Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-32
Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1931 december 3-án, csütörtökön. , 137 szintén terheli a felelősség: egyrésze, ha ez a magyar társadalom áldozatos lélekkel összefog a haza megmentése érdekében, és ha nemzetünk hivatott vezérei tudatára ébrednek végre annak, hogy — ha azokat az értékeket, melyeket ezer éven át sikerült megóvnunk és a múltból megmentenünk, továbbra is konzerválni akarjuk — nem szabad csökönyösen ragaszkodnunk egyes, a mai korba már bele nem illő intézményeinkhez, de a haladó korral nekünk is haladnunk kell, akkor Isten segítségév el megújhodva, de meg nem törve, ismét fel fog támadni a régi boldog Nagy-Magyarország, hogy egy második ezeréven át dacoljon az időknek felette elvonuló viharával. Habár az a meggyőződésem, hogy a miniszterelnök úr áldozatos önzetlen munkája, becsületes törekvése és puritán egyénisége alkalmas arra, hogy a közvéleményben bizalmat keltsen személye iránt és nézetem szerint még ellenzéki oldalról is meg kell hajlítani az elismerés zászlaját az előtt a férfiú előtt, aki hajlott kora dacára, (Peyer Károly: Micsoda sértés! — Zaj.) minden egyéni érdeke ellenére, tisztán hazafias meggyőződésből vállalt egy olyan feladatot, amely népszerűséfet egyáltalában nem hozhat neki, de amely a részéről csak súlyos ^ lemondást és áldozatot követel, mégis úgy érzem, hogy a kormány még a legjobb szándék mellett sem tudja magát emancipálni olyan befolyások alól, amelyeknek a kormányzatban való érvényesülése súlyos veszedelmet jelent az országra nézve, ezért a jelentést osiak ^feltételesen fogadom el. Ha ugyanis a kormány ragaszkodni fog... (Peyer Károly: Feltételesen nem j lehet szavazni!) Ma nem szavazunk és mindjárt meg fogom indokolni, hogy miért mondottam ezt. Ha ugyanis a kormány ragaszkodni fog annak az antiszociális és a nemzet egyik legértékesebb elemét a kétségbeesésbe és felforgató eszmék szolgálatába taszító nyugdíj rendelet-tervezetnek elfogadásához, amelyet tegnap pártom értekezletén előterjesztett, akkor nem leszek abban a helyzetben, hos-y a kormányt a szavazásnál bizalmi szavazatommal támogassam. (Helyeslés a jobbközépen. — Peyer Károly: Szóval ellene szavaznak! — Szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Takách Géza jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Képviselőház! A kormánynak előttünk fekvő jelentése felett hetek óta folyik a vita, amely jelentés adatokat terjesztett a Ház elé a múltra vonatkozólag^. Teljesen ismeretlen azonban, hogy a kormány a jövőt illetőleg mit szándékozik tenni, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amiért is a felszólalók túlnyomó nagy többsége kénytelen volt a múlt bírálatába menni és az is, aki vállalkozott arra, hogy a jövőt illetőleg mondjon véleményt, teljes bizonytalanságban van. mert hiszen nincs előtte semmiféle konkrét javaslat a kormány részéről, hogy mit szándékozik a kormány tenni, hogy az ország ebből a súlyos gazdasági helyzetből kikerüljön. A miniszterelnök úr beszédében arra hivatkozott, hogy a mai idők nem alkalmasak arra. hogy programmot lehessen adni.