úgy látszik, taktikai kérdéssé tették és azt mondották egyházi oldalról, hogy köze­ledni kell a néphez, a nép f nyomorúságához, és erre indítottak egy kitűnően szerkesztett lapot,. Kitűnően megcsinált lap, amely azon­ban a Népszavával versenyez abban, amit a nép bajairól, nyomoráról és szenvedéseiről mond. Olyan szavak vannak ebben a lapban, amelyek a Néjszavában sem jelenhetnének meg, amelyekért a Népszavát elkoboznák, a Népszava cikkíróját ideültetnék a vádlottak ilése 1932 február 12-én, pénteken. 211 padjára. Azonkívül amit mi elmondunk a nép bajairól, erről Pacelli bíborostól kezdve egészen Csávosy-ig mindnyájan beszélnek, a templomokban is beszélnek arról, hogy mek­kora a nyomorúság. A különbség kettőnk között csak ott van, hogy mi azt mondjuk, hogy le kell vonni azokat a következtetése­ket, amelyek ebből a nyomorúságból szár­maznak, a másik oldalon pedig azt mondják, hogy vissza kell térni az Istenhez, mert min­den bajnak az az oka, hogy nem vagytok elég vallásosak. (Tabódy Tibor: Ez igaz!) En azt mondom, hogy a szociáldemokrata pártban is vannak vallásos emberek. Miná­lunk ez teljesen magánügy, mi nem tesszük pártkérdéssé, hogy a vallásahoz ki ragaszko­dik. Lehet valaki nagyon jó, meggyőződéses szociáldemokrata, s amellett templomba járó és vallásos ember. Viszont azt mondjuk, hogy vallásossággal és imádkozással a társadalmi bajokat nem lehet megszüntetni; & társadalmi bajokat csak társadalmi eszközökkel lehet megszüntetni. Mi nem azt mondjuk, hogy az Isten rendelése az, hogy itt nyomorúság és szenvedés van, mert nem hiszünk ilyen igaz­ságtalan Istenben. Mi azt mondjuk, hogy az emberek gonoszsága az, hogy ilyen a társa­dalmi rend és a társadalmi szervezet. Mi azt mondjuk, hogy ennek oka a terme­lési rend helytelensége. Ki hiszi azt ma, hogy a kapitalizmus örökös és végtelen? Lehet erről beszélni? Akik ismerik a történelmet, tudják, hogy semmiféle társadalmi forma nem örökös, hanem örökös a változás, az evolúció. A kapi­talizmus is meg fog »szűnni és egyre többen vannak, akik azt mondják a túloldalon is, hogy a kapitalizmus mai formájában eljátszotta sze­repét, át kell alakítani; lehet ezt sok vérrel és nyomorúsággal, de lehet okosan is, ahogy tet­szik némely államban, de mindenesetre az az állapot, amely ma van, nem létezhetik. Csak néhány tételt állítok a t. Ház elé. Minden érző és gondolkodó ember barbárság­nak tartja azt, hogy míg az egyik oldalon a kávét a tengerbe szórják s a gabonával a vo­natokat fűtik, addig másutt emberek éhen pusztuljanak el. Nincs érző és igazságos ember, aki ezt helyes társadalmi állapotnak tudná el­fogadni. (Tabód'y Tibor: Nem is fogadja el!) Nem fogadja el, de cselekedetei mégis mindig pont az ellenkezőek. Segíteni lehet. Miért ne lehetne segíteni? Ha arra a meggyőződésre ju­tunk, hogy ez a társadalmi rend helytelen, ak­kor össze kell ülni és a kérdést le kell tárgyalni. Nem rajtunk múlik, elismerem, .sokkal hatal­masabb kapitalista államok ugyanilyen hely­zetben vannak, ugyanilyen esztelenül gazdál­kodnak. De a mi mozgalmunk nincs lerögzítve egy országra. Ez világmozgalom, amely min­denütt egységesen követeli, hogy ezek az álla­potok megszűnjenek. Ez a cikk azt mondja, hogy az aktivitás mellett vagyunk, aktivak akarunk lenni, mert a magyar parlamentben elvégre el kell mon­dani azt, hogy mik a nép bajai. Azt mondj.a a cikk, hogy (olvassa): «A pártválasztmány szen­vedélyes és beható vita után az aktivitás mel­lett döntött.» A mentelmi bizottság jelentéséből azonban az tűnik ki, mintha ennek pont az el­lenkezője történt volna. Azt mondja tovább a cikk: (olvassa.) «De nemcsak a fokozott parla­menti aktivitás mellett, hanem a tömegek lel­kesebb, erőteljesebb megmozdulása mellett is. A parlamentben fokozottaibb harc a néptömegek érdekében. Oda kell vinni a parlament nyilvá­nossága elé a dolgozó néposztályok minden ba­ját és szenvedését. Fel kell tárni a szomorú ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom