Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-38
398 Az országgyűlés képviselőházának 38. ülése 1931 december 15-én, kedden. így kellett volna kezdeni I — Zaj. —Elnök csenget.) T. Ház! Azt hiszem, a Ház számos tagja olvasta, és ha olvasta, azt hiszem, valósággal megállt a szívverése azoknak a megállapításoknak hatása alatt, amelyeket Milotay István «Az ismeretlen Magyarország» című könyvében tesz. Ott feltárul az egész magyar földi, az egész magyar nép problémája a maga sötét, sokszor vigasztalan, de másrészről a magyar nép óriási kvalitásait is érvényesíteni tudó oldalaival. Azt hiszem, hogy ennek a megérző léleknek és szívnek kellene az egész magyar földkérdésben érvényesülnie, (Jánossy Gábor: Ügy van!) amely a magyar fajnak, a magyar népnek óriási kvalitásait érvényesülni engedi, s amely a nyugtalankodó — és azt kell mondanom, sajnos, sokszor joggal nyugtalankodó — legszegényebb néposztálynak legalább reményt mutat, legalább lehetőséget kínál arra, hogy ebből a mai sötét sorsából kijusson. Egyszer már, a régi nemzetgyűlésen szóvátettem, a debrecenkörnyéki vákánesosoknak, ezeknek a földalatti odúkban lakó magyar családoknak helyzetét. Ezek valamennyien a volt miniszterelnök úrnak választói, akikkel azonban nem törődött és nem törődik a mai napig senki, és akik emberhez nem méltó sorsban élnek abban a debreceni hatalmas határban, amelyben — azt hiszem — szorgalmas és törekvő magyar emberek számára legalább egy talpalatnyi földnek kell jutni arra a célra, hogy házat építhessenek maguknak. (Ügy van! Ügy van! a báloldalon.) Ez a kérdés is olyan, amely különösebb pénzügyi megerőltetés nélkül, minden különösebb előkészítés nélkül ennek a törvénynek keretén belül igenis megoldható. Arra kérem tehát az igen t. Házat, méltóztassék ennek a kérdésnek megfelelő folytatólagos rendezéséről lehetőleg még ebben a törvényben gondoskodni. (Helyeslés half elől.) T. Ház! Méltóztassék most már megengedni, hogy áttérjek más kérdésekre, amelyeket a mai rendkívüli idők tesznek itdlőszetrűekké, sőt sürgetően szükségessekké. Itt van egy kérdés, amelyről sokat beszéltünk, sokat hallunk a sajtóban is, politikai vitákban is, de amelyről gondoskodás egyáltalában nem történik és ez a magyar földbirtok eladósodásának problémája. (Úgy van! Ügy van!) Igen t. Ház! 1929-ből rendelkezem csupán adatokkal és sajnálattal vagyok kénytelen megállapítani és a f öldmívelésügyi miniszter úr figyelmét is fel akarom hívni arra, hogy a földmíyelési statisztikai adatgyűjtés rendkívül hiányos és részben teljesen megbízhatlan. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Friedrich István: Egész kategóriák hiányzanak!) En heteken keresztül iparkodtam a magyar föld rentabilitásának kérdésével, ia magyar föld eladósodásának kérdésével a Statisztikai Hivatalban is és minden más hozzáférhető helyen is foglalkozni és mondhatom, valósággal megdöbbentem azon, hogy egy agrárországban az agrárstatisztikai adatgyűjtés ilyen siralmas, ilyen teljesen elhanyagolt állapotban lehet. így kénytelen vagyok azokra az adatokra hivatkozni, amelyek egyáltalában hozzáférhetők voltak és így az 1929. év végén fennállott helyzetet vagytok kénytelen ma, 1931-ben ismertetni, hozzátévén azt, hogy nyilvánvaló, hogy a helyzet azóta csak romlott, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) nyilvánvaló, hogy azok az így is megdöbbentő