Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-34
Az országgyűlés képviselőházának 34- ülése 1931 december 9-én, szerdán. 267 Kérem a jegyző urat, szíveskednék az interpelláció szövegét felolvasni. Esztergályos János jegyző (olvassa): «Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr felvilágosítást adni arról, miért húzódott egy esztendeig és min hiúsult meg a lengyelek által ajánlott só—bor csereakció? Lázár Miklós s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Lázár Miklós: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Pontosan tiz órán keresztül tanácskozik ma már a Ház és az időnek ez az előrehaladott volta, kötelességemmé teszi, hogy ezt a ránk, borvidéki képviselőkre úgy érzem sorsdöntőén fontos problémát, amelyet most előadni kívánok, tömören és röviden adjam elő. (Halljuk! Halljuk!) T. Képviselőház! Amikor az elmúlt héten sorozatos borinterpellációkat jegyeztünk be, a sajtó erről úgy emlékezett meg cikkeinek címében, mint a borképviselők rohamáról a pénzügyminisztérium ellen. Ezek a címek nem is voltak túlzottak, mert valóban minden borvidék ma eery cernirózott vár. (Ügy van! Úgy van!) Przemysl jut eszembe, valahányszor a magam kerületébe megyek, azok a szent népfölkelők, akik kirohantak végső kétségbeesésükben, éhségükben Przemysl várából, valóban a halált keresve az orosz állások között. Ugyanez a helyzet nálunk, hiszen az utolsó konzervdobozon, az utolsó muníción túl vagyunk, a nyomorúság árvize azokat a gátakat, amelyeket a kormányhatalom és a társadalom állított fel, már szétrocmbolással fenyegeti és mondhatom, hogy a borvidékek képviselői a saját mellükkel, a presztízsüknek, a népszerűségüknek a múltjuknak teljes kockára dobásával állítják meg a nyomorúságnak ezt az árvizét, amely minden borvidéket kivétel nélkül elöntéssel és elpusztítással fenyeget. (Ügy! van! Ügy van!) Tízszeres kötelességünk tehát nekünk, bőrvidéki kér>viselőknek. minden lehetőséget megragadunk, (Ügy van! johbfelől.) amely alkalmas arra, hogy ezt az elmondhatatlan Ínséget, amely a borvidékeken uralkodik, ennek a termelési ágnak lassú haldoklását feltartóztassa, a tömegek szenvedését enyhítsük valamelyest. Tízszeres kötelességünk nekünk minden lehetőséget ebben a tekintetben megragadnunk. (Ügy van! bal felől és a középen.) Körülbelül egy évvel ezelőtt történt, hogy a lengyel sójövedéknek egy megbízottja jelentkezett a volt kormány pénzügyminiszterénél, Wekerle Sándor volt pénzügyminiszter úrnál és a következő propoziciót tette. A lengyel állam hajlandó Magyarország sóellátását olyan módon biztosítani, hogy a behozott sóért nem pénzt, nem devizát kan, hanem egy, azóta már az egész világon szokásossá vált csereüzletet proponál, a beszállított sómennyiséget borral hajlandó magának .megfizettetni, mégpedig annak a vidéknek borával, amelynek a márkája világhírű, amely a legkvalitásosabb talán az összes magyar borvidékek között (Egy hang a baloldalon: Nem, is talán!) — úgy van: nem is talán, — tehát a tokajhegyaljai borral és másrészt hajlandó előre megállaoított szerződési feltételek alapján Lengyelországban, amely az, egyedüli ország 1 , ahová komolyan gravitál és évszázadok óta mindig gravitált a magyar bor, az összes magyar borok számára ingyen igen hasznos és hatásos propagandát csinálni. Wekerle volt pénzügyminiszter úr meghallgatta a lengyel sójövedék megbízottjának ezt az előterjesztését, majd, ha jól tudom, három hónap múlva