Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-33

180 Az országgyűlés képviselőházának T. Képviselőház! Azt hiszem, közeljárok az igazsághoz, ha azt állítom, hogy a tízéves kormányzásnak első időszakában, tehát 1924. év végéig bezárólag, körülbelül három milliárd aranypengőt tett ki az az összeg, amelyet ennek a Trianon által megnyomorított és kereskedelmi érdekeiben is korlátozott országnak a közönségétől a rendes állami bevételeken felül igénybevett ez a kormányrendszer. Mindezen óriási áldozatok mellett még se tudta a kormány egyensúlyba hozni az állami kiadásokat a bevételekkel s akkor felmerült a kormányra nézve annak a gondolatnak a szükségessége, hogy egy külföldi kölcsön igénybevételével toldozza-foldozza tovább az állami költségvetés egyensúlyát. Hogy milyen óriási áldozatba került ennek a 250 millió aranykoronának a biztosítása, hogy tudniillik azt a Népszövetség rendelkezésünkre bocsátotta, talán mondanom sem kell. Méltóztatnak talán emlékezni rá, hogy akkor is voltunk bátrak figyelmeztetni arra az előző kormányt, hogy azért, hogy a jugoszláv kormány hozzájáruljon ennek a külföldi kölesönnek a felvételéhez, igen messzemenő rendkívüli jóvátétel fizetésére kellett köteleznie magát a magyar kormánynak, hisz a pécsi bányák széntermelését évek sorát át át kellett engedni Jugoszláviának, a mellett még éveken át vasúti teherkocsikat, személykocsikat és mozdonyokat szállítottunk Jugoszláviának. De még sokkal nagyobb volt ez az áldozat Komániával szemben. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Akkor óriási bejelentett követelésünk volt Romániát illetően a Népszövetség és a jóvátételi bizottság előtt, mindazoknak a rekvirált vagyonúknak ellenértéke fejében, amelyeket a megszállás alkalmával és a megszállás megszüntetésekor innen a románok elhurcoltak. 1920-as valutában 34 milliárd koronára becsülte a magyar állam az így Románia által jogtalanul és erőszakosan elrekvirált magyar vagyont, állami és magántulajdont. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy Budapesten még a telefonokat is összeszedték és elvitték, hogy a győri vagóngyárnak az üvegtetejét is leszerelték és magukkal vitték, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) nagyon jól tudjuk, hogy a Tiszántúl majdnem az összes uradalmakat devasztálták, élő és holt felszerelésüket magukkal vitték. (Felkiáltások a baloldalon: Kifosztották az egész országot! — Zaj a balközépen. — Hegymegi Kiss Pál (Kozma Jenő és Wolff Károly felé): Méltóztassanak már a fővárosi kérdésben megegyezni, mert szeretnénk Szakácsot hallani! — Meskó Zoltán: Béküljenek ki, rendben van minden! — Hegymegi Kiss Pál: Lehetetlen így tárgyalni!) Amikor arról volt szó, hogy a 3 milliárd pengő belső rendkívüli bevétel, vagy on válts ág, pénzlebélyegzés, kényszerkolcsön és egyéb ilyen rendkívüli szolgáltatások után külföldi pénzre van szükségünk, a román kormány megellenezte ennek a kölcsönnek a felvételét. Hogy milyen tárgyalások folytak akkor a román kormánynál, örök titok maradt a Képviselőház előtt. Itt van azonban a szanálási törvényjavaslat 3. számú melléklete, ez feltárta a titok egy részét. Akkor is bátrak voltunk a Képviselőházat erre figyelmeztetni. Itt van az akkori miniszterelnök úrnak Párizsból Londonba Titulescu Miklós kegyelmes úrnak küldött sürgönye, egy közönséges kis távirata, amelyben bejelenti a román kormánynak, hogy Magyarország az összes, a románok által el. ülése 1931 december U-én, pénteken. rekvirált vagyonnak visszaköveteléséről lemond annak fejében, ha a román kormány szíveskedik hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország a 250 millió aranykorona külföldi kölcsönt megkaphassa. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Hegymegi Kiss Pál: Egy tál lencséért! — Lázár Miklós: Elzálogosították az állami bevételeket!) Ilyen módon gazdálkodtak a nemzet tényleges^ és reménybeli kincseivel. Ilyen módon gazdálkodott az a tisztelt rendszer, amely ia szanálási törvényjavaslat benyújtásakor kijelentette, hogy most már kivezette hazánkat a boldogságnak, az ígéretnek, földjére. (Mozgás a baloldalon. — Dinich Ödön: Ma is ott vagyunk az ígéret földjén!) Akkor a haloldali képviselők túlnyomó része figyelmeztette a kormányt ezekről a padokról, hogy vérmes reménységei nem fognak valóra válni. . Előre megmondottuk, hogy ilyen gazdálkodás mellett ha a 250 millió aranykorona elfogy, még sokkal súlyosabb helyzetbe fog jutni az ország, mint amilyenben 1924-ben volt. Nagyon szomorú, hogy ez a jóslatunk beteljesedett. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Többet mondok. A baloldal az indítványok egész, sorával lállt elő akkor, amikor még nem kellett volna a nyugdíjakat leszállítani és- a tisztviselők elbocsátásában, vagy fizetésük csökkentésében keresni a .segedelmet. Egész sorozatát nyújtottuk be az indítványoknak az államig kiadások apasztására. Indítványoztuk a népjóléti minisztérium ' megszüntetését, fFábián Béla: Milyen jó lett volna, ha akkor megszüntetik. — Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amikor a népjóléti minisztérium a rokkantügyeket már kiseperte a minisztériumból és a vidéki pénzügyigazgatóságokhoz lőcsölte át az adminisztratív munka legjelentékenyebb részét. Mi indítványoztuk, hogy ebből a palotából menjünk vissza a régi kis képviselőházba, amely jobban megfelel a szegény és lerongyolt, a Trianon által megcsonkított kis Magyarország körülményeinek. (Zaj. — Meskó Zoltán: Nem jelent megtakarítást! Kiszámították! — (Ügy van! Ügy van!) Indítványoztuk a képviselők számának a leszállítását, (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Meskó Zoltán: En indítványoztam!) takarékossági szempontból! Itt vannak a Naplóban megörökítve errevomatkozó indítványaink. (Meskó Zoltán: En indítványoztam, hogy százra szállítsák le! Éppen elegen volnának! — Propper Sándor: Titkos választást indítványozzon! — Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Szakács Andor: Indítványoztuk még 1924ben a felesleges hivatalok és állások eltörlését, indítványoztuk a főispáni kar megszüntetését, indítványoztuk az osztrákoktól átvett járási rendszernek és a főszolgabírói állásoknak megszüntetését. (Dinich Ödön: Még nem késő; még most is lehet rajta segíteni!) Olyan messze mentünk, hogy nemcsak alkotmányjogi, hanem takarékossági szempontból is^ indítványoztuk e kis trianoni Magyarország érdekeinek, berendezésének megfelelően a katonai külön bíráskodás megszüntetését. (Friedrieh István: Teljesen felesleges^ Már Franciaországban sincs!) A katonai törvényszékek megszüntetését indítványoztuk, azt mondván, hogy ilyen külön katonai' bíráskodásra szüksége volt az osztrák dinasztikus rendszernek, (Ügy van! balfelől.) hogy minden magyar állampolgárt végső esetben osztrák katonai puskacső elé állíthasson, de ennek az egy nemzetíí, kis csonka ország-