Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-46

Í38 Àz országgyűlés képviselőházának * kai hozzájárulni a kiadatáshoz, tehát fel fo­gom olvasni ezt a cikket egész terjedelmében (Halljuk! Halljuk! a szélsőbatoldaton.) és az­után mindenkinek saját becsületes lelkiisme­retére bízom azt, ;vajjon hozzájárul-e Farkas István kiadatásához. Szól a cikk a következőképpen (olvassa): «Magyarország népéhez! Dolgozók! Munkanél­küliek! Az a gazdasági politika, amelyet az ellenforradalmi rendszer folytat, immár 11-ik esztendeje ebben az országban, végül megte­remtette a maga gyümölcseit. Nem találunk ma már egyetlen társadalmi réteget az ország­ban, amelyiknek elégületlensége, gyötrő gond­jai a kétségbeesésig ne fokozódnának. Nem­csak a munkanélküliek óriási tömegei és nemcsak az éhbéren tengődő fizikai és szellemi munkásság, hanem a kisiparosok, kiskereske­dők és törpebirtokosok százezrei is rémülettel merednek a bizonytalan holnapba.» (Buchin­ger Manó: Spórolj a hanggal, János!) Köszö­nöm a szíves figyelmeztetést, de van belőle bőven. (Tovább olvassa): «Ott tartunk már ebben a dúsan termő országban, hogy a nincs­telenek milliói nem tudnak kenyérrel* sem jól­lakni, a kispolgárság gazdasági boldogulásá­nak útja pedig adóvégrehajtásokkal, csődök­kel, kényszeregyességekkel és végül proletár­sorba süllyedéssel van kikövezve. A munka­nélküliség soha nem látott arányokat öltött és akik e szerencstlen sorsba jutnak, teljesen lerongyolódnak, éheznek családtagjaikkal együtt és azonkívül akárhány esetben hivata­los szervek útján kerülnek az utcára, mert nem tudják a mai horribilis lakbéreket elő­teremteni. De a «szerencsés» dolgozóknak sem sokkal különb a sorsuk. Ipari munkások és munkásnők tömegei kénytelenek ma fogcsi­korgatva tűrni a kapitalizmus bérdiktatúrá­ját, amely a legvadabb könyörtelenséggel, ra­cionalizálás és mesterséges leépítés segítségé­vel teremtette meg a 20—25—30 filléres órabé­reket. A mezőgazdasági munkásság 1" 20—1 '50 pengős napszámbérekkel gyötrődik és még így is szerencséjének kell tartania, ha egyáltalá­ban foglalkozáshoz jut.» Ahány betű, ahány mondat, annyi igaz­ság. (Tovább olvassa): «Hihetetlen nyomor, nélkülözés és szenvedés terpeszkedik végig az országban. Es ilyen körülmények között min­denki természetesnek tartaná, ha Magyaror­szág kormánya éjt nappá téve fáradozna azon, hogy ezeken a kétségbeejtő állapotokon segít­sen. Ezzel szemben mit látunk? A győzelmes ellenforradalom kormányai tíz hosszú esztendőn keresztül minden tényke­désükkel arra törekedtek, hogy a feudális oligarchiát, a nagybirtokosokat és nagykapita­listákat támogassak — a dolgozó néposztályok rovására. Százmilliókat dobálták ki kurzuis­intézmények r támogatására, a nagy agrárius ok felsegélyezésére és olyan improduktív célokra, amelyek sohasem szolgálták .a köz javát. Lehetetlen politikájukkal egyenesen kite­nyésztették azt a dögleletes erkölcsi légkört, amelyben ma_ dúsan virítanak a legocsmá­nyabb panamák virágai. Az ezer gonddal küzködő és agyongyötört munkásság és kispolgárság elszoruló szívvel látja, hogy amíg az egyik oldalon hiába kö­nyörög, rimánkodik segítségért és hiába köve­teli munkaalkalmak teremtését, addig a másik oldalon súlyos, felelős pozíciókban ülő és ed­dig dédelgetett közigazgatási és miniszteriális urakról miként