Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-29

40 Az országgyűlés képviselőházának % kerestük volna vállvetett erővel azt az utat, amelyet követnünk kell, hogy az országot mai súlyos helyzetéből kivezessük. Sajnos azonban, eltekintve az igazán alig néhánv r számottevő ellenzéki felszólalástól, amely tényleg tárgyilagos kritikát gyakorolt a múlt kormány gesztiója fölött, az ellenzéki felszólalók nagy része a tárgyilagosságot teljesen mellőzve, a mai súlyos gazdasági helyzetért a Bethlen kormány gazdálkodását állítja be bűnbak gyanánt. Tehát én már azért is, nehogy az országnak közvéleménye teljesen téves vágá nyokra kerüljön, szükségesnek tartom, hogy ezekre a kérdésekre pártunk részéről is rávilágítsak, szükségesnek tartom pedig annál is inkább, mert nem tartozom azok közé, akik a Bethlen-kormány politikájának támogatásáért a felelősséget ma már viselni nem hajlandók. Azt hiszem, egész pártunk nevében kijelenthetem, hogyha egy párt tíz évig támogat egy kormányt teljes odaadással, ennek következménye az, hogy necsak a támogatással járó előnyöket és a népszerűséget rakja zsebre, hanem igenis viselje a konzekvenciákat és a felelősséget is a kormánynak egész politikájáért, amely politika vezetésének lehetőségét úgyis csak azoknak a pártoknak támogatása adta meg, amp lyekre tízéves kormányzás alatt a kormány támaszkodott. Ne méltóztassék azt gondolni, mintha mi ki akarnánk térni a felelősség alól. Sőt. Igenis új ból hangsúlyozom, hogy igazunk tudatában teljes nyugalommal szembe akarunk nézni azzal, csupán egy kéréssel fordulok a túloldalon ülő képviselőtársaimhoz, hogy midőn ezt a kér dést vizsgáljuk, járjunk el mindkét • oldalon a legnagyobb tárgyilagossággal, hiszen az országéletéről, az ország érdekéről van szó, nem pedig arról, hogy ebből a vitából az egységespárt. vagy az ellenzék fog-e győztesen kikerülni. Szükségesnek tartom a tárgyilagosságot annál is inkább, mivel csak az ilyen módon megálla pított okokból vonhatjuk le a jövőre nézve a ta nulságot, csakis a helyes diagnózis fogja ne künk megmutatni iazt az utat, amelyet követ' nünk kell, hogy ezt a súlyos válságot minden nagyobb zökkenő nélkül le tudjuk vezetni anélkül, hogy annak minden meggondolás nélkül odadobnék a nemzet olyan értékeit, amelyekre — meg vagyok győződve — ennek a nemzetnek még feltétlenül szüksége lesz. (Ügy van ! Ügy van ! a jobboldalon.) Nem akarom a t. Ház r türelmét igénybe venni a Bethlen-kormány tízéves működésének ecsetelésével, mert az nemcsak előttünk, de az egész világ előtt ismeretes. Ha visszaemlékezünk arra, hogy ez az ország tíz év előtt egy romhalmaz volt, ha vissaemlékezünk arra, hogy tíz évvel ezelőtt egy napról-napra zuhanó valuta mellett a konszolidációnak még a nyomát sem találjuk, és ha visszaemlékezünk különösen arra, hogy tíz év előtt ez a Trianontól megcsonkított nemzet minden jóakaró és támogató nélkül állt itt az idegen ellenséges népek tengeré ben, akkor igenis felesleges szavakat fecsérelni, felesleges vitába szállni azokkal, akik a tízéves Bethlen-politika eredményét megtagadva, a vádaláhelyezés hangzatos és'talán a tájékozatlan tömegek előtt népszerű jelszavával akarják a nemzet figyelmét elterelni azokról az eredményekről, amelyeket megtagadni és kétségbevonni csakis rosszakarat kéües. De hátha ez a kérdés már felvettetett, vizsgáljuk meg azt közelebbről. Már a Népszövetség pénzügyi bizottságának a jelentése leszögezi, hogy (olvassa): ,,A nyomott gazda9. ülése 1931 november 27~én, pénteken. sági helyzetnek nem belső, hanem az országon kívül álló oka van, nevezetesen a világgazdasági depresszió, amelynek visszahatásai különösen súlyosak voltak oly országban, amely — mint Magyarország — oly nagy mértékben függ a búza termelésétől és kivitelétől, amelynek világpiaci ára ma körülbelül egynegyede az 1925. évi árnak.» Majd későbbi részében azt mondja (olvassa): «Végül ismételten hangsúlyozni kívánjuk, hogy a magyar probléma nem elszigetelt jelenség, része egy sokkal nagyobb méretű problémának. Magyarország nem remélheti, hogy egymagában nagyobb mértékben elősegítsen oly konstruktív intézkedéseket, amelyek a világgazdasági helyzet megváltoztatására irányulnak.» T. Képviselőház! A Népszövetség pénzügyi bizottságának ezen megállapításai, azt hiszem, kétséget kizárólag rámutatnak a magyar gazdasági válság tulajdonképpeni okaira, s ha emellett még a világgazdasági helyzetet is figyelemmel kísérjük, ha azt látjuk, hogy olyan hatalmas országok is, mint Németország, Anglia, sőt az Észak-Amerikai Egyesült Államok is, nem tudnak megküzdeni ezzel a hatalmas világkrízissel, akkor beláthatja mindenki, hogy ez a mai, mindent elsöprő [ világkrízis nem hagyhatta érintetlenül hazánkat sem, amelynek a trianoni szerződés kétharmadrészét vágta le, meghagyva abból egy önmagában beteg és életképtelen csonkot. (Ügy van! Ügy van!) — -amint azt Nagy Emil t. képviselőtársam múltkori beszédében szintén leszegezte — amelyet eddig is kizárólag a nemzetnek hihetetlen erőfeszítése és élniakarása tartott csak fenn. (Ügy van! Ügy van!) Dacára ezen kétségtelen és letagadhatatlan tényeknek, azt látjuk, hogy az eddig lefolyt vita során az ellenzéki felszólalók nagy része, elfeledve ezeket a világgazdasági vonatkozásokat, amelyeket pedig a népszövetségi . jelentés figyelmes elolvasása után is kellett, hogy eszükbejuttasson, a mai válságért a Bethlen-kormány pazarlását állítják be bűnbakképpen, olyképpen, mintha az állami költségvetés hiányát, s a nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetet a Bethlen-kormány gazdálkodása idézte volna elő, mely kormány a költségvetés indokolatlan felduzzasztásával és a beruházási politika folytatásával, lehet mondani, az utolsó fillért is kisajtolta a szegény magyar adófizetőkből. Hát t. Ház! Nézzünk csak szembe ezekkel az állításokkal! Ha a magyar állam költségvetését vizsgáljuk, — amint ez a népszövetségi jelentésekhez csatolt kimutatásokból is kitűnik, — a magyar állam költségvetése az 1926/27. évi 806*5 millióról fokozatos emelkedést mutatva az 1928/29. évben éri el a legmagasabb összeget: 974*4 milliót. Ha nézzük, hogy mi tette szükségessé ezt a cirka 168 millió pengő emelkedést, arra könnyen rájöhetünk, ha a szintén a népszövetségi jelentéshez csatolt — ha jól emlékszem — 1/b. számú mellékletet is figyelemmel kísérjük, amelyből kitűnőleg a személyi kiadások az 1926. évtől kezdődőleg napjainkig fokozatosan 128*9 millió pengő emelkedést f mutatnak, vagyis az egész emelkedésnek % részét a személyi kiadások emelkedése idézte elő. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy talán újabb állások kreálása tette volna szükségessé ezeknek a személyi kiadásoknak emelését! Sőt ellenkezőleg, érdekes -megfigyelni, hogy ugyanakkor, amikor a személyi kiadások lényegesen emelkedtek, a közalkalmazottak létszámát lényegesen apasztották úgy az állami közigazga-