Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-33

Az országgyűlés képviselőházának 33. ségére — és azt mondották, hogy ez a kénye­lem szempontjából volt szükséges, azért, hogy jobban lehessen őket kihallgatni. (Fábián Béla: Nagyohb kényelmet akartak nekik biztosítani!) Ez nyilt törvénysértés, hogy katonai fogház­ban, katonai tisztviselők hallgassanak ki pol­gárembereket, mert hiszen a királyi ügyésznek ott dolga nincsen, az csak értesítéseket kap. Ez az állam büntető hatalmának, szuverén hatal­mának olyan alábecsülése, amely az alkotmá­nyosság megtörését jelenti. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A mélyen t. belügyminiszter urat szerdán itt 8—10 képviselőtársam óhajtotta meginter­pellálni arra vonatkozólag, hogy miért nem en­gedélyezi azokat az alkotmányos Összejövetele­ket, amelyeken képviselők elnöklete alatt meg­beszéléseket kívánnak folytatni. A mélyen t. kormány és a belügyminiszter úr is távollété­vel tündökölt. Hát lehet semmibe sem venni a parlamentet, de ne feledjék el, hogy a parla­ment semmibevevésén keresztül az egész ma­gyar nép semmibevevése mutatkozik meg az önök részéről. Elvégre annyit talán mégis meg­érdemelnének a képviselők, hogy a kormány mindig képviselve legyen, ameddig a t. Ház együtt van, — mert úgy látszik, hogy nem sokáig fog ez tartani, mert az a módszer, hogy négy napig tanácskozunk, utána négy napig pihenünk, lehet kényelmes és ezeket a kellemes­ség eket megszerezhetik maguknak és fenntart­hatják azt a másik fiókparlamentet, a 33-as bizottságot, amelyben talán kényelmesebben le­ihet a dolgokat elintézni, — de ne méltóztassa­nak azt hinni, hogy nem jön meg ennek a far­sangnak a böjtje; nagyon keserves bőjtölés jön ennek nyomába, ha ezek a viszonyok itt tovább tartanak. A bizalmi kérdést (kell felvetni, amikor az ember azt látja, hogy mindenkinek megelége­désére támogatják Magyarország agrár lakos­ságát a fizetések teljesítése dolgában morató­riummal, enyhe bánásmóddal. De ha ezt teszik, miért nem nézik azt, hogy ebben az országban vannak mások is? Hogyan lehetett keresztül­vinni egy olyan elhatározást, hogy a föld­mívesnép minden halasztást, árverésfelfüggesz­tést, stb. megkap, addig azokra nézve, akik ke­reskedők és iparosok, a teljes és tökéletes, szi­gorú fizetési kötelezettséget hagyják meg. Csak egy példát. A kormány egyetlen jelenlevő kép­viselője talán megfigyeli és megszívleli. A gé­peket, amelyeket itt eladnak, a földmívelő la­kosságnak, a kisbirtokosoknak, nem egyedül itt állítják elő, azoknak alkatrészeit, egyes fel­szereléseit külföldről kell beszerezni az itteni nagy cégeknek. A külföldnek a fizetést nem teljesíthetik, megvan tiltva, de a számlát köve­teli a külföldi cég. Nem gondolják, hogy meg­akad így az egész kereskedelmi élet azokkal a retrográd intézkedésekkel, hogy az egyik olda­lon fizetési halasztást adnak, a másik oldalon fizetési kötelezettséget állapítanak meg és ha odamegy az a kereskedő, iparos vagy gyáros a Nemzeti Bankhoz és azt mondja: uram, nézzen ide, elvesztem a hitelemet, vagyonomat, fizetés­képtelen leszek, ha nem tudok teljesíteni, ad­janak nekem annyi devizát, amennyivel én tar­tozásomnak legalább egy részét fizethetem, — akkor nem kap devizát; az a felelet rá: nincs, nem lehet. Hát most azt felelem erre én itt, a Ház színe előtt, hogy ez nem így van ! Mert pár héttel ezelőtt a magyar állam a maga tarto­zásának kamatterhére külföldre tömérdek de­vizát fizetett ki. (Simon András: Az agrárok­tól elvett devizát!) Nemcsak az agrároktól, ülése 1931 december l-en, péntekén. 