Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-37

376 Az országgyűlés képviselőházának 37 szép hasznothozóan, keserves nagy munkával, amely talaj más termelésre nem igen alkalmas, sőt a legtöbbször teljesen alkalmatlan és együtt termelte ebben a talajban azt a gyümölcsöt, amely célszerűen csak a szőlővel termelhető együtt, amely gyümölcs a talajnak és az éghajlatnak adottságánál fogva szükségképpen elsőrendű cikk és így Európában kapós. Ha ilyen nagy érdekek mellett a t. Ház idejét újra igény be vesszük, és ezzel a dologgal foglalkozunk, ne méltóztassék ezt felesleges időtöltésnek tekinteni. # Ezt az alkalmat arra is fel akarom használni, hogy szóljak arról, hogy ebben a kérdésben immár egy bizonyos pesszimizmus terjed, amely pesszimizmus még a földmívelésügyi miniszter úr őnagyméltóságának egyébként nagy örömmel hallgatott és nagyon bíztató irányzatú beszédében is megnyilvánult, amikor azt mondotta, hogy Magyarországon a bortermelés igenis olyan méreteket öltött, hogy a termelt bort sem magunk elfogyasztani, sem exportálni nem tudjuk. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ha a nép ezt hallja, félek, hogy elhanyagolja a szőlőtermelést és ezzel a nemzeti vagyon és nemzeti termelés megcsorbul. Pedig én nem nézem ekkora pesszimizmussal a dolgot. Nem nézem azért, mert életkoromnál fogva már láttam hasonló tüneteket. Amikor jött a filoxeraveszedelem, az országban eluralkodott az a felfogás, hogy a hegyiszőlők tisztára ki fognak pusztulni, azután a szőlők után a filoxera is kipusztul, akkor kell az Ősi fajtákat visszatelepíteni és akkor lehet újra szőlőt csinálni a hegyekben. Ez volt eleinte a felfogás. Ezért létesült Kecskeméten egy állami telep, ahol az ország minden hegyvidékének értékes fajtájú szőlőjét ilyen megmentés céljából összegyűjtötték, hogy onnan újra helyre lehessen állítani majdan alkalmas időben a szőlőket. De a filoxera 'mégsem pusztította ki a szőlőt, közben megtalálták a védekezésre a megfelelő módokat és azok a szőlők ismét hosszú időkön keresztül nagyon sok embernek jó megélhetési forrást adtak, — nem ma adnak, adtak! — viszont az ország jövedelmét is lényegesen fokozták. Ez a pesszimizmus részben abból is táplálkozik, hogy egymást követő jó termések voltak, így-felhalmozódott borkészletünk, aminek következtében a kereslet megcsökkent. A tapasztalás azonban az, hogy a szőlőkben majdnem mindig sorozatosak voltak a rossztermésű évek is és többnyire sorozatosak a jótermésű évek is. Ha már most következik egypár rossztermésű esztendő, aoni egyébként nem kívánatos, de szükségszerűen fog következni előbb vagy utóbb, akkor a kereslet és kínálat viszonyában mindjárt igen lényeges változás fog beállani. En azonban azt hiszem, hogy a belső fogyasztás még sok minden más módon is fejleszthető. Ha a fogyasztási adók eltörlését nem is tudjuk ezidőszerint elérni, előbbutóbb rá kell jönnie arra még a szeszkartellnek is, hogy a bor arravaló, ha sok és olcsó, hogy kifőzzék. A kifőzéssel is fog valamennyi fogyni. Más célokra is felhasználhatják. Talán majd egy bizonyos fokig a belső fogyasztóképesség és akkor vele együtt szükségképpen a fogyasztás is emelkedni fog, de viszont kivitel útján is lehet bizonyos eredményeket elérni. Erről bátor vagyok egy véletlenül a kezemhez jutott dokumentumot ismertetni, felolvasni nem akarom, hogy beszédem hosszúra ülése 