Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-32
Az Országgyűlés képviselőházának 3Ê. í ott fogni szűkebbre a kiadásokat, nem pedig a szegény nyugdíjasok lakbérének megállapításánál. (Bücnler József: Illemhelyet építettek a pólópályán! — Peyer Károly: Tízezer pengőbe került az illemhely a pólópályán! Most építették! — Malasits Géza: Nem illemhelyet, hanem illemszobát! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Györki Imre: Könnyű az államtitkár úrnak ezt a tanácsot adni a nyugdíjasoknak, de úgy látszik, az államtitkár úr nem gondol arra, hogy ennek a gyakorlati keresztülvihetősége elé micsoda akadályok gördülnek. Hiszen a nyugdíjasok rendszerint kötött forgalmú lakásokban laknak, ahol olcsóbb lakbért fizetnek, ha tehát 'elmozdulnak onnan, szabadforgalmú lakásokba kénytelenek menni, ahol kisebb lakásért nagyobb hért kellene fizetniük, mint amennyit fizettek eddig, (Igaz! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) nem is szólva arról, hogy ki volnának téve a felmondás esélyének, mert a kormány a lakáskérdés rendezését meg mindig elmulasztotta, holott mi ennek a kérdésnek rendezése szükségességére ismételten rá. mutattunk. De felvetem azt a kérdést is, ki fogja annak a szegény nyugdíjasnak, ha még meg is fogadja a pénzügyi államtitkár úr tanácsát, a hurcolkodás, a költözködés költségét megfizetni, miből fogja ez a szerencsétlen nyugdíjas fizetni azokat a töréseket, amelyek minden költözködéssel együtt járnak"? Lehetetlen és tarthatatlan ez az állapot, amelybe ez a tehetetlen kormány beleviszi ezt a szerencsétlen országot. Gazdasági programmja nincs, gazdasági téren egyetlen egy gondolatot nem tudott kitermelni több mint háromhónapi ittléte alatt. Nincs más megoldási lehetőség számára, mint csak egyszerűen hozzányúlni a tisztviselők fizetéséhez. Hozzányúl a nyugdíjasok illetményéhez immár másodízben, azonkívül emeli és emeli állandóan az adókat, amivel teljesen tönkreteszi ezt az amúgy is tönkretett országot. Miből és kikkel akarnak itt ebben az országban fogyasztást csinálni? Az ipar, a kereskedelem tönkrement, a munkásnak nincs munkaalkalma és munkahelye, már hónapok óta nem tud elhelyezkedni, ennélfogva nem tud iparcikket, nem tud élemicikket vásárolni. Az egész ország gazdasági csődjét idézi elő a kormány ezzel^ a tehetetlen politikájával. Ezt nagyon sürgős és nagyon lényeges kérdésnek tartom. Azonkívül alkotmányjogi szempontból tarthatatlannak látom, hogy ilyen fontos kérdést, mint a nyugdíjak megállapításának kérdése, a kormány kivegyen a Képviselőház hatásköre alól és ezt a pártértekezlet, vagy a 33-as bizottság hatásköre alá bocsássa. Ezért szükségesnek tartom, ^hogy ezt a kérdést itt a Képviselőház színe előtt tárgyialjuk le. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Különösen kifogásolnom •• kell azt, hogy ezt a kérdést ci öt)-cl'S bizottságban intézzék el. Méltóztassék megnézni, t. Képviselőház, hogy kik a tagjai a 33-as bizottságnak. Elnök: Lejárt a képviselő úr beszédideje. Györki Imre: Azonnal befejezem. Ha megnézzük a 33-as bizottság tagjait, akkor azok között nem egyet, vagy kettőt találunk olyat, aki majdnem a mellényzsebéből tudja kifizetni azokat az összegeket, amelyeket a kormány meg akar takarítani ezeknél a szerencsétlen nyugdíjasoknál. Ne ennek az ezer meg ezer felügyelőbizottsági és igazgatósági tagsággal agyondotált 33-as bizottságnak felügyelete, ellenőrzése és megítélése alá bocsássák a nyugdíjkérdést, hanem hozzák ide a Ház elé, hogy êse 1931 december 3-án, csütörtökön. 