Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-35

304 Az országgyűlés képviselőházának 35. utolsó alkalom még a rideg tél bekövetkezte előtt, amikor a munkásemberek valamit kereshettek. Az idei esztendőben valóságos temetői hangulat terjed el a városokban. Ha végigmegyünk a városok belső részén az utcákon, azt tapasztaljuk, hogy a járókelők száma megcsappant, az üzleteket látogatók száma megcsappant, a munkanélküliség úgy a fővárosban, mint a vidéken ijesztő mértékben terjed, a nélkül azonban, hogy ezeknek a munkanélkülieknek akár foglalkoztatásáról, akár a segélyezéséről a valóságban komolyan gondoskodnának. Jó néhány hónapja annak, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr kijelentette a többségi pártok tapsai közepette, hogy gondoskodás fog történni arról, hogy inségmunkákat adjanak ki, így többek között vidéken a vármegyei utakba becsatlakozó utakat fogják elkészíteni, amennyire az időjárás azt megengedi. A miniszterelnök úr hozzátette azután még azt, hogy bizony Magyarországban éhező, Ínséges ember nem lesz. Mindezeket betetőzte a népjóléti miniszter úrnak az a kijelentése, hogy a segélyezési akciót az egész országban ki fogják terjeszteni és az inségadó erre a célra fog szolgálni. Már délelőtt Fábián t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy ennek az inségadónak kilenctized része nem jut rendeltetési helyére. Városok, amelyektől 450—500, 600, 700.000 pengőt óhajtanak kipréselni és amelyek eddig ennek a szükségadónak egyharmadát óriási nyögések és sóhajok között befizették Ínségeseik támogatására, a kormánytól 8—10.000 pengőket kapnak. Arra a városra, amelyet szerencsém van képviselni, Győr városára, 450.000 pengő inségadót vetettek ki, abból a polgárság 14.000 pengőt első intrádára befizetett és most, amikor a zord tél bekövetkezett és el kellene kezdeni az Ínségesek, a munkanélküliek támogatását, kapott a város a népjóléti miniszter úrtól 10.000 P-t azzal a hozzátevéssel, hogy a többiről azután társadalmi úton kell gondoskodni. Mélyen t. Képviselőház! Társadalmi úton lehet gondoskodni az Ínségesekről olyan időben, amikor a társadalomnak pénze van, amikor valamelyes rejtett hátraléka van minden egyes háztartásnak, amikor valahogyan még mozognak az emberek. De engedelmet kérek, tíz évi Bethlen-gazdálkodás után, azok után a szörnyű adók után, amelyeket most zúdítottak rá főleg a város polgáraira, azután a keresetnélküliség után, amely a városokban tapasztalható, — hiszen a mezőgazdasági válsággal kapcsolatosan ma a polgárság is teljesen kifogyott mindenből és ezeket az adókat is csak úgy tudták megfizetni, hogy hevitték az utolsó holmijukat is a zálogházba, csakhogy az adót kifizethessék és elkerüljék szegényes holmijuk transzferálását — ebből a társadalomból, még ha volna is szíve, még ha akarna is minden egyes tagja adakozni az ínségesek támogatására, akkor sem lehetne kipréselni semmit, mert nincs nekik miből adni. Munkaalkalmak? A városok megpróbálkoznak munkaalkalmak teremtésével. Hiszen minden városiban adódik erre lehetőség, akár egy mély telek feltöltésére, akár utcák feltöltésére, akármilyen más közmunkákra. Igen ám, de a városok teljesen el vannak adósodva, hiszen annak idején a Speyer-kölcsönt úgyszólván rájuk kényszerítették és a mi tiltakozásunk ellenére igen sok városiban a Speyer-kölcsönből ülése 19S1 december 10-én, csütörtökön. teljesen haszontalan építkezéseket eszközöltek, amelyeknek súlyos kamatai azonban most jelentkeznek és ennek a súlyos kamattehernek következtében ma a városok nincsenek abban a helyzetben, hogy eredményes közmunkákat létesíthessenek. Alig-alig lát az ember valami kis utcafeltöltést, úgy hogy ezekkel a munkákkal a munkanélküliek csak elenyészően kis töredékét tudják foglalkoztani. A mellett nem- is lehet minden munkanélkülit ilyen munkánál foglalkoztatni. Egy női szabó, cipész, sütőmunkás, műszerész, kereskedelmi utazó, vagy egy kereskedelmi alkalmazott nem ilyen munkára való, nem is tudja megcsinálni, hogy elnyűtt, vékony kis ruhácska jában az országútra menjen ki a süvítő hidegben és ott a csatlakozó utakat csinálja meg. Nem ért hozzá, nem is tudja fizikai alkatánál fogva elvégezni. Aki tud nagyszerű női ruhát szabni, azt hiába küldöm talicskázni, az a talicskázó munkát nem tudja elvégezni, s ha yállaja, legfeljebb tüdőgyulladást szerez és ismét a köz terhére van. Ezekkel a közmunkákkal sem igen lehet tehát a munkanélküliség problémáját eredményesen megoldani. Építkezés az egész országban alig van s ami van, az a javítási munkálatokra szorítkozik; átalakításokra, boltátalakításokra, stb., a gyárak egymásután állanak le és ehhez hozzájárul még a kormány kétbalkezes valutarendelkezése is. A beviteli tilalmak és a valutaintézkedések következtében a felvevőképes államok hosszút állanak azokon az országokon, amelyekben ilyen intézkedések vannak. Példa erre Franciaország. Franciaország mindamellett, hogy szintén megérzi a gazdasági válságot, bizonyos cikkekben mégis felvevőképes, így pl. hetenként 4—5 vágón seprűt vett át Magyarországtól, amelyet igen szépen ellehetett Franciaországban helyezni és amely seprű készítésénél igen tekintélyes számú munkást tudtak foglalkoztatni. Azonban 'a valutazárlat következtében, annak következtében, hogy a valutát be kell szolgáltatni, annak következtében, hogy a kormány nem ad valutát idegen áruk behozatalára, jelesül nem ad valutát a francia párfőm és púder behozatalára, Franciaország retorzióval él és nem engedi be a magyar seprűt és azokat a magyar iparcikkeket, amelyeket itthon gyártottak és amelyeknek eddig Franciaország piaca volt. De ugyanezt teszi Németország, ugyanezt teszik más államok is, úgyhogy annak következményeit, hogy ia valuták a valutaarisztokratáknak, a nagyiparnak jutnak, a kicsinyeknek, a középiparnak, a kereskedelemnek alig jut valuta, .a munkások ezrei munkanélküliséggel kénytelenek megfizetni. T. Ház! A munkanélküliség nem egyéni bűn. A munkanélküliek 99 százaléka készséggel és örömmel dolgoznék, ha nyilna számára munkaalkalom, ha lehetőség volna arra, hogy az életetadó kenyeret magának és családjának megkeresse. Egészen elenyésző percent az, amelynek talán emberi gyengeségből vagy egyéb lelki gátlásokból folyólag nem konveniál munkát vállalni. Annak a társadalomnak, amely ezeket a munkásokat gyermekkoruk óta kihasználta és főleg a társadalom tehetősebb részeinek, akik az e munkások által teremtett értéktöbbletet ki nem fizetett munkabér alakjában zsebrevágták, erkölcsi kötelessége, hogy ezeken a munkanélkülieken segítsen. Annak a társadalomnak, amely rá van utalva a teremtő munkára, kötelessége a teremtő munkát épségben és erőben megtartani.