Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-29

50 Az országgyűlés képviselőházának nehézségeket tüntet fel, amelyek kizárólag akkor küzdhetők le, ha azok jelentősége teljes mértékben értékeltetik és ha komoly az elhatározás, hogy azokkal nyíltan felvétessék a küzdelem.» A miniszterelnök úr nyilt sisakkal vette fel a küzdelmet ezekkel a súlyos problémákkal szemben. Minthogy én a magam részéről a miniszterelnök úrban nemcsak jószándékú, puritán politikust, hanem olyan kormányférfiút is látok, aki akar, mer és tud is cselekedni, aki mindig azt^ keresi, ami a társadalmi osztályokat egymáshoz közelebb hozza, (Buchinger Manó: Lásd a választójogot!) aki lehetővé tette, hogy itt komoly kérdések felett komoly vitában beszélhessünk, (Dinich Ödön: Összehivatta a Házat!) aki konciliáns a mások véleményével szemben, magát komoly érvekkel meggyőzni mindig szívesen 'engedi, de nem engedi meg, hogy meggyőződése és hite által parancsolt intézkedések megtételénél egyes érdekeltek a kezét megfogják, minthogy éppen ezért szüksége van arra, hogy mindazok, akik vele ebben a tekintetben egy nézeten vannak, a sokszor különböző frontokon vívott küzdelemben támogatásban részesítsék, mindezeket figyelembe véve, lelkiismeretem azt parancsolja, hogy a kormány jelentését tudomásul vegyem. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Mojzes János! Mojzes János: T. Képviselőház! Bármenynyire szeretnék is előttem szólott Rakovszky Tibor t. képviselőtársam előadásába belekapcsolódni, erre, sajnos, a házszabályok értelmében rendelkezésemre álló rövid idő nem ad módot. Egyébként is tisztelettel kérem, méltóztassék beszédidőmet egy negyedórával meghosszabbítani. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Mojzes János: Szükségtelen is részletesebben foglalkoznom a t. képviselőtársam által előadottakkal, mert én mindazokkal teljesen egyetértek, csak a végső konklúzió tekintetében jutok mas megállapításra. Aki a Népszövetség pénzügyi bizottságának és a kormánynak jelentésével, illetőleg a miniszterelnök úr által előterjesztett expozéval akar foglalkozni, az tulajdonképpen nem azzal foglalkozhatik, ami a jelentésekben van, hanem kénytelen azokkal a dolgokkal foglalkozni, amelyek ezekből a jelentésekből hiányoznak. Ezek a jelentések és a miniszterelnöki expozé tulajdonképpen nem tartalmaznak semmiféle pozitívumot, csak csupa negatívumot. Ezek a jelentések bizonyos ténymegállapításokat tartalmaznak a múltra, a múlt évek állampénzügyi gazdálkodásra vonatkozólag, amelyekben — sajnos — nem sok örömet találhatunk, de a jövőre vonatkozólag — egynéhány sablonos és gyakorlati értékkel alig bíró elvi megállapításon és néhány gyakorlatilag ugyancsak teljesen értéktelen jó tanácson kívül — semmi egyebet nem találhatunk, amiből a jövőre nézve egy kis vigaszt vagy reményt meríthetnénkAz elmúlt kormánynak két programmja is volt: az egyik, amelyet hirdetett és a másik, amelyet megvalósított. Amit hirdetett, azt nem valósította meg, az egyszerűen megmaradt örökös programmnak, amit pedig megvalósított, az merőben ellenkezője annak, mint amit hirdetett. A kormány program m ját legjobban Talleyrand szavaival lehetne jellemezni, aki azt mondotta, hogy a szavak nem arra valók, hogy kifejezzék, hanem hogy elrejtsék a gondolatokat. Ügy látszik, az elmúlt kormány is ). ülése 1931 november 27-én, pénteken. azt tartotta, hogy a programm nem arra való, hogy a kormány terveit nyilvánosságra hozza, hanem, hogy elrejtse a cselekedeteket. (Weltner Jakab: Ez százszázalékig sikerült is!) Ha az elmúlt kormánynak az volt a hibája, hogy két programmja is volt, akkor, úgy látszik, a jelenlegi kormánynak az a programmja, hogy az elmúlt kormánynak ezt a hibáját jóvátegye, ami — a jelentésekből megállapíthatóan — a legnagyobb mértékben sikerült is, mert elmondhatjuk, hogy ennek a kormánynak egyáltalán nincs programmja. A legteljesebb mértékben méltányolom a miniszterelnök úr nemes önzetlenségét, a legnagyobb tisztelettel vagyok az ő jószándékú, puritán egyénisége iránt és a legnagyobb mértékben tudom méltányolni az ő áldozatkész fáradozását, de az adóemelésen kívül, amit ezek a jelentések és a kormány eddigi intézkedései tartalmaznak, egyebet is vár a magyar nemzet. Vár legalább is egy jó szót, egy bíztató szót, iránymutatást arra vonatkozólag, hogy miként akarja a kormány a gazdasági ,élet talpraállításának, a termelési, az értékesítési válság megszüntetésének, a magángazdaságok szanálásának, a mezőgazdasági rentabilitás helyreállításának, a mezőgazdasági termelés átszervezésének, a hitelválság, a munkanélküliség megszüntetésének nagy kérdéseit megoldani, mikor és miként akarja az ország gazdasági, politikai és kulturális fejlődésének elengedhetetlen előfeltételét képező új demokratikus kormányzati irányt bevezetni a mai, jogj fosztáson és álparlamentarizmuson alapuló kormányrendszer helyébe. Hiába várunk feleletet ezekre a kérdésekre az előterjesztett jelentésekben és a miniszterelnöki expozéban. A kormány semmi egyebet nem lát, mint az államháztartás egyensúlyának felbomlását és a pengőfront veszélyét, a pengővaluta megingását. (Malasits Géza : Kongó az már!) Nem látja azonban azokat az alapvető bajokat, amelyeknek az államháztartás egyensúlyának felbomlása és a pengővaluta megingása csak szimptomái, okozatai. Nem nyúl hozzá azoknak az alanvető kérdéseknek megoldásához, amelyek nélkül pedig ^gazdasági élet talpraállításáról, a termelési és értékesítési válság megszüntetéséről és a munkanélküliség megszüntetéséről szó^sem lehet. Nem nvul hozzá azoknak a problémáknak megoldásához, amelyek nélkül szó sem lehet a közigazgatás túlméretezésének leépítéséről, nem lehet szó a közigazgatás racionalizálásáról és nem lehet szó arról, hogy az államháztartás egyensúlyát maradandóan helyre tudjuk állítani. Nem kívánok foglalkozni a népszövetségi pénzügyi bizottság jelentésével^ mivel ennek a jelentésnek irányadó szempontja tulajdonképpen csak az, hogy miképpen tudunk a külfölddel szemben fennálló fizetési kötelezettségeinknek eleget tenni. Errenézve nekünk csakis az az egy válaszunk lehet, (Malasits Géza: Cól nix!) hogy aki Csonka-Magyarország külkereskedelmi mérlegét évek óta figyeli, az kénytelen megállapítani, hogy Csonka-Magyarország a külföldről felvett kölcsönök kamatait mindig csak újabb kölcsönökkel tudta fedezni. így tehát csakis arra a megállapodásra juthatunk, hogy amíg külkereskedelmi mérlegünk felesleggel nem zárul, addig szó sem lehet arról, hogy a külföldnek bármit is fizethessünk, azután is csak annyit, amennyi a külkereskedelmi pluszunk, de azonfelül egy fillért sem, mert minden kifizetett többlet a magyar gazdasági