159 módunk legyen evvel a kérdéssel foglalkozni. (Helyeslés balfelől.) Az elnök úr napirendi indítványával szemben kérem, méltóztassék az én napirendi indítványomat elfogadni. Elnök: Szólásra következik 1 ? Takách Géza jegyző: Farkasfalvi Farkas Géza! Farkasfalvi Farkas Géza: T. Képviselőház! Nagyon sürgősnek tartom azt, hogy a most folyó vita a miniszterelnöki jelentés fö,lött minél előbb befejeződjék, hogy jöjjön azután az uzsoratörvény, jöjjön az összeférhetlenségi törvény és a rész vény jog reformja. (Helyeslés.) Ezzel kapcsolatban kénytelen vagyok a kormány figyelmét felhívni nemcsak mint egy Ínséges vidék képviselője, hanem mint ember is, akinek a Teremtő szívet és lelket adott, a mi vidékünkre. (Fráter Jenő: Ugy van! Huszárember, tudom, hogy van szíve! — Derültség jobb felől) Ez a vidék, amelyről beszélek, különben is nagyon szegény. Itt jó földek csak a völgyekben vannak, amelyeknek termését a rohanó folyó, a Hernád árja évről-évre tönkreteszi. Hiába küzdünk évek óta ennek szabályozásáért, ez nem történt meg és hiába küzdünk ma is, amikor az inségakció kapcsán a szükségmunkálatokkal kapcsolatban a legjobb munkaalkalom volna éppen ez a szabályozás, mert itt minden fillér annak a munkásnak zsebébe folynék, míg egyéb munkálatoknál a legtöbb esetben a vállalkozók és az anyagot szállító kartellek rakják a pénzt zsebre. (Ügy van! Ügy van!) Ezen a vidéken három esztendő óta nem volt termés. Ebben az évben a szerecsenpoloska és az aszály tette tönkre a termést. Ezen a vidéken ahhoz, hogy vessenek az emberek, a kormánynak kellett vetőmagot kiosztania, s hogy éhen ne haljanak, a télen az inségakció kapcsán kell gabonát kapniok. Az ottani szerencsétlen gazdálkodó állatját eladni semmi áron nem tudja, hitelt semmiképpen és sehonnan nem kap, ugyanakkor pedig egész községeket ismerek, amelyekben a legkegyetlenebb módon foglalnak és már ki van tűzve az árverés az adóhátralékok miatt. Tudok konkrét eseteket, amikor egy hét tagból álló családnak öt métermázsa búzájából foglaltak le adóhátralék fejében. Tudok eseteket, mikor az állatját viszik el annak a szerencsétlen gazdának szintén adóhátralék fejében. (Dinnyés Lajos: Ebből fedezik a deficitet!) Ugyanez a helyzet áll fenn a kisiparosoknál is, akiknek a sorsa közös a gazdáéval. Legyen szabad erre vonatkozólag egy pár levelet felolvasnom. Egy kisiparos a következőket írja (olvassa): «Tudom én nagyon jól, hogy az adót minden embernek, aki magyarnak tartja magát, s aki az ország helyreállításában részt akar venni, erkölcsi kötelessége fizetni. De amikor már nincs miből fizetni, akkor az ember nem tud mást tenni, mint nézni elkeseredve, hogy viszik el az embertől azt, amiből még nyomorult családját nagynehezen meg tudná menteni az éhenhalástól, vagy pedig a legrosszabbtól, ami ezek után jöhet...» Egy kitűnő jegyző írja a következőket (olvassa): «Ezt az eljárást tehát szerény véleményem szerint nemcsak azért kell minden áron mellőzni, mert eredményt úgy sem hozhat, hanem azért is, mert beláthatatlan veszedelmeket rejt magában, ha a^ gazdaközönség a mai elesettségében a hatóságoktól megértés és^ támogatás helyett kíméletlen adóvégrehajtást fog tapasztalni. Itt olyan erkölcsi értékeket veszt-
