Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-36
340 Az országgyűlés képviselőházának 36 ságnál békében 600—800 kihágás volt és 1928-ban a kihágások 2900-ra szaporodtak fel. Ennek _ oka, bizalmas úton nyert értesüléseim alapján az, hogy a közbiztonsági közegek, a csendőrök egyáltalában nem takarékoskodnak a feljelentésekkel. Bevett szokás és a felettesei is elvárják a csendőrjárőrtől, hogy a járőrzésből feljelentésekkel megrakodva térjen vissza s ha nem produkál megfelelő számú feljelentéseket, akkor azt mondják, nem jó a járőr, nem volt tevékeny. így azután a csendőr, amikor valamilyen szabálytalanságot észlel, csak azért, mert egy-két kukoricaszár volt a szerencsétlen gazdaember udvarán, azért, mert június havában egy-két kocsi trágyát még nem tudott kihordani, (Téglássy Béla: Megtörtént nálam a községben!) mert hiszen még aratás előtt volt az idő, csak azért, mert két-három literrel kevesebb víz volt a tűzoltó hordójában, (Téglássy Béla: Megtörtént nálam! Bizonyítani tudom.) egészségügyi kihágás címén megteszi a feljelentést a főszolgabírónál. (Téglássy Béla: Csak az igazságot mondtam és azt fogom mondani, amíg élek, *— Ügy van! Ügy van! Taps a baloldalon és a szélsőbaloldalon.) Ugyanekkor 32 km távolságról kénytelen^ az a szerencsátlen némber, az a szerencsétlen magyar gazda a járás székhelyére bemenni.» Erre Szeder Ferenc t. képviselőtársam azt mondotta: «Botrányos állapot és disznóság!» Minthogy itt a parlamentben vármegyém egyik járásának főszolgabírája és a csendőrjárőr felettes hatósága súlyosan megtámadtatott, a magam részéről is csak azt kérem a belügyminiszter úrtól: méltóztassék a legszigorúbb vizsgálatot elrendelni. Meg vagyok győződve róla és tudom, hogy ha ezek tényleg megtörténtek,^ csak visszaélések lehetnek és vármegyém járásának főszolgabírái semmi tekintetben nem adják oda magukat ahhoz, hogy egyeseket igazságtalanul, oktalanul vagy jogtalanul büntessenek. (Nagy zaj a balés a szélsőbaloldalon.) Ezt semmi körülmények között sem tudom elképzelni. A magam részéről teljesen egyetértőleg Téglássy Béla t. barátommal, kérem a belügyminiszter úr sürgős intézkedését erre vonatkozóan, mert lehetetlen az, ami ebben a járásban most már évek óta folyik, hogy a közigazgatási hatóságokat különböző pamflet-iratokkal árasztják el névtelenül és név mellett és Fabinyi Illés és társai mindenféle fajvédő lapokban... (Téglássy Béla: A fajvédelmet ne bántsa, mert én is fajvédő vagyok! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek. Klein Antal: egymásután a legképtelenebb módon támadják. (Nagy zaj.) Minthogy a belügyminiszter urat méltóztatott felhívni arra, hogy sürgősen vizsgálja meg ezeket a dolgokat, én nem kérek mást, mint azt, hogy ez a vizsgálat mielőbb, minél sürgősebben történjék meg. Ezek után az elnök úr napirendi indítványát fogadom el. (Helyeslés jobb felől. Nagy zaj balfelől.) Elnök: Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz e hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, úgy azt határozatként mondom ki. Következik az indítvány- és interpellációs könyvek felolvasása. Minthogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs, annak felolvastatását mellőzöm. Most pedig kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációs könyvet felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa): . ülése 1931 december 11-én, pénteken. «Sándor Pál — a kereskedelemügyi miniszterhez — a súlyos^ válsággal küzdő kereskedelem megsegítése tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) Propper Sándor — az összkormányhoz — az interpellációs jog tiszteletbentartása tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) Lázár Miklós — a földmívelésügyi miniszterhez — a borfogyasztási adó tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) Sándor István — a földmívelésügyi miniszterhez — a szőlők átoltása, a meglevők megmunkálása és a bor kivitele tárgyában. (Szóval.) Inkey Pál báró — a pénzügy- és földmívelésügyi miniszterhez — a borgazdaság ügyében. (Szóval.) vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre — a belügy- és honvédelmi miniszterhez — a csendőri brutalitások és bűncselekmények tárgyában. (Szóval.) vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre — a pénzügyminiszterhez — a földmíveslakosság tűrhetetlen adóterhei és a rossz adórendszer tárgyában. (Szóval.) •Klein Antal — a pénzügyminiszterhez — a szedresi földvagyonváltság és házhelyhez juttatott kisemberek megsegítése tárgyában (Szóval.)» Elnök: Ezzel kapcsolatban bejelentem a t. Háznak, hogy a felsorolt képviselő urak interpellációjukat a holnapi ülésen fogják megindokolni. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bejelentem továbbá a t. Háznak, hogy Malasits Géza, Szilágyi Lajos, Müller Antal, Zsigmond Gyula, Hegymegi Kiss Pál, Dinich Ödön, Musa István, Lázár Miklós, Mojzes János, Szakács Andor, Sándor István, Kun Béla, Dinnyés Lajos, Pakots József, Kertész Miklós, Szeder Ferenc és Büchler József képviselő urak interpellációjukat írásban — a házszabályokban előírt időig — nem nyújtották be, így interpellációik tárgytalanná váltak. (Nagy zaj és felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Nem tudtuk, hogy holnap ülés lesz!) A .bejelentést a Ház tudomásul veszi. (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Csendet kérek, képviselő urak. A Képviselőház tegnapi ülésében hozott határozatával Peyer Károly képviselő urat a folyó évi december hó 3-iki ülésen tanúsított magatartása miatt a Ház ünnepélyes megkövetésére kötelezte. Minthogy Peyer Károly képviselő úr jelen van, felhívom, hogy a képviselő úr a Ház határozatának tegyen eleget. Peyer Károly (az elnöki emelvény elé lép): A t. Ház határozatának megfelelően a házszabályok rendelkezésével szemben tanúsított magatartásom miatt a t. Házat ezennel ünnepélyesen megkövetem. Elnök: Peyer Károly képviselő úr a Ház határozatának eleget tett. Téglássy Béla képviselő úr a házszabályok 143. §-ának a) pontja alapján kért szót. A szót neki megadtam. Téglássy Béla: T. Ház! Klein Antal képviselőtársam felszólalására bátorkodom reflektálni. Ugyanis, amit én a napirend előtt elmondott beszédemben mondottam és állítottam, az szó szerint 100%-ig igaz, szent igazság és valóság. (Dinich Ödön: Mások is tudják, hogy úgy van!) Klein Antal képviselőtársam úgylátszik, nem olvasta át eléggé értelmesen az én beszédemet, (Derültség. — Szilágyi Lajos: Mellette ült!) ha pedig elolvasta, akkor