Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-31

Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1931 december 2-án, szerdán. 101 és a baloldalon.) Nem akarom itt újra azokat a szempontokat érinteni, amelyeket már előttem szólott igen t. képviselőtársaim érintettek, de röviden, szinte távirati stílusban le akarom sze­gezni először is azt, hogy ebben ia beállításban, amelyben ez a kérdés ma van, a magyar mező­gazdaság viseli úgyszólván egyedül a pengő stabilitásának egész terhét. (Ügy van! a jobb­és a baloldalon.) Ez .az egyik megállapításom. A másik pedig az, hogy elismerem hogy helyes a Nemzeti Banknak az az ideális felfogása, hogy a magyar agrártermékekért aranyat akar kapni, ezt elismerem és elfogadom, de nem fo­gadom el azt, hogy ezt száz százalékban a ma­gyar mezőgazdaság fizesse. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ne méltóztassanak talán szerénytelenségnek venni, ha rámutatok a mélyen t. kereskedelem­ügyi miniszter úrnak, azt hiszem, ma egy hete Éber Antal képviselőtársammal folytatott igen érdekes polémiájára. Ha el is fogadom a mé­lyen t. kereskedelemügyi miniszter úr kiindu­lási pontját, nem tudom azonban teljesen elfo­gadni a konklúzióját, amidőn azzal érvel, hogy a magyar iparnak a devizát feltétlenül rendel­kezésére kell bocsátani, hogy a nyersanyagot behozhassa. A mélyen t. kereskedelemügyi mi­niszter úr 250.000 ipari munkásra hivatkozott és arra, hogy ezeknek exiszteneiájáról van szó. Engedelmet kérek, a magyar mezőgazdaságból 5—6 millió ember él, és ha ez a helyzet marad tovább, akkor ezeknek exiszteneiájáról és meg­élhetéséről van szó. Es azt méltóztatik hinni, hogy a magyar mezőgazdaságnak a maga szem­pontjából nines nyersanyagra szüksége? Hiszen méltóztassék tekintetbe venni, itt vannak .a ta­karmánycikkek, amelyek ma olyan horribilis árra szöktek fel, mégpedig azért, mert az ár irányítását befolyásoló külföldi korpa, répa­szelet, pogácsafélék' nem tudnak bejönni. Ho­gyan tudjunk mi magyar mezőgazdák verseny­képesen állatot, vagy akármit, például disznót tenyészteni, akkor, amikor óriási diszparitásban vagyunk a takarmánycikkek ára tekintetében 1 ? (Farkasfalvi Farkas Géza: Ne vigyük ki a bú­zát hét pengőért!) Azt az ideát vagyok bátor felvetni, hogy ma, iamikor meg kell állapítani, hogy a magyar ipar a devizát a nyersanyagnál megkapja, amidőn e tekintetben véleménykü­lönbség nincs, nem lehetne-e itt kooperációt létre­hozni az exportáló magyar mezőgazdaság és az importáló ipar között, nem lehetne-e itt olyan közös bizottságot összehozni, (Ügy van! a bal­oldalon. — Dinnyés Lajos: Ebben egyek va­gyunk!) amely lehetővé teszi, hogy az export­ból, mondjuk a marhaexportból befolyó bizo­nyos deviza — én nem is száz percentig követe­lem a devizát — legalább bizonyos részben, mondjuk a clearing forgalom útján átadatnék a mezőgazdaságnak és ezáltal lehetővé volna téve, hogy ebből a devizahaszonból a magyar mezőgazdaságnak is valami jusson. Nem tudom elhinni, t. Ház, hogy ha ennek a kérdésnek komolyan szemébe nézünk, ne le­hetne ilyen módon ezt a kérdést megoldani. Azt vagyok bátor megállapítani, hogy a legkeve­sebb, amit a magyar mezőgazdaság megköve­telhet — s ez a mezőgazdaság követelése kell, hogy legyen — az, hogy az exportból ő is élvez­hesse azokat az előnyöket, amelyeket élveznek más foglalkozási ágak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Szerény nézetem szerint, itt végre rendet kell teremteni és a Nemzeti Banknak is be kell látnia, hogy a magyar föld nem lehet nemzetfenntartó biztos alap, ha a megélhetés legelemibb feltételétől, szinte a