ismételt sürgetésekre azt a választ adta, — ez volt az első válasza — hogy nem diskutábílis a kérdés azért, mert a sószállítás dolgában le vagyunk szerződve egy német társasággal, nem a német állammal, hanem egy német sóügynökséggel, a Deutsche Steinsalz Sindicattal. (Hegymegi Kiss Pál: Kémes!) A lengyelek érdeklődtek a dolog iránt és az idevaló lengyel követ megállapította, hogy a t. pénzügyminisztérium tévedésben van, mert mi nem vagyunk lekötve a német sószindikátusnak és az a szerződés, amely valóban fennáll azzal a német sótársasággal, nem akadályozza meg és nem zárja ki azt, hogy egészben vagy részben más sótársasággal vagy más ország sójával láthassuk el a magyar piacot és a magyar közellátást. Erre újból jelentkeztek a lengyelek, újból hasonló indítványt tettek a pénzügyminisztériumnak, amire két hónap múlva kap tak választ, mert mindig ennyi idő kellett ahhoz, hogy a pénzügyminisztériumiban, valami előttem 1 megfoghatatlan és igen rejtelmes ok miatt, (Zaj.) egy újabb kifogást süssenek^ ki, hogy ezáltal kikoptassák azt a lengyel szállítót, aki bizonyára meg akarta csinálni a maga üzletét, de maga ez a csereüzlet lényegében abszolút közérdekű volt, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) abszolút hasznos éppen annak a termelési ágnak szempontjából, amelyről ma délelőtt itt Károlyi miniszterelnök úr jelentette ki, hogy ezzel a termelési ággal szemben ő maga is teljesen tanácstalan és hogy ő az egyedüli utat abban látja, amivel — bocsánat az összehasonlításért — a bolsevista rezsim alatt találkoztunk, azzal a javaslattal tudniillik (Fábián Béla: Hogy ki kell vágni!) nem hogy ki kell vágni, hanem hogy az összes szőlőket csemegeszőlőként kellene értékesíteni. (Erődi-Harrach Tihamér: Azt mondották, hogy vágjuk ki a tőkéket!) Azt más mondotta. (Zaj.) Azt az önök t. kormányának egy pénzügyminisztere mondotta, azt nem a bolsevisták mondották. Azt mondotta a pénzügyminisztérium a lengyeleknek, hogy mindenféle változások lehetnek itt a Duna-völgy ének térképén és Magyarországnak olyan fontos — mint ahogyan valóban, magam is azt vallom', hogy fontos — közellátási szempontból és a fiskus szempontjából is az ország sóellátása, hogy ezt nem lehet Lengyelország részéről biztosítani, mert ha közben esetleg valami olyan esemény merülne fel, amely a közlekedést Lengyelország és Magyarország között megzavarná, akkor az egész ország só nélkül maradna. A lengyeleknek erre az volt a válaszuk, hogy ők akceptálják és honorálják a pénzügyminisztériumnak ezt a kifogását és hajlandók arra, hogy az egy évre való sót, amiért^ bort kapnak cserébe, itt tárolják Magyarországon. {Felkiáltások balfelől: Nagyon szév! — ErődiHarrach Tihamér: Es mit adnak a németek a sóért 1 ? Ez a fontos! — Bessenyey Zénó: iSemmit!) Majd én megmondom, mit kaptunk mi a németektől egyáltalában és hogy milyen ajándékot kaptunk a németektől éppen abban az időben, amikor ezek a tárgyalások folytak. (ErődiHarrach Tihamér: Nagyon helyes!) Ez a kifogás is elianináltatván, tehát a lengyel sójövedéknek ez az ügynöke újból megjelent a pénzügyminisztériumban. Most máinyolcadik hónapja tartottak a tárgyalások (Felkiáltások a. baloldalon: Hallatlan!) és mi, borvidéki képviselők, akik ezt figyelemmel, kísértük és repesve lestük a híreket, hogy vájjon vásárolnak-e már bort erre a csereakcióra, csereüzletre a Hegyalján, abban reménykedtünk, hogy a kilencedik hónapban mégiscsak 88»
