Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-38
386 Az országgyűlés képviselőházának . akarja cserélni a házát, három év múlva tudja meg, hogy elcserélte, lehetetlenség. (Lázár Miklós: Eddig is eltartott másfél évig az Ofb.-nál!) Az is kétségtelen, hogy ha ezt a nagytömegű munkát a közigazgatási bírósághoz akarnók tömöríteni, akkor új bírói állásokat kellene csinálni, ami megint nem érdeke az államnak. Nézetetni szerint ez átmenetileg jó helyen van a földmívelésügyi minisztériumnál, ha azonban valamikor megalakulna az alsófokú közigazgatási bíróság, szívesebben látnám ezeket a fellebbezési kérdéseket ott. Ezekre való tekintettel, t. Ház, a javaslatot általánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon ) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Lázár Miklós! Lázár Miklós: T. Képviselőház! A kormány félhivatalos lapjai az elmúlt hét végén azt a vitát, amely az Ofb.-tör vény javaslat körül mindössze két-három ülésnapon folyt, obstrukeiós vitának bélyegezték. Azzal vádolták meg agrárdemokrata ellenzéki képviselőtársaimat, akik eddig ebben a vitában szót emeltek, hogy tervszerű parlamenti agyonbeszélés folyik ezeken a padokon. Ez ellen a beállítás ellen tiltakoznunk kell, nem azért, mintha az obstrukciót, mint parlamenti fegyvert, mi teljesen elvetnénk magunktól, (Friedrich István: Nagyon is így van!) hiszen lehetnek viszonyok, mikor az obstrukcióra a nemzet érdekében igenis f szükség van, lehetnek olyan alkotmány sérelmek, amelyeknek parlamentáris visszaverése, elhárítása vagy megtorlása egyedül a parlamenti agyonbeszéléssel, obstrukcióval érhető el. (Zajos helyeslés balról.) Ebben a vitában azonban obstrukcióról beszélni: dőreség vagy türelmetlenség. Hiszen itt majdnem, egy hétig tartott egy vita, amelyben nem volt másról szó, mint a betevők érdekéről, amelyet én igen fontos közgazdasági érdeknek tartok, de nem értem azt az idegességet, ímely obstrukciónak bélyegzi azt a két-három napos vitát, amely azok számára ad hangot, akiknek már-már nincs betevő falatjuk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Minket ide, a Képviselőházba azok a tömegek is küldtek, akiknek ez a legfontosabb problémájuk; de nemcsak nekik, nemcsak a magyar mezőgazdaságnak, hanem az égés» magyar gazdasági életnek legfontosabb problémája az a kérdés, amely most itt törvényjavaslat formájában a Ház elé kerüli Itt ki kell jelentenem azt, hogy azon a hosszas vitán túl, amely közel hat hétig a miniszterelnök úr jelentése körül az elmúlt kormány mulasztásait bírálta, én legsúlyosabb hibájának annak a reformáló feladatnak elmulasztását látom, amelyre e törvény helyes, céltudatos, becsületes keresztülvitele igenis módot adott volna. Nagyon tisztán látjuk, hogy a bolsevizmus után, a román megszállás után és az új magyar nemzeti és polgári irányzat elhelyezkedése után következő zavarok, továbbá a háború és az ország felosztása a gazdasági egyensúly teljes felbomlására vezetett ebben a csonka országban. Még erősebben kidomborodott az ország agrárjellege, mint NagyMagyarországon, és — amit a legfontosabbnak tartok — az elmúlt 7—8 évben a népsűrűség 30%-kaí fokozódott, vagyis négyzetkilométerenként 64 lélekről 94 lélekre emelkedett. Ez a tény már magában is egészen más gazdasági konstrukciót tesz szükségessé, mert ennek az állandóan növekedő népsűrűségnek ellátása . ülése 1931 december 15-én, kedden. fokozott gondot