Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-35

Az országgyűlés képviselőházának 35. -u annak, amit gazdasági és pénzügyi helyzetünk megjavítása érdekében valóban meg kellene tennünk. En akkor még azt hittem, hogy egyedülálló véleményt -táplálok ebben a kérdésben és hogy ezzel szemben talán tényleg van súlyuk azoknak az ellenvetéseknek, amelyeket a kormánypárton ülő néhány képviselőtársam velem szemben érvényesített. A legnagyobb meglepetéssel győződtem meg azonban arról, hogy ez nem így van, hanem azzal szemben, hogy Biró Pál t. barátom az én felszólalásomra válaszolva, azt megerőtleníteni és a kormány álláspontját támogatni igyekezett, nagy csodálkozásomra meg kell hogy állapítsam, hogy annak a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak most megjelent novemberi jelentése, amelyben Biró Pál t. képviselőtársam mint igazgatósági tag helyet foglal, szórói-szóra az én álláspontomat fogadja el és támasztja alá. Azt mondja ez a jelentés (olvassa): «Azt gondoljuk, hogy technikailag majdnem lehetetlen egy ország külkereskedelmét egy hivatalban koncentrálni . . . Addig, amíg ezek a korlátozások fennállanak, úgy látszik, nekünk a legpraktikusabb megoldás az volna, direkt klíringet állítani fel az importőrök és az exportőrök között.» (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Szóval szórói-szóra azt a propoziciót tartalmazza, — nem tudom, ellene szavazott-e Biró Pál t. barátom a Kereskedelmi Bank igazgatósági ülésén, vagy ott meggyőzetett, — amit én itt a t. Háznak proponálni bátor voltam. De azonkívül, amikor úgy tüntetik fel a dolgot, mintha a gyáripar érdeke volna, — mert az igen ,t. előadó úr is hivatkozott előbb arra, hogy a gyáripar érdeke kívánná generaliter a mai rendszer fenntartását, — (Simon András: Előnye csak annak volna belőle!), ezzel szemben bátor vagyok utalni a gyáriparosok hivatalos közlönyének, a Honi Iparnak legutóbbi számára, amely erről az önkompenzációs rendszerről, amelyről a múltkor deviza arisztokrácia cím alatt bátor voltam megemlékezni és amelynek gazdasági hatását ma még alá fogom támasztani, ezeket mondja (olvassa): «Az önkompenzációért sikertelenül folyamodott vállalatok sorsa nemcsak a kompenzációra jogosultakénál rosszabb, de azokénál is, akik nem kértek, sőt kilátásuk sem lehet kompenzációs jogra, mert ez utóbbiak legalább igényelhetnek és kaphatnak is importszükségleteikre devizát, ellenben a kompenzációra igényt tartó vállalatok míg egyrészről az export devizák beszolgáltatására vannak kötelezve, másrészről importcélra nem jutnak valutához.» Nagyon örülök, hogy Vargha Imre mélyen t államtitkár úr itt van, (Egy hang a baloldalon: De a miniszterek nincsenek, itt!) aki egy pillanatnyi hangulatában — úgy láttam — szintén az én álláspontomhoz gondolt igazodni, mert azt hiszem, most megnyugtathatom az államtitkár urat, hogy azért, mert ezt a véleményét akkor némileg kifejezésre juttatta, nem fog kelleni magát az utókor előtt szégyenleni, mert hiszen időközben Berlinben ugyanezt hozták be a határidő devizákra nézve, behozták ebben a hónapban a határidő devizákra vonatkozólag a devizakliringet ugyanúgy, ahogyan én bátor voltam előterjeszteni, hogy az importőrök és az exportőrök minden bankári összeköttetés kizárásával, sőt tilalmával, egymás között szabadon adhatják és vehetik a devizákat. Arra a kérdésre, hogy akkor, amikor ezek az okok szólnak e mellett, mi az, ami megakadályozza ennek a rendszernek a behozatalát, bocsánatot kérek, mást nem tudok mondani, mint azt, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. III. íse 1931 december lO-en

