Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-37

364 Az országgyűlés képviselőházának 37. megfelelően alimentáltassék. Kérelmezi továbbá a Kamara közönsége, hogy a valutakorlátozások, a külföldi fizetőeszközök forgalmát szabályozó intézkedések, amelyeket egyébként lényegükben helyeseknek és szükségeseknek tart, oly irányban vétessenek revíziió alá, hogy azoknak az exportot nehezítő és a gazdatársadalom érdekeire káros hatása kiküszöböltessék, sőt a (mezőgazdasági kivitel ezen intézkedésekkel is elősegíttessék. Ugyancsak ez alkalommal teszem szóvá — mert hiszen az ember megragad minden alkalmat — azt, hogy a tiszántúli gazdaközönség elengedhetetlennek tartja, hogy a búza- és rozstermelés jövedelmezősége a gabonajegy és az azzal kapcsolatos intézmények megszűnte után is, sőt fokozott 'mértékben biztosíttassák, miértis javasolja a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara szűkebbkörű bizottság megalakítását, mely a búzatermelés kérdésének megoldására felmerült /vagy még ezután felmerülő javaslatokat sürgősen szuperarbitrálná s e tárgyban javaslatot tenne. Végül, amit már más képviselőtársaim is szóvátettek, a tiszántúli gazdaközönség is a maga kamarája útján szükségesnek tartja a borfogyasztási adó azonnali teljes eltörlését, hangsúlyozván, hogy a magyar szőlő- és borgazdaságnak semimiesetre sem képezheti terhét tovább a borfogyasztási adó oroszlánrészét élvező nagyvárosok háztartásának alimentálása. T. Képviselőház! Szórói-szóra olvastam fel ezeket a részeket a Kamara kérelméből azért, — gondosan vigyázván arra, hogy se többet, se kevesebbet ne mondjak — mert rövidebben, de egyben hűen visszatükröztetni a gazdaközönseg óhaját seholsem találtam, mint a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának a képviselőkhöz is eljuttatott megkeresésében. Amikor tehát az igen t. miniszter úr számára most a törvényhozás megint megszavaz, egy törvényjavaslatot és földbirtokpolitikai szempontból 'bizalmát nyilvánítja iránta a többség, a leghelyesebb út és mód az volt, hogy ez alkalommal tegyem szóvá azokat az aktuális kérdéseket, amelyeknek aktualitása még nagyobb erővel esik latba, mint a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat akármelyik része. Egyébként pedig visszatérve oda, ahonnan elindultam: mivel a törvényjavaslat szerintem abszolúte kifogástalan s annak egyik részét sem lehet támadni, azt teljes egészében elfogadom és meg is fogom szavazni. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Dinnyés Lajos! (Halljuk! Halljuk!) Dinnyés Lajos: T. Ház! A föld és ezzel kapcsolatban a föld megoszlásának kérdése egy nemzet, egy állam életében mindig döntő jelentőségű volt. Különösen fontos ez a kérdés nekünk, magyaroknak, akik jóformán teljesen agrárállam vagyunk. Ennek kidomborítását látom a kabinet összeállításában is, ahol a földmívelésügyi miniszter mellett kisgazdaminiszter is van. (Kabók Lajos: Hol van?) Amikor ez a javaslat itt tárgyaltatik a Ház előtt, végtelenül különösnek tartom azt, hogy éppen az a miniszter úr, akinek reszortjába tartozna ez a kérdés, mintegy tüntet távollétével, sőt hivatalos helyiségében sem található fel. (Zaj.) Méltán tehetem fel tehát azt a kérdést, hogy akkor, amikor a kisgazdaminiszter úr ilyen magaviseletet tanúsít éppen e fontos javaslat tárgyalásánál, minek vállalta el ezt a tárcát, amikor még hatásköre sincs. Mintegy megcsúfolását látom ebben annak a kisgazda-gondolatnak, amelynek tulajdonképpen ülése 1931 december 12-én, szombaton. ma a legfontosabb' kérdésnek kellene lennie úgy a Házban, mint az egész országban. Midőn az egész kisgazdamozgalom megindult, nagyatádi Szabó István prófétai szavai után és belátta, (Strausz István: Köszönjük a prófétákat. Ivády miniszter úr megmondta, hogy nem próféta.) hogy minden nemzet fŐelvének annak kell lennie és az is, hogy helyes birtokmegoszlás, birtoktagozódás legyen az országban. Láthattunk különböző példákat. Ha végigtekintünk az emberiség történetén, láthatjuk, hogy mindenkor a föld volt az, amely megszabta egy nemzetnek hatalmát, erejét. A törzseknél, a nemzetségeknél is a földbirtok, a földvagyon volt az, amely irányt szabott, amely megmutatta azt az utat, amelyen mennie kell a nemzetnek és kifejezte a földbirtokon keresztül annak a népnek vagy nemzetnek erejét vagy hatalmát. Magának a népvándorlásnak oka, indítója, mozgató ereje is a föld volt. Későbbi időkben, midőn az egyeduralom következtében minden országnak vagy nemzetnek a fejéé volt a föld mint magánvagyon, a különböző szolgálatokat, a különböző érdemeket is mindenkor földdel jutalmazták. Később kialakult ebből a hűbérrendszer és a hűbérrendszernek következménye volt azután a jobbágyságnak kifejlődése is. A föld tehát mindenkor fontos szerepet játszott valamely nép megmozdulásában, valamely hatalmi kérdésben és a háború is mindig az agyondolgozott, agyongyötört földért folyt. A földnek kérdése tehát mindenkor 'fontos probléma volt, (Tauf

