Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-38

384 Az országgyűlés képviselőházának 38 Mert hogy áll a kérdés, t. Ház? Az I—IV. osztályokban nem lehet ilyen kérdéseket tanítani, mert ott olyan elemek is vannak, amelyek középiskolákba vagy más iskolákba mennek tovább. Az V. és VI. osztály alkalmas erre, mert az úgynevezett ismétlőiskolába, amely hetenként csak egyszer van, a gyerekek sohasem járnak el. Nem is lehet kívánni a magyar földmívestől, hogy tizenhárom, tizennégy, tizenötéves gyermekét, akit otthon tud alkalmazni mindenre, mint egy felnőtt embert, rendszeresen iskolába járassa. De ha nézem ezeket az ismétlőiskolákat, akkor meg tudom állapítani azt is, hogy itt nincs egyöntetű intézkedés. Tudniillik háromféle ismétlő gazdasági iskolánk van: az általános továbbképző népiskola, azután a kisebb fokozatú gazdasági irányú továbbképző népiskola és az önálló gazdasági népiskola. Ezeknél különböző óraszám van ezekből a tantárgyakból és a maximális óraszám itt is csak heti négy óra, amelyeken a gyerekeket ezekre a gazdasági kérdésekre tanítják. Az volna a tiszteletteljes propozicióm, különösen a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, hogy már a tanítóképzőben fogja szigorúbb gazdasági nevelés alá a tanítókat. Már a tanítóképzőkben kell elintézni azt, hogy az a tanító azzal a hatalmas nagy földszeretettel kerüljön ki az iskolából, amelyet ennek az országnak mezőgazdasági jellege megkíván. Sokszor látjuk, hogy a tanítókat minden másra tanítják, sokszor látjuk, hogy a tanító sokkal ^nagyobb igényekkel kerül ki a tanítóképzőből, mint amilyen igények közé vagy amilyen igények kielégítésének lehetősége közé kerül a faluba. Azt 'kellene tehát megoldani már a tanítóképzőben, hogy a tanító ott az iskolájában, a tanítóképzőben intenzíven foglalkozzék mezőgazdasági kérdésekkel. Az a tanító, aki falura megy ki, szeresse a földművest, szeresse a földet és értsen is hozzá.* Nem hiába volt az a jó gondolat a föld'birtokrendező törvényben, hogy az iskolák számára kéthárom hold földet meg lehet váltani. Ez azonban, sajnos., nagyon sokszor, nem történt meg, részben a földbirtokosok akadékoskodása folytán, részben azért, mert nem törődtek vele, részben még ha megtörtént, akkor azt csinálták, hogy a legrosszabb földet adták oda az iskolának és azt mondották, hogy most mutassa meg az a tanító azon a rossz földön, hogy mit tud. Véleményem szerint nem ezt kellett vo]na tenni (Úgy van! Ügy van! half elől.) és még ma is ez a megoldandó kérdés, amelyre rá akarok térni. Igenis, minden egyes iskolának lehetőleg az iskolához közel, tíz-húsz percnyire, ahova a helyszínre ki tud menni a gyerek a tanítóval, két-három hold földet juttassanak, ha most már nem a földbirtokrendezés, .során, akkor a földmívelésügyi kormányzat tárcájának terhére kell ezeket megvenni. Ezt a földet r,á kell bízni arra a tanítóra, hogy ott az intenzív működést fejtsen ki. Ha ez a tanítónak áldozatába kerül, akkor &, földmívelésügyi kormánynak legyen kötelessége az, hogy ezt a tanítót, ha áldozatok árán is, támogatással segítse, hogy azon a kis darab földön intenzív, nagyon szép gazdálkodást mutasson be. Aki ismeri a mi földmívesünk mentalitását, az tudja, hogy az nem hisz senkinek, csak annak hisz, amit lát; hiába fogják neki magyarázni, hogy ez a kitűnő búza ennyit és ennyit fog teremni, nem hiszi el, de ha ezt látja, akkor, egészen biztosan utána fog menni; hiába magyarázzák, hogy a műtrágya ekkora