makacsságig menő vaskalapossággal a magyar mezőgazda­ságot elzárják. (Ügy van! Ügy van! balfelől és a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Igaza van!) Még csak Fenyő t. képviselőtársamnak egy gondolatára szeretnék reflektálni s ez az, hogy ő teljes joggal követelte az iparnak azt, hogy versenyképesen tudjon termelni. Ez az arany­igazság, amelyet én is elfogadok. Sajnálom azonban, hogy nincs itt t. képviselőtársam, mert őhozzá fordulok ezzel a kéréssel: ha ő ezt ilyen fennen hirdeti és olyan szépen ki tudja fejteni ennek az álláspontjának helyességét, ak­kor méltóztassék egyforma mértékkel mérni; hogyan tudjon a magyar mezőgazdaság ver­senyképesen termelni akkor, amikor a legfon­tosabb iparcikkeket, a szenet, a cementet, a mű­trágyát, a vasat, a traktoralkatrészeket, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) egész sorát az iparcikkeknek úgy kapjuk, hogy kép­telenek^ vagyunk versenyképesen termelni a szomszéd államokkal szemben. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Itt azt kérném, hogy mérjünk egyenlő mértékkel. (Gr. Soms­sich Antal (a jobbaldalra mutatva): Oda tessék ezt mondani!) Ide is mondom. De ezt most fő­ként Fenyő t. képviselőtársamnak szeretném •mondani, aki azonban, sajnos, nincs itt. Az egységespárt agrárblokkja nemrégiben ülést tartott és ezen Bobory t. képviselőtársam felvetette azt az eszmét, hogy a mezőgazdasági érdekképviseleteknek össze kellene ülniök a Gyosz., a Tébe., a Kereskedelmi Kamara rep­rezentánsaival és kercsniök kellene egy platt­formot, hogy végre közös erővel, közös megér­téssel, a tizenkettedik órában megmentsék a magyar mezőgazdaságot. (Helyeslés balfelől.) Azt hiszem és úgy érzem, hogy az agrár érde­keltségek a megértés őszinte érzésével ülnének le ezekhez a tárgyalásokhoz, (Farkasfalvi Far­kas Géza: Mint mindig!) a multak tapasztala­tain okulva azonban nagyon félek, hogy a ma­gyar mezőgazdaság nemcsak üres kézzel, ha­nem üres zsebbel is kelne fel ezektől a tárgyalá­soktól. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a balol­dalon.), mert úgy látom, hogy különösen a Gyosz, soha meg nem akar érteni bennünket. (Ügy van! balfelől.) De nemcsak bennünket, me­zőgazdákat, hanem nem akarja megérteni a kisiparosokat sem, (Ügy van! Ügy van! a jobb­és a baloldalon.) mert azokra is éppen olyan erővel fekszik^ rá és ezt az osztályt is éppen úgy a maga érdekszférájába akarja terelni, mint a magyar mezőgazdaságot. (Ügy van! Üny van! a jobb- és a baloldalon.) En azt kér­ném az igen t. képviselő úrtól, hogy hasson át valamennyiünket az a tudat, hogy egyik sem a maga fajtájának osztálypolitikáját űzze, ha­nem valamennyiünket a közérdek, a nemzet és az ország egyetemes boldogulásának szempontja vezessen. Akkor ebben a kérdésben minden­esetre sokkal tovább fogunk jutni. Méltóztassék megengedni, hogy az idő elő­rehaladottságára való tekintettel egészen rap­szodikusan még egy másik kérdést is felves­sek. Ez a tejkérdés, igen t. Ház. (Halljuk! Hall­juk!) Klein Antal t. barátom tegnap igen he­lyesen kifejtette álláspontját. En ezt csak az­zal akarom alátámasztani, hogy ma Magyar­országon nagyjában körülbelül négymillió liter tejet termelnek, ami körülbelül megfelel napi 720.000 pengő, vagy isi évente körülbelül 250 millió pengő értékű termelésnek. Ebből körül­belül kétmillió liter kerül eladásra, amelyből Budapest főváros összesen körülbelül 400.000 litert fogyaszt, 800.000 liter marad a vidéki vá­rosoknak és további 800.000 litert dolgoznak fel sajttá és vajjá. Elismerem, hogy a mélyen t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom