Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-30
70 Az országgyűlés képviselőházának 30. ülése 1931 december 1-én, kedden. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. szíveskedjék beszédét befejezni. Györki Imre: Tisztelettel kérek negyedórai meghosszabbítást. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Megadjuk 1 . — Ellenmondások a jobboldalon.) Elnök: Kérem azokat a képviselő urakat, akik a meghosszabbítást megadják, szíveskedjenek felállani. {Megtörténik,) Kérem a jegyző urat szíveskedjék a képviselő urakat megszámlálni, a képviselő urakat pedig kérem, maradjanak állva^ (Peyer Károly: A buffet-párt jöjjön be! — Gál Jenő: Éljen Apponyi! — Élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Brandt Vilmos jegyző (megszámlálván a szavazatokat.)' 32! Elnök: Most azok a képviselő urak állja1 nak fel, akik nem adják meg a meghosszabbítást (Megtörténik.) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a képviselő urakat megszámlálni. (Zaj.) Csendet kérek! Szavazás alatt méltóztassanak csendben maradni. (Erdélyi Aladár: Ez nem sértegetésre való! — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Szeder Ferenc: A szólásszabadság sárbatiprása! — Jánossy Gábor: Ez visszaélés a szólásszabadsággal! — Peyer Károly: Visszaélés az, hogy önök még itt vannak! — Szeder Ferenc: En nem szaladgáltam állás után! Önök kaptak!) Szeder képviselő úr, tessék csendben maradni! (Erdélyi Aladár: Ki szaladgált?) Brandt Vilmos jegyző (megszámlálván a szavazatoka t) : 45 ! Elnök: T. Ház! 32-en szavaztak a mellett, hogy a képviselő úr beszédideje meghosszabbíttassék, 45-en pedig ellene, tehát a képviselő úrnak a Ház a meghosszabbítást nem adta meg. (Farkas István: Szegyeijék magukat! — Magyar Pál: így nem lehet a külföld felé a bizalmat visszaállítani!) Kérem, tessék, csendben maradni ! Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Tabódy Tibor! (Kabók Lajos: Halljuk tovább Györkit!) Elnök: Kérem Kabók kép-viselő urat, méltóztassék csendben maradni! Tabódy képviselő iir következik szólásra. (Kabók Lajos: A beszédet be kell fejezni! Tessék erre módot adni!). A Képviselőház határozott és nekem ehhez a határozathoz kell magam tartanom. (Peyer Károly: Ez egészen ellenkezik az eddigi gyakorlattal! — ;Györki Imre: A titkos társaságok tagjai is szavaztak! — Zaj.) Csendet kérek T (Peyer Károly: Nyiltr szavazás és 'titkos rablóbanda! Az ebben az országban az uralkodó!) Peyer képviselő urat rendreutasítom. Tabódy képviselő úr, tessék a beszédet megkezdeni! (Zaj.) Csendet kérek! Tabódy Tibor: T. Ház! Ügy érzem, hogy az országnak ebben a rendkívül súlyos helyzetében fokozottabb komolysággal és fokozottabb tárgyilagossággal kellene foglalkozni a kérdésekkel, amint ezt Gyöirki igen t. képviselőtársam most tette. (Ügy van! jobb felől. — Buchinger Manó: Odamenjen és onnan beszéljen! — Zaj jobb felől. — Farkas István: Szükségük van magliknak a brigantikra! — Erdélyi Aladár: Azért küzdöttünk ellenük! — Zaj. — Buchinger Manó: A helyéről beszéljen! — Erdélyi Aladár: Odamegy, ahova akar! — Farkas István: Brigantik! Csak csinálják tovább!) Elnök: Csendet kérek! Tabódy Tibor: Mert valahogy a parlamenti méltósághoz nem egészen illő az, (Zaj a szélsőbaloldalon.) hogy valaki nem a tárgyhoz szól hozzá, hanem olyan kérdéseket feszeget itt, amelyek ebben a súlyos helyzetben alkalmasak arra, hogy