meg ekkora differenciát csinál, ha azonban két táblában egymás ülése 1931 december 15-én, kedden. mellett látja ezt a differenciát, akkor utána megy. Amikor ez a kérdés így meg volna oldva, akkor az én elgondolásom szerint a tanítókat minden esztendőben sorozatosan gazdasági kérdésekre kellene kitanítani, bizonyos tervezeteket kellene beállítani, hogy ők a gazdasági kérdésekben minden tekintetben otthon legyenek. Nyáron be kellene sorozni őket egy tanfolyamra, kötelezővé kellene nekik tenni ezt a tanfolyamot és csak ennek a tanfolyamnak elvégzése után lehessenek ezeknek a bizonyos gazdasági szakiskoláknak, továbbképző iskoláknak tanárai. Hogy ez megtörténhessék és beteljesedhessék, nem elég ezt megcsinálni, hanem ellenőrizni is kell. Ma mi történik % Ma a tanfelügyelő kimegy, bemegy az iskolába, szépen kikérdezi a magyart, a számtant, a történelmet, de gazdasági kérdésekkel abszolúte nem foglalkozik; mindennel meg van elégedve, de hogy egyszer is kimenne a gazdasági kertbe, vagy abba a bizonyos faiskolába és megnézné, hogy ott mi történik, hogy azok a gyermekek tájékozva vannak-e ezekről a gazdasági kérdésekről, azt a tanfelügyelő nem teszi meg, először is azért, mert nem ért hozzá, másodszor pedig azért nem kérdezi meg ezeket a dolgokat, mert nem is érdekli ez a kérdés. Ezért szükségesnek tartanám, hogy amint Budapesten vannak szakfelfelügyelők, ugyanúgy a kultuszminisztérium ebben a kérdésben a gazdasági felsőbb iskolák tanáraiból és igazgatóiból nevezzen ki ilyen szakfelügyelőket, akik az iskolákat állandóan ellenőriznék, hogy a tanító mezőgazdasági szempontból eleget tesz-e kötelességének és megtanítja-e a gyermekeket arra, amire szükséges. Mert ne méltóztassanak elfelejteni, hogy az a gyermek aki az V. és VI. osztályban nem szívta magába ezt a kis mezőgazdasági tudományt, a felsőbb iskolákban, illetve ebben a bizonyos ismétlőiskolában már nem fogja magába szívni; nem fogja magába szívni azért, mert egy héten csak egyszer köteles odamenni és akkor sem mehet el, mert gazdasági tekintetben másutt van foglalkoztatva. r A kérdés ilyetén való megoldása egyszersmindenkorra fölöslegessé tenné az úgynevezett gazdatitkári intézményt is. Ennek a gazdatitkári intézménynek a bevezetése nagy költségbe és egy új tisztviselői státus kreálásába kerülne, amit az ország mai viszonyok között nem bír meg. Ha így oldódik meg ez a kérdés, akkor a gazdatitkári kérdés is meg lesz oldva. T. Ház! A másik ok, amely miatt a földbirtokrendezés nem sikerült, a pénzügyi rendezés hiánya. Földet kaptak azok az emberek, akiknek tulajdonképpen nincs semmijük, csalt — mint előbb említettem — becsületük és két szorgos kezük. Ezek kaptak 2—3 hold földet; akár a községhez közel, akár a községtől távol, ez mindegy volt, mert nem volt hozzá semmijük, csak két kezük,

r nem volt hozzá felszerelésük, nem volt hozzá pénzük, nem volt vetőmagjuk, nem tudtak tehát más csinálni, mint hogy elmentek a jó gazdákhoz^ és náluk igyekeztek kieszközölni azt, hogy szántsák fel és vessék be földjüket; végül is terményeikből és munkáikból a legnagyobb részt oda kellett adni ezekért a^ munkálatokért. Ha azonban ezeknek a gazdáknak hónuk alá nyúltak volna pénzügyi segítséggel, ha ezeket a kisembereket igyekeztek volna szövetkezeti úton valahogy megsegíteni, akkor meg tudták volna művelni ezeket az ingatlanaikat, akkor nem került volna oda a dolog, hogy ez a földhözjuttatott szerencsétlen pária kihasználta trágyázás nélkül éve-