Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-29

Az országgyűlés képviselőházának 29. kormányzat a munkanélküliek számára. Elképzelhető-e egy olyan Képviselőház, amely nem gondoskodik szociálpolitikailag az emberekről? Mindenütt, az egész világon azt mondják, hogy egy ilyen világválság közepette, amikor olyan óriási a m'unkanélküiség és amikor a szociális nyomorúság az egész világn valósággal dühöng, akkor a kormányoknak kötelességük, hogy azt az egyenlőtlenséget, amely a tőke és a munkás közt fennáll, valamiképpen kiegyenlítsék és a nyomorúságot* valamiképpen enyhítsék. Nem! T. uraim, jogot jelent a általános, titkos választójog, kenyeret jelent a választójog, mert ha egy ilyen parlament ülne együtt a titkos választójog alapján, az gondoskodnék erről valóban nemcsak szóval, nemcsak frázisokkal, mint, ahogy itt a miniszterelnök úr tette, amikor azt mondotta, hogy a télen nem lesz itt ember, aki éhezik, hanem akkor valóban volna kenyér. (Zaj.) Nem hiszik, azt mondják, hogy nincs is nyomor ebben az országban. Én meghívom a miniszterelnök urat és a miniszter urakat és főképpen a belügyminiszter urat, hogy velem együtt jöjjenek ki éjszaka a Fiumeiéit és a Salgótarjáni-út sarkára és nézzék meg, hogy az esős éjszakában nyolc-tíz ember, nyolc-tíz asszony hogyan alszik az utcán éjszaka, menjenek el a Szegényház-térre és nézzék meg, hogy ott a transzformátor ablakában hogyan alszanak éjszaka az emberek, menjenek a Telekitérre és mindenütt végig az Angyalföldön a munkáslakta vidékeken, hogyan alszanak az utcán az emberek. (Vázsonyi János: Az Andrássy-út padjain!) De nemcsak a jó belpolitika, hanem a jó külpolitika is jelenti a kenyeret. Hogy menynyire igaz ez, azt látjuk abból, hogy a jó kereskedelmi szerződések valóban kenyeret jelentenek. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Bn azt hiszem, szükség van arra, hogy új utakat keressünk külpolitikai téren is. Nem lehet a régi utakon járni, s erre vonatkozóan éppen az önök leibzsurnálja, a Magyarság mondja vasárnapi vezércikkében. (Lázár Miklós: Ahogy a kormány szereti a Magyarságot!) (Olvassa): «Amikor az angol parlament ia Stuartok trónfosztása után a szükséges (tennivalókról tanácskozott, a restaurációs párt folyton azt emlegette, hogy vissza kell állítani a régi törvények uralmát, vissza kell térni a régi utakra, s akkor megint minden rendben lesz. Mire az egyik alsóházi tag azt a megjegyzést tette, hogy: úgy viselkedünk, mint az erdőben eltévedt ember, aki folyton azt hajtogatja, hogy ő csak a király országútján r hajlandó kikerülni a sűrűből és inkább ottvész, de más utat nem keres.» Ügy látszik, tisztelt kormány, önök odaadták testüket, lelküket az olasz orientációnak, Olaszországnak, főkép Mussolini úrnak és inkább elvesznek, de nem hajlandók más utat keresni. Uj atmoszféra kellene, kölcsönös bizalom kellene az országok között. Az olasz orientáció helyett olyan orientációt kellene keresni, amely jobiban megfelel á magyar nép egyetemes érdekeinek. Mi nem azért mondjuk ezt, mert mi jogosan gyűlöljük és utáljuk Mussolini uralmát... Elnök: A képviselő urat egy velünk szövetséges viszonyban levő állam vezető államférfiának megsértése miatt rendreutasítom. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szövetséges? — Farkas István: A szövetséges felrúgta a hármasszövetséget! — Nagy zaj.) Csendet kérek 1 Büchler József: Ha a magyar nép érdekei KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. III. 19$ 1 november 27-én, pénteken. 