számok, amelyeket ismertetni fogok, azóta még katasztrofális abb an romlottak és így mindazok a konzekvenciák, amelyeket ezekből a számokból levonhatunk, ma még fokozottabban kell, hogy érvényesüljenek. T. Ház! 1929 végén a körülbelül 16 millió hold mezőgazdasági művelés alatt álló földön 1540 millió pengő adósság volt nyilvántartva, természetesen bekebelezett adósság, hiszen a függő adósságok még ezenfelül vannak. A helyzet 1929 végén még nem látszott aggasztónak, mert hiszen ez holdanként csak egy körülbelül 100 pengős megterhelést jelentett, ami az akkori földárak mellett nem látszott túlságosnak, ma már azonban ez rendkívül erős megterhelés volna, még akkor is, ha csak ekkora Összegű megterhelés állna fenn, de a legnagyobb megdöbbenéssel láttam, járva az országban, hogy a földárak milyen katasztrofális zuhanáson mentek keresztül. Csak most, a múlt héten történt, hogy egy Miskolc mellett levő, jóminőségű birtokot, 1700 holdat 180.000 pengőért licitáltak el, egy hold tehát átlag 100 pengős áron kelt el (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) és a birtok minősége körülbelül megfelel a magyar mezőgazdasági birtok átlagminőségének, úgyhogy azt kell mondanom, hogy még ha semmi más teher nem nyomná m a földet, mint ez a holdanként átlag 100 pengős eladósodás, már ez is rendkívül magas lenne, mert hiszen egyrészt ez a megterhelés nem egyenletesen oszlik meg, hanem azt kell mondanom, hogy éppen az 50 holdon aluli birtokkategóriákat terheli a legsúlyosabban, mert például az 50 holdon aluli birtokkategóriák eladósodása már 1929 végén 122 és fél pengőt tett ki holdanként, az 1000 holdon felüli birtok azonban csak 61 és fél pengő erejéig volt megterhelve, tehát körülbelül csak a fele megterhelés, volt a nagybirtokon, mint a legkisebb birtokkategóriákon. (Friedrich István: Nemcsak ez a megterhelés, hanem a kamat is!) A inásik kérdés, amelyről szintén meg kell emlékeznem, s amelyet éppen most Friedrich István t. képviselőtársam említ: a kamat kérdése. A kamat kérdésére nézve nemesak a kamat-maximumok irányadók, hanem mindazok az egyéb mellékköltségek is, amelyeket éppen a vidéken, a hitelt igénybevevőkkel szemben felszámítani szoktak. En azonban nem akarom mot itt ezeket a kérdéseket kutatni, mert hiszen azok a számok, amelyek a legális költségeek összeadásából adódnak, éppen elég elképesztők. Erre nézve szintén csak 1929-ből állanak rendelkezésemre az adatok. Juhos Lajos keszthelyi gazdasági akadémiai tanár. «A kisgazdaságok jövedelmi eredményei» címén összefoglalta az 1929. évre 40 kisgazdaság, mégpedig 50-től 100 holdas, az ország különböző részein fekvő kisgazdaságoknak jövedelmezőségi adatait és megállapítja azt, hogy már az 1928—29-es gazdasági évben a magyar kisbirtok mindössze 1*25%-kai kamatoztatta a benne fekvő tőkét, ugyanakkor, amikor a kamatterhek ugyanezeken a birtokon, amelynek 60%-a már el volt adósodva, 11%-ot tett ki átlagban. Ezek a számok azt jelentik, Ihogy ha 1*25%-os jövedelmezőség mellett egy gazda csak az érték 10%-a erejéig vesz fel kölcsönt, akkor már hiába dolgozik, minden jövedelme kizárólag és egyedül a kamatterhek kifizetésére fordítandó. Ilyen szerencsés birtokos kevés van Magyarországon, aki pláne a mai forgalmi érték mellett csak 10% erejéig volna eladósodva. Még egy baj van a magyar mezőgazdaság eladósodásánál, az, hogy ezeknek az adósságoknak túlnyomó