kellett, hogy okozzon a magyar kormánynak, másrészt éreznie kell azt a fokozódó politikai nyomást, azt az erjedést, amely a magyar vidéken mutatkozik éppen a népsűrűség és éppen az agrárproletariátus feltartózhatatlan állandó szaporodása következtében. De nemcsak az ország népsűrűsége növekedett meg, nemcsak az egész gazdasági egyensúly bomlott fel, hanem éppen mezőgazdasági téren az ország mezőgazdasági területének az egyes termelőágak közötti felosztása szintén teljesen eltolódott. Az ország agrárius jellege ma, 1931-ben már annyira kidomborodott, hogy messze túl az 50%-on, ma már 56' 5% -ra emelkedett. Arról nem szólok, hogy az előző kormánynak fanatikus gabonatermelési politikája folytán túlsúlyra emelkedett a megcsonkított országban a gabonatermelésre szolgáló terület és kivitelünk 8—10 millióra szaporodott. A vagyonmegoszlás arányai is mind mélyebb és mélyebb szakadékokat vájtak a társadalom talajába és ne feledkezzünk el arról, hogy az a két biztonsági szelep, amely a béke NagyMagyarországában az agrár proletariátus szaporodását némileg enyhítette: egyrészt az amerikai kivándorlás, másrészt pedig a gazdasági munkásság belső vándorlása teljesen megszűnt. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a középen.) T. Ház! A mai Magyarországon kereken 1.125.000-re becsülhető a földnélküli Jánosok száma, a mezőgazdasági cselédeké 225.129-re, a mezőgazdasági munkásoké kereken 700.000-re. Ehhez hozzászámítandók még a törpebirtokosok és az átlagosan egy holdon gazdálkodó kisgazdák 8*áj3oa is kereken félmillióval. Abban a beszédemben, amelyet a miniszterelnök úr jelentéséhez mondtam, körülbelül ezeket az adatokat vonultattam fel és a miniszterelnök úr abban a nevezetes válaszában, amelyben programmja bontakozott ki, (Kun Béla: Ahogyan az kibontokozott!) megtisztelt azzal, hogy foglalkozott felszólalásommal és azokkal az adatokkal, amelyeket bátor voltam elmondani. (Zaj balról.) Határtalan túlzásnak bélyegezte azokat! Ezt a vitát nem lehet eldönteni azzal, hogy a miniszterelnök úr túlzásnak nevezi, én pedig adataimat fentartom és azokért felelősséget vállalok. Mindenki, aki vidéken jár és aki a vidék szociális és gazdasági helyzetét nyitott szemmel nézi, a nélkül, hogy különös statisztikai munkálatokat végezne, a nélkül, hogy latolgatná a Ház kitűnő alelnökének, Czettler professzor úrnak előadásait, aki előadásai során nagyon kis eltéréssel ugyanezeket az adatokat tanítja, (Ügy van! a baloldalon) megállapíthatja azt, hogy ezek a számok dokumentálják a problémának égető voltát és azt a cáfolhatatlan tényt, hogy ez a legüszkösebb sebe a magyar gazdasági, politikai és szociális életnek. A miniszterelnök úr tüneti kezelése annyit sem ér, mintha genyes tályogokat rózsaszínű angoltapaszokkal ragasztanak le. (Kun Béla: így van szorul szóra, lelkünkből mondod!) Az a módszer, egyszerűen letagadni bizonyos társadalmi, szociális, veszedelmes jelenségeket, már megbukott, ennek már ma nincs sem hangja, sem visszhangja. (Ügy van! a baloldalon.) Ennek a több mint másfél millió magyar embernek *a sülyedésből, a nyomorból, a kultúrálatlanságból való^ felemelése lett vona a destrukcióval szembeszállítható nagy konstrukciós mű, ez lett volna az igazi célja és feladata annak a nagy nemzeti renaissancenak, amellyel az urak itt nyolc évvel ezelőtt tábort ütöttek, táboroznak és pecsenyét sütnek. Ez jelentette volna még a trianoni »