Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-34

- 256 Az országgyűlés képviselőházának 34. ülése 1931 december 9-én, szerdán. tákat idejekorán lezárta. (Tankovits János: Buchinger már itthon van! — Zaj a szélsőbal­oldalon.) A forradalmi idők még nem zárultak le. Egész Európa forrongásban van, azt lehet mondani, hogy permanens forradalmi helyzet van. Nem gondolnak az urak arra, amit a költő ír: «Pusztíthat még e tűz raj tatok !» (Zaj. — Tankovits János: Nem vagyok kormány, mit akarnak tőlem!) Elnök: Maradjanak csendben, t. képviselő urak. Tárgyaljunk nyugodtan. (Farkas István: Ez az úr kiabált itt, muszáj rá felelni!) Propper Sándor: Sokat beszélnek moetaná ­ban úgynevezett összefogásról. Sokat beszélnek arról a bizonyos szimbolikus fátyolról, amely­lyel saját múltjukat akarják gyorsan és mara­dék nélkül letakarni. S jellemző, sajátságos tü­net, hogy amikor ennek a rendszernek bűneiről és hibáiról, amikor azokról a bűnökről é«s hi­bákról van szó„ amelyekkel ezt az országot tönkretették, akkor mindig kéznél van sok-sok vég sűrű fekete fátyol ée ezzel leborítják sa­ját bűneiket; amikor másokról van szó, amikor az előző események, az előző történelmi kor­szak szerepeiről van szó, akkor a miniszterel­nök úr is mosolyog és a többi urak is moso­lyognak, odaát lemo«olygják ezt a nagy kér­dést, mintha nem érdemelné meg a komoly megfontolást és tárgyalást. (Büchler József: Keresztényi megbocsátást!) Azt mondottam beszédem elején, hogy az elbírálás és az elbánás kétirányú: van egy jobboldali és van egy baloldali. Legyen sza­bad ezt megokolnom, legyen szabad ezt bizo­nyítanom. A múlt hetekben egy eset kapcsán szóba­került a Képviselőházban is egy ma aktív kö­zépiskolai igazgató dolga, aki a második forra­dalomban, a bolsevizmusban szónokolt és fel­szólalt a valláserkölcsi tanítás ellen az isko­lákban. Ez a t. úr ma aktív igazgatója egy középiskolának, sok száz ifjúnak, az új ma­gyar generációnak vezető nevelője. Ez az úr azután a maga igazolására ujságnyilatkoza­tokban azt mondotta, hogy ő akkor, 1919-ben színházat játszott, s neki ezt muszáj volt meg­tennie, mert meg akarta menteni a kék pénzt, azt a kék pénzt, amely az ő tanártársai tulaj­dona volt. Igaz, hogy az ő beszéde — szó sze­rint mondja ezt, — vörös ízű volt, de ő ezzel a vörös ízű beszéddel jót akart, ő a pénzt akarta megmenteni magának és tanártársainak, és ugy^e, az urak tudomásul vették, tudomásul veszik ennek az igazgató úrnak az előterjesz­tését, aki továbbra is megmarad igazgatónak. S.nagyon sok ilyen van. t. Képviselőház. Az önök soraiban ül két volt aktív minisztere az októberi kormánynak: az egyik Festetics Sán­dor gróf, a másik Mayer János; & harmadik nagyatádi Szabó István, sajnos, már meghajt. Azonkívül sok-sok kormánybiztos ül odaát, akik benne voltak a forradalomban, de mert elég fürgék voltak ahhoz, hogy hamar átsze­reljenek és átkapcsoljanak a másik oldalra, a másik pólusra, és ott foglaljanak el vezető po­zíciót, nekik megbocsátottak, nekik hivatal adatott; viszont mások, akik férfiasak voltak, aiíík nem tartották összeegyeztethetőnek er­kölcsi felfogásukkal a tagadást, azok megbűn­hődtek. Vannak igen sokan, akik olyan szín­házi iátékocskákkal, mint amilyenekkel ez & vezető pedagógus úr védekezett, nem tagadták le forradalmi szereplésüket, s akik közül so­kaknak ez életébe, állásába, _ exisztenciájába, családiénak létébe és egész jövőjébe