kifelé jogtalanul izgatólag hassanak. De úgy érzem, hogy mindazokkal a kérdésekkel és azokkal a szociális problémákkal, amelyek most a nemzetet érdeklik és minden tekintetben előtérben vannak, nekünk már csak azért is komolyabban és tárgyilagosabban kell foglalkoznunk, hogy lehetőleg kertssük a módozatait annak, hogy ebből a szörnyű nehéz helyzetből ezt a szegény országot és ezt a szegény magyar nemzetet kivezessük. T. Ház! Kritizálni végtelenül könnyű, de ahhoz, hogy a kritikában megtaláljuk a tárgyilagosságot, az objektivitást, nemcsak fegyelmezettség kell, hanem feltétlenül kell a helyzetek ismerése. ' Azt hiszem, hogy az •objektív és tárgyilagos kritikus meg fogja állapítani például a Bethlen-kormánynak azt a feltétlen és elvitathatatlan nagy érdemét a magyar történelemben, hogy egy óriási káoszból (Fábián Béla: Még nagyobb káoszba vitte az országot!) egy lehetetlen, ködös atmoszférából tiszta levegőt csinált, helyreállította a jogrendet, helyreállította az élet- és vagyonbiztonságot. (Buchinger Manó: Félórával ezelőtt volt szó arról a jogrendről! — Elnök csenget.) Azt hiszem, nem lesz egy olyan objektív és megfelelő judieiummal bíró emher sem, aki ezt az elmúlt tíz évre nézve kétségbevonja. • A világ gazdasági válságának közepette ez a fokozottabb depresszió és a talán sokkal nagyobb nehézségek kétségtelenül a devizakorlátozásokra és az ezekből fakadó kül- és belkereskedelmi nehézségekre vezethetők vissza. (Szilágyi Lajos: Huszonhat országban van devizakorlátozás!) Ha a tíz év előtti viszonyokra visszagondolunk, akkor a vesztett háború után lerongyolódva, a trianoni békeszerződés által kifosztva állt itt ez a szegény megcsonkított ország, a legszükségesebb forgótőke nélkül. Természetes, hogy amint a kedvezőbb atmoszféra megteremtődött, a vagyonbiztonság és az életbiztonság helyreállott, a külföldi bankok trezorjai is megnyíltak és így áramlottak be a tőkenélküli államba, a tőkenélküli iparba és a tőkenélküli mezőgazdaságba a külföldi kölcsönök különböző típusai. Abban az időben még senki sem gondolta azt, hogy Amerikába és Franciaországba tódul minden arany, és ez a két állam lesz végeredményben az eeész világ összes államainak hitelezője, és senki esm gondolta akkor azt, hogy — amit éppen Szilágyi Lajos igen t. barátom és kép vi elő társam mondotta — hogy jóformán minden államban be kell majd vezetni már csak saját valutájának stabilitása szempontjából is a devizakorlátozásokat, és ennélfogva minden államban fel fognak lépni a kül- és belkereskedelemben a különböző nehézségek. Nagyon helyesen állapítja meg a Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentése, hogy a mai helyzet oka ezekben a nehézségekben keresendő. De könnyű azt mondani egy éhező embernek: noihát, lakjál jól, de a jóllakáshoz nem adunk neki enni. Ilyenforma az a jó tanács is, amelyet az igen t. pénzügyi bizottságtól kapunk, hogy lehetőleg- minimumra szorítsuk behozatalunkat. A trianoni békekötés ebben az agrárországban éppen a mezőgazdasági iparhoz legszükségesebb nyersanyagoktól fosztott meg minket; megfosztott az érctől, a fától, a petróleumtól, sőt magától az életfenntartáshoz legszükségesebb tápláléktól, a sótól Is. Ilyen körülmények között valóban azt kell mondanom, csodálatos az, hogy mi még egyáltalában aktiv külkereskedelmi mérleget tudunk elérni, és ha az ma passzív, ennek ma-