45 a magyar nép gazdasági és politikai érdekei úgy kívánják, mi hajlandók vagyunk olyan nemzettel is kooperálni, együttműködni, amely nekünk nem szimpatikus, (Buchinger Manó: A nemzet szimpatikus!) — illetőleg a nemzet szimpatikus, csak a nemzet vezetői, vagy politikai rendszere nem szimpatikus — s ha ez a mi érdekeinknek megfelel. Azonban akármennyire keresem és kutatom az érdekeket, amelyek a kormányzatot az olasz orientációban vezetik, ezeket én nem ismerem fel; ellenben azt kell látnom ezzel szemben, hogy vannak komoly szándékok, hogy velünk együtt működjenek nemzetek, népek, s ezekre semmi visszhang sem történik a magyar parlamentben. Benes a külügyi expozéjában, amelyet október 20-án tartott a képviselőház külügyi bizottságában, a következőket mondja (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Olvassa): «A kisentente eddigi tanácskozásai során, így legutóbb Genfben is, tanúságot tett összetartó erejéről, szilárdságáról, s az eddigi irány, valamint az együttesen elhatározott rendszabályok és döntések mellett való kitartásáról és ezekről való készségét a jövőre nézve is kinyilatkoztatta. A kisentente a mi meggyőződésünk szerint olyan konstelláció, amely nem irányul és a jövőben sem fog irányulni senki ellen, amely alapja lehet a Középeurópában való együttmunkálkodásnak és amely különösen most, a gazdasági zavaroknak ebben az idejében kész valamennyi szomszédjával a teljes őszinteség és az igaz lojalitás jegyében együttműködni. (Farkas István: Ezt már 1924-ben meg lehetett volna csinálni!) De áll ez különösen Cseh-Szlovákiára magára — mondja ő. A Magyarországgal kötendő szerződés tárgyalása kiindulási pontja lehet a jövőben való jóviszonyunknak. A magyar kormány pénzügyi és devizarendszabályai a tárgyalásoknál nehézséget okoznak most is és nehézséget fognak a továbbiakban is okozni. Mindezek ellenére nekünk kötelességünk, hogy Magyarországnak mai nehéz helyzetében készségesen nyújtsunk kezet az együttmunkálkodásra. Mi ezt szívesen tesszük, és hisszük, hogy ezt a másik oldalról is örömmel fogják tenni. Éppen a nehéz idők azok, amelyek embereket, népeket és államokat gyakran hoznak egymáshoz közelebb.» (Farkas István: Na, t. jobboldal, mi erre a felelet? Erre nem adnak választ!) Ez 1931 október 20-án hangzott el a prágai parlamentben. Ennek ellenére nem halljuk és nem látjuk, hogy akár a magyar külügyminiszter úr, akár pedig a magyar miniszterelnök úr felállana itt a Házban és azt mondaná, hogy ezt a békejobbot elfogadja és meg fog tenni mindent, hogy valóban együtt munkálkodjanak ezek a nemzetek, egy jobb jövendő kialakítása érdekében. Itt beszélnek — Gratz Gusztáv úr a parlamentben ugyan nem, de egyes közgazdasági lapokban ír és beszél — egy osztrák-magyar csehszlovák vámunió dolgáról. Ezek mégis csak olyan témák, amelyekről érdemes voina itt a parlamentben beszélni. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon. — Vázsonyi János: A legaktuálisabb téma!) Ha nem is találkozik — teszem fel — mindenki tetszésével, de kétségtelenül olyan dolog, amelyről, beszélni kell (Lázár Miklós: Természetesen!) mert ez Magyarországnak kenyeret jelent, mert ez Magyarországnak saját jövendője kialakításában igen fontos faktor. (Kertész Miklós: Nem érzelmi, hanem kenyérkérdés !) Nemcsak Benes, hanem a csehszlovák parlament egyik legnagyobb pártjának, a szoeáál7