Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-38

Az országgyűlés képviselőházának 38. — Andaházy Kasnya Béla: Amióta Shakespeare is énekeli — Jánossy liábor: Shakespearet hagyjuk Stradfortban! — Zaj.) Elnök: szólásra következik % Brandt Vilmos jegyző: Büchler Józsefi Büchler József: T. Képviselőházi Eme humoros kabaréelőadás után, amivel itten a konferanszié ... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, méltóztassék kiiejezéseit megválogatni 1 (Andaházi Kasnya Béla: Őszinte kritikát igyekszik mondani I) * Büchler József: Shakespeare Stradfordban azonban bizonyára megfordult sírjában, amikor hallotta, hogy itten a magyar Képviselőházban Jánossy Gábor képviselő úr őróla igen elismerően nyilatkozott az operával kapcsolatban. (Derültség. — Jánossy Gábor: Akkor az urak nem értették meg beszédemet! — Buchinger Manó: Nehéz is lett volna megérteni! — Zaj.) Tisztelettel indítványozom, (Jánossy Gábor: Nem érdemes ide irodalmat hozni! — Derültség.) hogy az elnök úr javaslatával szemben a holnapi napirendre tűzessék ki Peyer Károly és társai ama indítványának megokolása, amely a munkanélküli munkásoknak és^ alkalmazottaknak rendkívüli segély folyósítását javasolja. Ezt azért indítványozom, mert úgy látom, hogy a kormányzat semmit a világon nem akar tenni a munkanélküliek megsegítése érdekében. (Andaházi Kasnya Béla: Sőt növelni akarja!) Napirend előtt Peyer Károly t. képviselőtársam beszélt arról, hogy tegnap a főváros törvényhatóságában, a közigazgatási bizottság ülésén szó volt arról, hogy a fővárosnak nincs pénze a legszükségesebb inségakciók lebonyolítására sem. Miért nincs pénze a fővárosnak, hiszen 14 millió pengő folyt be a fővárosban az inségadó első részletekéntl Ebből a 14 millió pengőből 250.000 pengőt bocsátott a kormány a főváros rendelkezésére, hogy ebből bonyolítsa le mindazokat az akciókat, amelyek az Ínségeseket megsegítenék. (Buchinger Manó: Hol a többi pénz?) Miért nem adja oda az állam azt a pénzt, amelyet inségadó címén beszedett? Ez tulajdonképpen céladó, ezt arra a célra kellene fordítani, amely célra ez a pénz beszedetett. (Ügy min! a baloldalon.) Teljességgel lehetetlen, hogy az urak ebből a pénzből annak a 76 vagy 77 millió pengőnek a fedezetét akarják előteremteni, amelyet költségvetésen kívül elköltöttek az 1931. év első felében. (Kabók Lajos: Elherdálták!) Teljesen lehetetlen, hogy ezt az összeget ebből a pénzből fedezzék. (Buchinger Manó: Az egységespárti Ínségeseknek akarnak juttatni!) A kormány az inségakció céljaira azért szedett be inségadót, hogy ezt az összeget a főváros, a vidéki városok és falvak munkanélküli népének megsegítésére fordítsák. Ennek ellenére például a fővárosnak már nincs egy fillérje sem, amelyet az inségakció céljára fordíthatna és nem tudja, hogy mit kezdjen ezzel a 250.000 pengővel, hiszen 6 és fél millió pengőre volna szüksége a fővárosnak, hogy valamit tudjon adni. Amit ma ad, az egyenlő a semmivel. Leyesosztogat^ssal és félkiló kenyér osztogatásával nem lehet szociálpolitikát csinálni. Nem szociálpolitika az, amit itt az urak csinálnak és adnak, haneni koldusalamizsna. Koldusalamizsnát pedig mi és a dolgozó osztályok nem kérünk, mert a magyar munkásosztály éppen olyan polgára ennek a hazának, ennek az országnak, — akár az ipari munkásosztály, akár pedig a földmívesosztály — mint az urak, s éppen ezért mi nem levesosztogatást