^ En és számosan, akik felszólaltunk itt a Házban, annak a véleményünknek adtunk kifejezést, hogy éppen ezekben a nehéz időkben van szükség irányra, programmra, amellyel ezt a súlyos helyzetet még akarjuk szüntetni. En^ azt hi* szem, hogy a kormánynak kötelessége lett volna tájékoztatni a Házat, mit szándékozik tenni a jövőt illetőleg, mert egyedül az, hogy csak a költségvetésben kíván megtakarításokat eszközölni, nem • jelenti ennek iaz egész állapotnak elintézését. En el tudok képzelni olyan állapotot, amikor a költségvetés egyensúlyban van, de ennek ellenére a magángazdaság súlyos viszonyok között él és ez ismét maga után vonhatja esetleg a költségvetésnek olyan nagymérvű hiányát, amellyel itt találkoztunk. Hogy milyen tervszerűtlenül és milyen hozzá nem értéssel intézték az ország pénzügyeit, azt mi sem (bizonyítja jobban, mint az, hogy amidőn én itt nem ebben a Házban, hanem a feloszlatott Háznak egyik ülésén, amikor a költségvetést tárgyaltuk, a pénzügyminiszter úr állításával szemben azt vitattam, hogy nem elégséges itt öt és nem tudom hány százalékos^ költségvetési redukció, hanem legalább százmilliót kell megtakarítani, (Gr. Sigray Antal: Azt mondták, hogy nem lehet!) a pénzügyminiszter úr fölényesen és szinte gúnyosan mosolygott, mint olyan emberrel szemben, aki nem ért a dolgokhoz, aki valami képtelenséget mond és intett, hogy: miből 1 ? Rendkívül csodálkozom azon, f hogy amikor a pénzügyminiszter úr a helyét átadta és egy másik pénzügyminiszter ^vette át az állam pénzügyeinek intézését, már megvan ez a százmilliós megtakarítás, legalább ígéret van rá. (Gr. Sigray Antal: Sőt!) Nemcsak, hogy azt tették meg tehát, amit annakidején felvetettem^ hogy körülbelül 100 millióval kell a költségvetést redukálni, hanem azon túlmenően is történtek már redukciók, és valószínű, hogy még további redukcióra lesz szükség*. (Magyar Pál: Különösen, ha lesz pénzügyminiszter!) Ha az emlber azt látja, hogy ilyen nagyfokú tájékozatlansággal intézik az ország pénzügyeit, nem erről az oldalról, hanem felelős állásban, akkor tényleg kétségbe kell esnünk és azt kell mondanunk, hogy^ vagy nem értettek hozzá, vagy annyira tájékozatlanok voltak ebben az egész ügyben, hogy maguk sem tudták, hová vezetik az országot. (Magyar Pál: Vagy rosszindulat kellett hozzá!) Nem lehet országok pénzügyeit így intézni. En itt rámutattam arra, hogy a beruházási programúmnak több, mint 40 százalékát — én csak 40-et mondok, mert a Kereskedelmi és Iparkamara is körülbelül enynyit állapít meg, az én becslésem szerint több, mint 50 százalékát — teljesen inproduktiv célokra fordították, olyan célokra, amelyeknél nem hogy kamathozam és jövedelem sincs, hanem még a tőke is elveszett. Ez nem kis öszszeg, itt körülbelül 500 millióról van szó így nyersen, mert hiszen ^OO^és^ néhány millió állott a legutóbbi négy és fél év, majd öt év alatt ezen a címen a kormány rendelkezésére, amely összegnek a felét azonban teljesen improduktív célokra használták fel. (Esztergályos János: Hallatlan!) T. Ház! Rámutattam arra is, hogy mi szükség volt arra, hogy Magyarországon 116 csendőr- és rendőrlaktanyát építsenek. A régi Magyarországon is voltak rendőrök és csendőrök. Elismerem, hogy talán a határ mentén szükség volt itt-ott valamelyes építkezés, de engedelmet kérek, 116 ilyen laktanyára nem volt szükség, az nem volt indokolt. Nem lett volna célszerűbb e helyett a kiadás helyett a falvaknak az országutakhoz vezető utait megépíteni, vagy nem lett volna célszerűbb a vicinális vasutaknál benzinmozdonyokat beszerezni a mai gőzmozdonyok helyett, hogy ezzel gyorsítsák és sűrűsítsék azt a forgalmat, amely a falut összeköti a városokkal? A legtöbb baj és legtöbb•' panasz aziránt hangzik el, hogy a falvaknak nincs^ egy gyors összekötési vonaluk és terményeik értékesítése