került. (Büchler József: Krompaszky Miksa úr a li­pótvárosi egységespárt vezére!) En azt hiszem, hogy az az állam, amelyik etikai alapon áll, nem engedheti meg magá­nak az ilyen kilengéseket, nem engedheti meg magának az ilyen kétféleségeket, az nem mér­het kétféle mértékkel. Az ilyen állam, ha el­fogad valamilyen igazságot igazságnak, ezt az igazságot azután méri jobbra és balra, de nem úgy, hogy azt, aki az ő uralmát szolgálja vagy odavágódik, amikor arra a konjunktúra megérkezik, keblére öleli annak mindent elfe­lejt, a másikat pedig, aki a maga meggyőző­dése mellett férfiasan kitart, sújtja, bünteti, és a világból is kitiporja. Ezzel az említett esettel . kapcsolatban a mai kormány népjóléti és kultuszminisztere, Ernszt Sándor úr is nyilatkozott és többek kö­zött azt mondotta (olvassa): «Sok esetben két­ségkívül kénytelenek vagyunk a múltra vonat­kozó viselkedés bírálatát korrigálni, amely ed­dig főképpen úgy történt, hogy súlyos bünte­téseket enyhítettünk. Evekkel ezelőtt történt ügyekben nem tartom igazságosnak a bosszút. X igazgató ügyében annak idején vizsgálat volt. Mindenesetre újból megvizsgáljuk azokat az adatokat és nyilatkozatokat, amelyeket a képviselő úr rendelkezésünkre bocsátott. Ami a nevelés szigorúságát illeti...» Ez már nem tartozik ide. Amint tehát látjuk, ha ilyen megtért bá­ránykákról van szó, akkor tud a kormány megértő lenni, tud emberséges lenni, tud em­beri hangokat használni és más módszereket alkalmazni, de amikor — mondom — politikai ellenlábasairól van szó, akkor a «nichts ver­zeihen, nichts vergessen» álláspontját nem tudják elhagyni és nem tudnak letérni az ül­döztetés alapjáról és nem tudják elhagyni az üldözés módszerét. A tízéves jubileum alkalmával bizonyos ígéretek hangzottak el. Az akkori igazság­ügyminiszter úr, Zsitvay Tibor, és az akkori miniszterelnök úr % Bethlen István tettek kije­lentéseket a nyilvánosság előtt, a hírlapokban és a Képviselőháziban is, amelyekben |a"zt mon­dották, hogy az amnesztia kérdését ezzel a ju­biláris eseménnyel kapcsolatban a közvélemény teljes megnyugvására fogják elintézni. Vár­tuk és az ország is várta, hittük, hogy végre tényleg elszánják magukat egy ilyen kiengesz­telő lépésre, de, mint tudjuk, az egész dolog összezsugorodott, legalábbis a baloldal felé tel­jesen jelentéktelen volt és az a tövis, amely eb­ből az esetből kifolyólag marcangolja a dol­gozó nép szívét, ott maradt a dogozó nép szí­vében a tízéves jubileum után is. Volt amnesztia, kétségtelen; formailag úgy mérték, mint ahogy mérték a korábbi amnesz­tiák során. Amikor a jobboldalnak adtak ebből a gyógyító irból egy sajtárra valót, akkor a baloldalnak mindig jutott egy gyűszűvel. Azt a pesti tréfás módszert alkalmazták, az egy ló, egy liba keverését. Ez a paritás volt az amnesztiák mérésénél mindig, de azt is lehe­tőleg úgy alkalmazták, hogy a ló egy nehéz mecklenburgi ló legyen, a liba pedig egy so­vány kis tavaszi fiatal liba. így állt elő az a szerintem nagyon egészségtelen helyzet, hogy a jobboldali puccsuk, a jobboldali ellenforra­dalmárok, a jobboldali gyilkosok, a jobboldali rablók, a jobboldali rablógyilkosok részére ez •az akta már tökéletesen, véglegesen le van zárva, a baloldal tisztakezű, becsületes, elvi alapon álló forradalmárai számára azonban még mindig nem érkezett el a megbocsátás pillanata. T. Ház! Fel kell vetni a kérdést, mikor *

Next

/
Oldalképek
Tartalom