ülése 1931 december 15-én, kedden* 407 akarunk és nem egypengős koldussegélyeket, hanem rendes munkanélküiisegélyt akarunk az önhibáján kívül munkanélküliségbe jutott munkások számára. Tudják az urak, hogy milyen nyomorúság van a iovárosban, nem is beszélvén az országról, a falvak rettenetes nyomoráról, hogy a IŐvárosban a szellemi proletariátus kozott micsoda rettenetes a nyomor. Amikor arról van szó, hogy 10U0 szellemi szükségmunkást alkalmazzon a főváros par hónapra, és ezeknek 80 pengőt adjon havonként, akkor 20.000 ember jelentkezik arra a szellemi szükségmunkára, i

Weimer Jakab: Ez az ország korkepe!) De nemcsak a szellemi szükségmunkások között, hanem Budapesten, az ipari munkásosztályban is borzalmas a nyomor a munkanélküliség következtében. Ónok nem értik és nem tudják, mit jelent a munkanélküliség, mit jelent az, ha a családfő reggel elmegy Jiazulról a nélkül, hogy egy csekély tejet tudna adni gyermekeinek, hogy egy falat kenyeret tudna adni családjának, mit jelent az, ha a munkanélküli munkás elmegy otthonról, nem is jön haza délben, hanem este fáradtan a munkakereséstői, a reménytelenségtől hazajön és újra csak azt kel] mondani a gyermekeinek, amikor kenyeret, egy kis tejet és ennivalót kérnek tőle, hogy nincs kenyér, nem tudok adni, nem tudok szelni egy darab kenyeret gyermekeim számára. Önök nem tudják, mit jelent az, amikor egy fillér nélkül, Óbudáról vagy Kőbányáról téiviz idején gyalog jön be a fővárosiba, mert villamosra sines pénze, csak azért, hogy munkát keressen, és újra és újra, napról-napra, hétről-hétre, és hónapróljhónapra, (Weltner Jakab: Évrőlévre!) sőt vannak, akik évekig nem találnak egyetlen fillér értékű, egy ütetnyi munkát. Valósággal rejtély az, hogy miből élnek ezek a szerencsétlen és nyomorban élő emberek ebben a városban. Az asszonyis elmenne dolgozni, amikor már a kereső férfi, aki végesvégig a várost járja, nem kap munkát, elmenne az aszszony is, de nem tud dolgozni. Egyszer egy munkanélküli ember feljött hozzám és kért, hogy helyezzük el valahová munkába. Megkérdeztem tőle, mondja meg nekem, hogy miből élnek. Erre az illető, aki hét hónapja három gyermekével együtt munkanélkül van, azt felelte, hogy egyetlenegy ebédjegyet kapnak naponta az elöljáróságon. Ez az óbudai ember a téglagyárnak dolgozott valamikor. Egyetlenegy ebédjegyet kapnak! Ezt az ebédet a három gyermek eszi meg. Reggeli soha nincsen, vacsora soha sincsen. «Nos és miből él maga és a felesége? Mit esznek maguk?» — Kérdeztem. Elmondta, hogy elmegy a főváros étkeztetési akciójába, ahol a konyhák vannak és abból, amit délután a moslékba kiöntenek, kiszedi a húsdarabokat a maga és a felesége számlára. Ilyen viszonyok között kell tengődnie, élnie, nyomorultul pusztulnia egy értékes osztálynak, a munkásosztálynak, amely nélkül nincs semmiféle profit, nincs semmiféle nyereség és a tőke és társadalom e nélkül élni nem. tudna. De nemcsak Budapesten laknak ínségesek, hanem a környéken és a vidéken is. Egy-egy környéki város, Űjpest, Kispest, Pesterzsébet, 8000 és 6000 pengőket kap, hogy abból folytassa le az inségakció ját. Tisztelt uraim! 60 és 70.000 lakosú városok vannak itt a környéken, amelyeknél egymillió, másfélmillió pengő folyik be ínségadó címén. Ennek ellenére valósággal kicsúfolják őket, odadobnak a városok számára 6—8000 pengőket, hogy abból csinálják végig az ínségakciót. Nem tudom, hogy mit