1931 deoember 12-én, szombaton. ne nyúljék. A folyosón fordult hozzám, sohasem ismertem, egy hegyvidéki szőlőbirtokos azzal a kéréssel, hogy ő nagyobb bormennyiséget nem tudván értékesíteni, lengyelekkel lépett összeköttetésbe és sikerült neki egy olyan megállapodást kötni, hogy szenet adnak a boráért. A kereskedelemügyi miniszter úr is belátta ennek jelentőségét és ráírta a kérvényre, hogy teljesíthető. Itt tehát egy mód, egy árucsere-alakalom kínálkozott egy bizonyos mennyiségű bor elhelyezésére. Ha a tárgyalásoknál kellő gondot fordítanak a borra, hiszem, hogy másutt, más helyeken szintén lehet találni elhelyezési lehetőséget. Ez a dolog azonban — a szegény szőlőtulajdonos ezt panaszolja — azon akadt meg, hogy amikor már idáig eljutott és csak a lebonyolítás volt hátra, akkor létesült a szénkormánybiztosság és az azt mondotta, hogy nekem szén nem kell, hanem hozzanak koxot. Három hónapi tárgyalás után nem tudta elérni, hogy koxot adjanak és ne szenet, és így az ő bora is szaporítja az eladatlan bormennyiséget és fogyasztja azt a valutát vagy nyersanyagot, amely ide bejöhetne és amely jól használható volna. En azt hiszem, hogy más tárgyalásoknál, még kereskedelmi tárgyalásoknál is kompenzációs alapon egy bizonyos mennyiségű bort mégis csak el kellene adni. (Erdélyi Aladár: Akkor nem menne a Mák. részvénye a duplájára.) A bor is legyen olyan erős, mint a szén vagy kartellek. (Erdélyi Aladár: Dehogy! Az magyar embereké. Tehetetlenek.) En azonban pillanatnyilag nagy aggodalommal vagyok, ha a jövő irányában van is reménykedésem. Nem tudom, méltóztatnak-e tudni, — de képviselőtársaim közül bizonyára sokan tudják — hogy ha a bortermést értékesítették, ha értékesíteni tudták vagy kénytelenek voltak azok a kisemberek, akiknek nem volt hordójuk és nem volt pincéjük tavasszal, vagy ősszel a szüret után, ezek a borért nem kapták egynegyedrészét sem annak az összegnek holdanként! átlagban, amely összegbe annak a szőlőnek a megmunkálása került. Ismerek például egy^ kis szőlősgazdát, aki 200 pengőt kapott a boráért, bement az adóhivatalba, kifizette a 40 pengő adóját <s akkor kicsorduló könnyel nézett a megmaradt 160 pengőre, mert odahaza öt gyermeke közül kettőnek nincs cipője s új termésig már nem lesz más jövedelme. Miképpen tudja ez a szőlősgazda a szőlőt a jövő esztendőre megmunkálni, ami szükséges ahhoz, hogy csak egy kis életlehetősége és reménysége maradjon is hogy a jövőre nézve a nemzeti vagyonnak ezt a részét biztosítsuk? Még sokkal rosszabb helyzetben vannak azok a szőlőmunkások, akik az idén már legalább pár százezer munkanappal kevesebb munkát végezhettek, mint más esztendőkben, mert a szőlősgazdának már az idén sem volt elég pénze s csak arra tellett, hogy a legszükségesebb munkálatokat elvégeztesse. Ezért azt a tiszteletteljes kérést intézem a földmívelésügyi miniszter úrhoz, aki ezeket az érdekeket, bajokat teljesen át tudja érezni: méltóztassék gondoskodni arról, hogy amennyire lehet és ahol lehet, minden^ alkalom felhasználtaseék úgy a belfogyasztás, mint a kivitel lehető fokozására. Történjék gondoskodás abban az irányban is, hogy a szőlősgazdák a jövő évben a szőlőiket tudják filtráltatni, az állati és növényi kártevőktől megvédelmezni s addig ők és munkásaik tudjanak megélni. Még egy része van az én tiszteletteljes kérésemnek. Nevezetesen sokszor felmerült itt