fer Gábor: Akié a föld, azé az ország!) mert akié a föld, azé az ország, azé a hatalom is. (Mojzes János: Nagyon kévéseké az ország!) Magyarország történelmében a helytelen birtokmegoszlás következtében került sor 1514ben Dózsa György parasztlázadására, akinek helyes intencióját az akkor hatalmon lévők bizonyos mértékben félreértették és elnyomták. (Mojzes János: Nagyatádit is'be akarták dobni a kazánba, meg akarták sütni!) Azonban ez volt a kezdő pont, amely megmutatta azt, hogy igenis az addigi földbirtokpolitikát át kell reformálni, meg kell változtatni, földhöz, röghöz kell juttatni a nemzetnek minden fiát. (Tauf

fer Gábor: A megszállott területen is ezt sínyli a magyarság ma. Nem a magyar kap ott földet, hanem a csehek meg a románok.) A földtulajdon fontossága volt az oka annak is, hogy 1526-ban a nemzeti inszurrekció féltve hatalmát, nem volt hajlandó otthagyni földbirtokát, tudatában lévén annak, hogy hatalmát annak köszönheti. Ezután a földbirtokpolitika terén Magyarországon nem történt semmi egészen 1848-ig. Kisebb megmozdulások, kisebb forrongások előadódtak, ezek azonban csak szalmalángok voltak, mert tűzzé nem tudtak kifejlődni, nem tudták a hatalmon lévőket erélyes, szakszerű, azonfelül helyes intézkedésekre rábírni, mert minden ilyen megmozdulást csirájában elfojtottak. 1848-ban találta meg ez a nemzet önmagát, amikor a jobbágyságot megszüntetve, szabaddá tettek mindenkit. Azok á korlátozások, amelyek eddig kötött vagyonokat, hitbizományokat vagy nagyobb komplexumokat együtt tartottak, le lettek bontva, szétomlottak és így megadatott annak a lehetősége, hogy mindenki mindenkoron földhöz tudjon jutni. Ezután a nagy nemzeti felbuzdulás után joggal várhatta a magyar nép, hogy ezen a megkezdett helyes úton a magyar nemzet to-