} csütörtökön. 201 valamely közgazdasági vagy pénzügyi teóriának a meg nem értésével ahhoz a szuppozicióhoz ragaszkodnak az urak, hogy ez fogja az áremelkedést előidézni, ez fogja az inflációt előidézni, amely infláció ellen felesleges is annyit beszélni; hiszen igazán könnyű megérteni, hogy minden közgazdaságilag és szociálisan gondolkodó ember az utolsókig hajlandó és kész küzdeni és az inflációt a legelvetendőbb és legkárosabb gondolatnak tartja. (Magyar Pál: Ezen az úton lehet a zugforgalmat nullifikálni!) De egyáltalában a leghatározottabban kell, hogy tagadjam azt, mintha valaha a gazdaságtörténelem fel tudná mutatni csak egyetlenegy ^példáját is annak, hogy az árszínvonal általános emelkedése valahol inflációt idézett volna elő. A gazdaságtörténelem az inflációk történetében mindig éppen az ellenkezőjét mutatja, hogy az infláció és csakis az infláció képes; a pénz oldalán előidézni az árszínvonal emelkedését, de arra nem ismer a gazdaságtörténelem példát, hogy az árszínvonal emelkedése idézte volna elő valahol is az inflációt. Nem akarok itt elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni, de hivatkozom egy nagyszerű újságcikkre, amely ebben a tekintetben a Pester Lloyd keddi számában Fellner Vilmos tollából megjelent és amely valóban megdönthetetlen elméleti fejtegetésekkel támasztja alá aztaz álláspontot, hogy az a kérdés, vájjon a pénznek belső vásárló ereje változatlanul maradjon-e vagy ne maradjon változatlanul, kizárólag a jegykibocsátó intézet elhatározásától és politikájától függ. Ha a jegy kibocsátó intézet nem csinál inflációt, akkor nem lehet infláció és azt az árak semmiféle alakulása nem tudja maga után vonni. Voltam bátor már első felszólalásomban hivatkozni arra, hogy a vásárlóképességnek ama katasztrofális megcsökkenése mellett, amely nálunk észlelhető, hogyan lehet gondolni arra, hogy az árszínvonal általánosságban felemelkedjék, hogyan lehet azt képzelni, hogy ezzel egy olyan forgalmi volumen álljon elő, amely inflációt von maga után, holott nyilvánvaló, ha ma az egyes cikkek ára itt minálunk emelkedik, ez szükségképpen maga után vonja a fogyasztás megcsökkenését vagy annál az árucikknél, vagy valamely más árucikknél; mert a vásárlóképesség globális Összegén túl vásárlás egy országban nem történhetik. Bátor voltam hivatkozni arra az egyszerű példára, hogy ha egy tisztviselőnek négyezer pengő az összjövedelme, akkor többet, mint négyezer pengőt nem költhet el és ha egyes árucikkek ára, amelyekre rászorul, emelkedik, akkor vagy abból a cikkből, vagy valamely más cikkből kevesebbet kénytelen fogyasztani, de nem képes arra, hogy négyezer pengőnél többet költvén el, inflációt idézzen elő. Bátor vagyok most rámutatni arra, hogy vájjon az a rendszer, amelyet az igen t. kormány követ és amelyre olyan büszke abból. & szempontból, hogy az, az árszínvonal emelkedését meg fogja akadályozni, vagyis az a rendszer, amikor egyesek kapnak import célokra devizát, mások nem kapnak, amikor egyesek, ama bizonyos deviza-arisztokrácia kap az önkompenzáció jogára engedélyt, mások nem kapnak, vájjon ez valóban alkalmas-e arra, hogy az árszínvonalat leszállítsa, vagy az árszínvonalat változatlanul fenntartsa. Ebben a tekintetben az utóbbi heteknek eseményei módot nyújtanak arra, hogy egész világosan tudjam bebizonyítani legfontosabb szükségleti cikkeink egyikénél azt, hogy homlokegyenest az ellenkezője történik. Ezeknek a monopóliumoknak biztosítása által, ezeknek a privilégiumoknak egyes 42