Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-45

104 Az országgyűlés képviselőházának 1+5, ban; aljas, szemtelen, csirkefogó, gazember vagy.» A feljelentés tárgyát képező ezen cselekményben a Bvt. 1. §-ban meghatározott és aszerint minősülő rágalmazás vétségének tényálladéki elemei megállapíthatók a vád szerint. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés nevezett képviselő személye és a vélelmezett vétség között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, ennélfogva javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Büchler József országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függeszsze fel. Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Nem!/ Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség, A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta, vagyis Büchler József képviselő úrnak mentelmi jogát ezen ügyből kifolyólag felfüggesztette Következik a mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása sajtó útján elkövetett osztály elleni izgatás bűntettével gyanúsított Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi ügyében, (írom. 26.) Az előadó urat illeti a szó. Váry Albert előadó: Tisztelt Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség 7839/1931. í. ü. szám alatt Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kerté, mert a budapesti kir. büntető törvényszék B. XXXV. 1148/3—1931. számú megkeresése szerint ellene a bíróság, mint felelős szerkesztő ellen, büntető eljárást indított a «.Népszava» politikai napilap 19a0. évi december hó 10, napján megjelent 280. számában «Otthonavatás a sóhajok városában» feliratú cikk tartalma, de különösen annak következő kitételei miatt: «A szabadság vértanúinak», «..-ha hamarosan nem történik gondoskodás arról, hogy a sírok jeltelenül el ne pusztuljanak, akkor néhány év múlva senki sem fog rátalálni azoknak a vértanuknak sírjára, akik, az életükkel pecsételték meg a munkásmozgalomhoz való hűségüket. Ügy halljuk, a hatóságok akadályozták meg eddig, hogy a munkásság eleget tegyen kegyeletes kötelességének, de ezt az akadályt mindenáron le kell győzni, mert azok a halottak, akik ott pihennek, egy véres korszak szomorú áldozatai gyanánt, a temető árkában, az erdő szélén, a keresztényi erkölcsök nagyobb dicsőségére kiközösítve, azok a munkásmozgalom halottai, akikről megfeledkezni bűn és hálátlan ság volna.» «... a politikai internáltak sírjai fölé eddig a gyűlölet nem en gedett emléket állítani.> A cikk tartalma, annak idézett részei a Btk. 172. §-ába ütköző, annak második bekezdése és az 1912 : LXIII. te. 19. §-a szerint minősülő sajtó útján elkövetett osztály elleni izgatás bűntettének a jelenségeit látszanak feltüntetni A cikk névtelenül jelent meg, annak szerzőjét az illetékes szerkesztőség arra felhatalmazott tagja a nyomozóhatóság eljáró közege közvetlen felhívására sem nevezte meg, így a sajtójogi felelősség Farkas István országgyűlési képviselő, felelős szerkesztőt terheli a St. 35. §-a értelmében. A bizottság megállapította, hogy a megke. ülése 19S2 február ú-én, csütörtökön. resés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés nevezett képviselő személye és a vélelmezett bűncselekmény között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, ennélfogva javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függessze fel. Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Esztergályos János szólásra jelentkezik.) Esztergályos János képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János: T. Ház! Ügy kezdhetem egészen nyugodt lelkiismerettel rövid felszólalásomat, hogy szót kér az a sötét véres szellem, amely 1919 augusztusa után trónra ült ebben az országban. (Mozgás a jobboldalon) Miről van szó ebben a jelentésben? Arról van szó, hogy 1930. december 9-én a zalaegerszegi munkások önálló munkásotthont alapítottak. Az alapítási, illetve felavatási ünnepély után eszükbe jutott a zalaegerszegi és a Budapestről Zalaegerszegre lement munkástársainak az, hogy ott a környéken, 4 kilométernyire a várostól fekszenek tömegesen azok a szerencsétlenek, akiket az akkori idők gonoszsága és lelketlensége nemcsak szabadságuktól, de az életüktől is megfosztott. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldotan.) Erre ez a munkásokból álló kis társaság kiment és az elhagyatott erdő egyhangú csendjében, elhanyagoltságában egyenként felkereste azokat a sírokat, ahol azoknak a szerencsétlen apáknak, szerencsétlen gyermekeknek, krisztusi kálváriát szenvedő szerencsétlen anyáknak csontjai porladnak, felkereste azokat a jeltelen sírokat, amelyeket csak a természet gondoz erdei vadvirágokkal. Kimentek oda ezek a munkások, s koszorút helyeztek ezekre a sírokra, illetőleg hogy gonosz kezek hozzá ne juthassanak, hogy meg ne szentségtelenítsék azoknak a mártíroknak sírját a koszorú elkobzásával, felfüggesztették a koszorút egy magas akácfa tetejére. Másnap a rendőrség megjelent, felmászatott tűzoltókat a fára és leszedette velük az akácfáról azt a koszorút, melyet becsületes emberek őszinte kegyelete adományozott. A Népszavában 1930. december 10-én megjelent egy cikk, amelyben beszámolnak e mártírok sírjainak megkoszorúzásáról. Kendes, normális időkben és viszonyok között megdöbbentette volna a közvéleményt az a szörnyű lelketlenség és lelkiismeretlenség, amely hangzatos jelszó alatt a legbrutálisabb érzéketlenséggel tűri azt, hogy egykor becsületes családapák, családanyák és gyermekeik jeltelen sírokban a temető kerítésén túl porladjanak. (Mojzes János: Úgy látszik

% a halál után sincs egyenlőség!) A magam részéről is felháborodtam és fel vagyok háborodva, amidőn ezt a kíméletlen és lelketlen esetet láttam. Felszólítom itt mindazokat a keresztény politikusokat, akik a kereszténység szent jelszavával mentek harcba és harcolnak ellenünk, hogy nem érzik-e lelkiismeretüknek sajgó fájdalmát akkor, amikor tudják, hogy ártatlan emberek tömegei fekszenek ott a sírokban, azoknak az embereknek tömegei, akiket közvetve és közvetlenül elpusztulni hagytak és legyilkoltak a táborban. Ezek az emberek ugyanis a zalaegerszegi internálótáborból kerültek oda. Tudjuk, emlékszünk, hogy milyen állapotok voltak ebben a táborban. En az esetek százait hoztam fel ezekről a padokról 1922-ben, megemlítettem azt a szörnyű kínt és szenvedést, amelyen ezeknek a szerencsétlen internáltaknak keresztül kellett és keresztül kell menniök. Megállapítottuk és ma is megállapíthatjuk, hogy azok az emberek ártatlanok voltak, mert azokat, akik