Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-41

554 Az országgyűlés képviselőházának 4-1. ülése 19SÍ december 22-én, kedden. nyékén, Pestszentlőrincen a kenyeret nem lehet 44 fillérért megkapni, hanem csak 48 vagy 50 fillérért. (Kabók Lajos: Hallatlan dolog ez!) Felvetődik most természetesen a kérdés, — mert hiszen nem akar senki a pékmesterek esetleges igazságával szemben cselekedni, — hogy mi teszi indokolttá a kenyér árának felemelését. Hiába nyilatkoznak a pékmesterek, hogy itt tévesen megint a liszttel fogjuk összekapcsolni a kenyér árát. mert mégis fel kell vetni a kérdést, hogy vájjon a búza ára indokolttá teszi-e a kenyér árának emelését. Az én gazdaképviselőtársaim

1 a Házban mindig arról beszélnek. Hiogy a búzának nincs ára és szükség van arra, hogy az állam a gazdának hóna alá nyúljon; szerencsésen-e vagy szerencsétlenül, annak megítélése nem tartozik reám. De az újságokból is látjuk, éppen a tegnapi lapokból állapíthatjuk meg, hogy a kész búza 30 fillérrel, a rozs 25 fillérrel olcsóbbodott. Azt írja a Magyarország, hogy a búza lanyhasága indokolatlanná tette a kény árdrágítást. Ebből a szempontból tehát nem látom indokoltnak a kenyér árának felemelését annál kevésbbé, mert amikor a búza áira lesüllyedt hat pengőre, akkor a süteménynek és kenyérnek előállítói, a pékek nem tartották szükségesnek a kenyér árát leszállítani. De következik a másik kérdés: a sütőiparban dolgozó munkások talán sztrájkoltak, talán béremelést kaptak, talán emelték a fizetésüket'? Nem. Legyen szabad a t. Ház figyelmét felhívnom^ arra, hogy ezek a sütőmunkások tulajdonképpen milyen fizetést kapnak. Ma az egésiz fővárosban három-négy pékműhely van, ahol egy-két segédet a pékibarban lévő fizetési maximummal honorálnak, heti 30—35 pengővel, de a segédeknek nagy többsége hetenként 20—22 pengő fizetést kap. Ezért még sok esetben és sok helyütt kihordást is vállalni kell és egész nap más munkát is kell végezni. De nagyon sok^ pékműhely ben egy vagy két segéd mellett négy-öt inas is dolgozik; ez sem teszi tehát indokolttá, hogy ebből a szempontból a kenyér árát felemeljék. Merem állítani, hogy nagyon rossz politikát követnek szociális szempontból a mesterek, mert ha pont a pékiparban termelődnek ki olyan egyének, akik statáriális bíróság elé jutnak, akkor ©z legelső sorb an a rettenetes munkanélküliségre és annak nagy romboló hatására vezethető vissza. (Müller Antal: Meg kell vizsgálni, hogy nem a malomkartell drágít-ef) Éppen arra akarok rátérni én is. Azt írja ma az «Újság» című lap. hogy a pékmesterek az árusítást maguk akarják vállalni és felpanaszolják azt is, hogy helytelen, ha a kenyér árával a búza árát hasonlítjuk össze, hanem) hasonlítsuk össze a liszt árát, a liszt ára pedig állítólag nem igen redukálódott. Ha — mint ahogy azi Újság írja — a közvetítő az, aki itt 15%-ot keres, akkor hozzá kell nyúlni a malmok kartellj éhez (Zaj a baloldalon. — Müller Antal; Ugy van! — Andaházi Kasnya Béla: Beletörik a bicskájuk!) és meg kell vizsgálni, vájjon igaz-e az, hogy a termelő gazda és a fogyasztó közé odaáll egy olyan malomkartell, amelyet a múltban az állam pénzéből asryon szubvencionáltak, amelynek tasriait ha babban voltak, szintén szubvencionálták. Nem tűrhetjük el, hogy a magyar néo millióit talán a malmok kartellje juttassa drága kenyérhez. (Ügy van! Ü a y van! — Zai.) Az ellen pedig, amit a pékipartestületben indítványoznak, hogy a kenyeret ők maguk fogják árusítani, tiltakoznom kell, mert nem járvIhatnék hozzá olyan intézkedéshez, amely a kis-fűszerkereskedők kezéből kivonná a kenyér árusításának lehetőségét. Nem látom tehát sem a gazdák szempontjából, sem a búza szempontjából, sem a munkásság, a munka szempontjából indokolva, hogy a kenyér árát felemelték. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel szemben rámutassak azokra a kereseti viszonyokra, amelyek ma fennállanak. Mert végeredményben, ha nem adunk munkanélküli segélyt ha nem adunk ínségsegélyt, csak ingyenlevest adunk, akkor f oglolkoznunk kell a dolgozó mfunkástársadalommal — és a középosztállyal is. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy Magyarországon vannak olyan munkabérek például a textiliparban, hogy egy munkásnő 10— 12 pengőt keres hetenként. (Müller Antal: És 25%-kai felmelte a kartel a textilárakat!) s ezért dolgozik naponta tíz órát. Méltóztassék kiszámítani; annak a munkásnőnek órabére akkordmunka mellett 20 fillér. (Müller Antal: És a gyárak svájci frankban számláznak!) Ez annyit jelent, hogy egy órai munkával nem keres egy félkiló kenyeret. (Buchinger Manó: Ez ellen harcolnak a szakszervezeteink évtizedek óta és ezt nem méltányolják! Nemzetmentő munka!) Rámutathatok például arra, hogy az állami gépgyárban szintén nagy leépítések vannak, munkáselbocsátások, szabadságolások, stbl (Andaházi-Kasnya Béla: Az igazgatókat nem küldték el!) Ott egy munkásember fizetése 60—64 pengő. Ha ebből kifizeti a lakbért, vájjon mi marad neki és mi marad az ő gyermekeinek? . Ilyen körülmények mellett emelik a kenyér árát .annak az egyedüli fogyasztási cikknek az árát, amelyen a szegény ember — magyarán mondva krumpli és kenyér mellett — gyermekeit felneveli. ÍTauffer Gábor: Németországban leszállították az árakat!) A magam szempontjából és a magam nézete szerint örülni tudtam annak,^ hogy a kormány részéről az infláció kérdésében erős kifejezéseket és ígéreteket hallottunk. Híve vagypk a deflációs politikának. De akkor ez menjen végig az egész vonalon. Akkor jöjiünk azzal a Brünning-féle ideával: le az^árakkal! (Elénk helyeslés a baloldalon.) Karácsony előtt a nép felé az volna az igazi jelszó: le az árakkal, olcsóbb kenyeret! Én tisztelettel kérem a kormányt, méltóztassék a dolgozó nép felé karácsonyi szózatát elmondani, ez pedig az legyen, hogy legalább a kenyér régi árát visszaállítják (Élénk helyeslés és tans a középen és a baloldalon.) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólani! Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: T- Képviselőház! Az interpelláló képviselő úr által felhozott téma rendkívül fontosságára való tekintettel méltóztassék megengedni, hogy válaszomat, ha osak röviden is. nyomban meeradha^am az öisiszkormány nevében. (Halljuk! Halljuk!) Minél nyomorúságosabb helyzetben van a társadalom, minél kisebb annak fizető- és ennek következtében fogyasztóképessége, annál parancsolóbb kötelessége a kormánynak, hogy éber gonddal őrködjék azon, hogy az elsőrendű életszükségleti cikkek árai indokolatlanul ne emeltessenek. (Ügy van! Ügy van!) E kötelesség tudatában, amint arról értesültem, hogy a pékek egyrésze — mert nem minden péknél találkozunk ezzel az árdrágítással — emelte az árakat, azonnal igazolásra és jelentéstételre szólítottam fel a pékséget. Ez a je-