195 hogy méltóztatik ilyent gondolni? (Simon András: Csak azok exportálnak!) Minden be­csületes ember beszolgáltatja. (Zaj. — Eszter­gályos János: A kereskedelemnek és az ipar­nak nincs hitele, csak az agráriusoknak van?) Nem kell itt más, csak a sok gazdasági pro­bléma között egy kis józanság, amelyről itt nagyon sokan megemlékeztek és fejtegeté­seikbe tudásuk legjavát beleadták, de mintha úgy nézne ki itt a dolog, mint mikor a jó Isten Bábel tornyát odaállította és össze­zavarta az emberek nyelvét, most össze­zavarta a nemzetek nyelvét, nem tudják egy­mást megérteni. Hát akkor legalább itthon mi magunk között értsük meg egymást és ne tékozoljuk el a pénzt tüntető fizetésekre ki­felé, jófiút játszva és idehaza pedig éhenhalni és tönkremenni engedjük azokat, akik itt adóztak és kifizették ezeket a milliókat. Nem lehet t sokáig folytatni ezt a küzdel­met, mert megáll itt a nemzet vérkeringése, itt megáll minden munka, amikor az ember azt olvassa, hogy legnagyobb gyáraink meg akar­nak állni, mert nincs munkájuk és nem tudják a munkásokat fizetni, nem tudják a félgyártmá­nyokat behozni, nem tudják az iramot folytatni, és ugyanakkor itt mi játsszuk, gyönyörűen játsszuk azt az úrhatnám parlamentet, játsszuk nagyszerűen, címkórságok közepette ezt a par­lamentes dit, ( ahelyett, hogy . kezünket a szí­vünkre tennők és azt mondanók: elég volt, ezt így tovább nem lehet csinálni! Kifelé is meg kell ezt már egyszer mondani, mert nem úgy van, amint itt a napokban hallottam, hogy an­nak kijelentése, hogy nem fizetünk, szégyentel­jes valami volna. Akkor volna szégyenteljes, ha a pénzügyi viszonyok mellett lehetne fize­tést teljesíteni és megtagadnánk azt, de olyan becsületes és törekvő magatartás után, amelyet évek során át tanúsított ez a nemzet, amely ideadta a tékozló kormány részére is, ideizzadta minden fillérét és most itt áll levetkőztetve, és nem azt mondja, hogy nem akarok, hanem, hogy nem tudok fizetni! Ti nagyok és hatal­masok, nézzetek ide, mert ne higyjétek, hogy izoláltan pusztulhat el egy ország Európa kö­zepén. Erezzétek meg és érezze meg mindenki a felelősséget magában, hogy itt ezen az orszá­gon segíteni annyit tesz, mint Európának azt a nyugalmát előkészíteni, amely mellett lehetsé­ges valamiképpen a kibontakozás. T. Ház! Valóságos szatírát kell írni arról, hogy mi most ráérünk szerdáig ünnepelni. (Györki Imre: Vadászszezón van, fő, hogy az urak bakot lőj jenek!) Ahelyett, hogy a parla­ment permanenciában volna, ahelyett, hogy ott tartaná a nemzet ütőerén a kezét es hallgatná mint jó orvos a szíve dobbanását^ és> megérezné azt a hallatlan rendetlenséget és kihagyást, amelyet a nemzet szíve verése mutat, ahelyett mi kényelmesen eltávozunk ma és szerdáig ezek- a pompázatos termek üresen maradnak, nem hangzik bennük szó, nem lesz benne ta­nácskozás és amikor odakint álmatlan éjsza­kákon át a dolgozó polgár és munkás azt kér­dezi, meddig bírom, meddig? — a képviselőház­nak nincs egy résztvevő szava, egy résztvevő sóhajtása sem. Nagy kockázat ez, uraim. Önök elmehetnek ünnepelni öt napig, tíz napig, csi­nálhatják ezt a játékot, azonban bigyjék el nekem, veszedelem rejlik ebben, nagyobb vesze­delem, mintha itt bent és odakint is az alkot­mányos munka folytatódhatnék. Engedje a bel­ügyminiszter úr, hogy mi, akik érezzük az al­kotmányos felelősséget magunkban, felvilágo­síthassuk a népet és ne történhessék meg az,

Next

/
Oldalképek
Tartalom