derülnek ki a legocsmányabh visszaélések, panamák, sikkasztások. Ugyan­. ülése 1932 február 5-én, pénteken. azokról a férfiakról derülnek ki ezek a bűnök, akik az ellenforradalmi kormányzati rendszer­nek megbízásából a legdurvább kíméletlenség­gel taposták el eddig a munkásság minden megmozdulasi lehetőségét. Ugyanazok kerülnek szemeink előtt a börtönbe, akik szinte korlát­lan hatalommal tették eddig lehetetlenné, hogy a szenvedő munkásság jogot és kenyeret kö­veteljen. Ezeknek az intézkedésére verték a falvak­ban agyba-főbe azokat a földmunkásokat, akik szocialista alapon szervezkedni próbáltak az elnyomatás ellen. Ezeknek az utasítására vet­ték üldözőbe és toloncolták ki, vagy tették ke­nyértelenné azokat az ipari, mezőgazdasági és szellemi munkásokat, akik a legminimálisabb polgári jogokért szálltak síkra-» Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt Kérem tehát, szíves­kedjék beszédét befejezni. Esztergályos János: Kérek öt percnyi meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a kért beszédidőmeghosszabbítást megadni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a kért öt percnyi meghosszabbítást a képviselő úrnak megadta. Esztergályos János (tovább olvassa): «Váj­jon lehetséges-e ilyen körülmények között a nincstelen néprétegeknek továbbra is tűrniök ezeket az állapotokat? Lehet-e tétlenül nézni azt az óriási munkanélküliséget, amely ma pusztulásba, romlásba viszi az emberek tíz­ezreit? összeegyeztethető-e az emberi lelki­ismerettel, hogy ilyen körülmények között bárki is némán és zokszó nélkül várja be a teljes pusztulást? Nem és ezerszer nem! Meg kell mozdulnia végre az egész ország dolgozó népességének, hogy hangos szóval és félreérthetetlenül kifejezésre juttassa a kor­mány felé, hogy ez így tovább nem mehet! Most már mindenkinek a legerélyesebiben követelni kell, hogy a kormány szakítson ed­digi politikájával és minden eddigi ígérgetés­től függetlenül és valóban lásson hozzá a leg­sürgősebben a munkaalkalmak megteremté­séhez. Minthogy azonban minden józaneszű ember meg van győződve arról, hogy maga a mun­kanélküliség problémája egyetlen kormányin­tézkedéssel meg nem oldható mindaddig, amíg kapitalisztikus rendszer dívik egy országban, ezért nekünk is azt kell követelnünk, hogy a munkaalkalmak gyors megteremtésén kívül a kormány haladéktalanul nyújtsa be a munka­nélküliség elleni biztosításról szóló törvényt, amely a jövőre lehetővé teszi, hogy az önhibá­jukon kívül munkaalkalomhoz jutni nem tudó proletáremberek munkanélkülisegélyben ré­szesüljenek. Azonkívül követelnünk kell a kormánytól, hogy a nagykapitalisták taktiká­zását figyelmen kívül hagyva, a munkásság és az ország érdekében sürgősen alkossa meg a nyolcórai munkaidőről szóló törvényt, ami szintén alkalmas arra, hogy sok ezer munkást munkaalkalomhoz juttasson. Ezeket a világos és mindenki által érthető követeléseket akarja a munkásság szeptember 1-én komoly formák között kinyilatkoztatni. Ennek érdekében moz­dul meg most az egész ország munkássága. Szeptember 1-én délelőtt 11 órakor mindenhol beszüntetik a munkát és demonstrációs felvo­nulással, végül pedig nyilvános népgyűlések keretében juttatja kifejezésre a maga akaratát. Ezeken a gyűléseken reklamálni fogja minden dolgozni akaró ember a munkához

Next

/
Oldalképek
Tartalom