Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

444 Az országgyűlés képviselőházának 27. mert Ausztriában legalább az exportkereskedelem, a tranzito-kereskedelem és minden gyáripar általános és elvi alapokon azt a bizonyos önkompenzáló, önmagában kiegyenlítő rendszert rendelet alapján gêner aliter megkapta, amit nálunk — amint tegnap voltam bátor itt említeni — a deviza-arisztokráciába egyénenként való bevonás útján adnak. Az Österreichische Volkswirt 1931 november 14-iki számában Walter Federn, a kiváló közgazda az ottani rendszerről is ugyanazt a megállapítást teszi, amelyet én tettem. Azt írja ez a lap (Olvassa): «Azonnal a devizagazdálkodás bevezetése után rámutattunk arra, bogy az osztrák valutapolitika ezekkel a rendszabályokkal, kiutalással elégtelen és mesterségesen leszorított devizakurzusok jegyzésével feladja a megzavart valuták automatikus gyógyításának egyetlen eszközét, a fizetési mérlegnek a kereskedelmi mérlegen keresztül való megjavítását». De hiszen ezt nálunk a gyakorlat emberei mind egytői-egyig, minden termelési ágban tudjak. A Honi Ipar, a Gyáriparosok Országos Szövetségének félhivatalos lapja ezt írja: (olvassa): «Többször rámutattunk arra a hátrányra, amely az exportáló ipart azáltal éri, hogy exportdevizáit a Nemzeti Bank hivatalos árioiyamán kénytelen beszolgáltatni a Devizaközpontnak. Ez az árfolyamkülönbözet valósággal kiviteli vám hatásával ér fel. Ha ez a rendszer fennáll, hova-tovább lehetetlenné teszi a kiviteli tevékenység folytatását». Itt van egy másik adat. Az Állattenyésztők Lapjában Serbán Iván, az Országos Mezőgazdasági Kamara főtitkára a következőket írja: (olvassa): «Mindaddig, amig a jelenleginél megfelelőbb külkereskedelmi és devizapolitikai intézkedésekkel állatkivitelünket biztosítani és alátámasztani nem tudjuk, az ábrándok világába tartozik minden olyan elképzelés és üres jelszóvá törpül minden olyan törekvés, amely Magyarországon a gabonatermelés visszafejlesztésével a takarmány termelést kívánja előtérbe helyezni». Ma pedig nagy meglepetésemre a Futurának, az állam gabonaüzleti szervének vezérigazgatója írt a Pesti Tőzsdébe egy cikket, amelyben a legélesebben fejezi ki ugyanazt az álláspontot, amely az enyém. Azt írja ebben a cikkben (olvassa): «Nem akarok külön kitérni arra, hogy a devizaszolgáltatás jelenlegi rendje az exportőrökre óriási áldozatot és rizikót, az imiportőrökre pedig kedvezményt jelent. Ezen visszás helyzet megoldására irányuló gyors és igazságos intézkedés a mezőgazdasági cikkek azonnali emelkedését is maga után vonná, hathatósan segítve a létért való küzdelemben a már majdnem teljesen elalélt mezőgazdaságot. Ellenkező esetben mezőgazdasági exportunk előrelátható rohamos csökkenésével kell számolnunk». A mélyen t. miniszter úr nálam sokkal jiobban tudja, hogy a közgazdasági elméletben nincs olyan író, aki, és nincs olyan megnyilvánulás, amely ebben a kérdésben nem oda tendálna, hogy semmiféle mesterséges rendszabály, semmiféle tilalom vagy rendelet nincs a világon, amely a valósággal megrendült valutát újra helyre tudja állítani, (Tauffer Gábor: Ügy van! Hegedűs Lóránt már megpróbálta!) sőt kifejezetten azt konstatálják- hogy mindennemű kísérletek, amelyek erre irányulnak, csak az ellenkező célt képesek elérni. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék beszédét befejezni. Eber Antal: Szabad kérnem egy kis meghosszabbítást? ülése 1981 november 25-en, szerdán. Elnök: Mennyivel? É

ber Antal: Tíz perccel! Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni! (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Éber Antal: Nekem annyira abszolút meggyőződésem, az, hogy ezen a téren egy veszélyesen végzetes úton vagyunk, amely látszólagos pillanatnyi előnyök realizálása érdekében feladja a kibontakozás egyetlen lehetőségét, azt, hogy automatikusan meggyógyítsuk a betegséget, hogy engem ebben a mélyen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úrnak a fejtegetései abszolúte nem voltak képesek megrendíteni. En nem vitatkozom afelett, hogy csökkent-e vagy nem csökkent a pengő vásárlóereje az országban. Szerintem elméletileg az nem áll meg, hogy ne csökkent volna. En azt állítom, hogy a pengő vásárlóereje ugyananynyival csökkent, mint külföldi értékelése, csak az ország megfogyott vásárlóképessége folytán az áruknak az ára is lecsökkent és így a kettő kompenzálta egymást. Mert lolyan országokban, mint ahogy tegnap is bátor voltam elmondani, ahol az aranystandard változatlan maradt, az egész világ vásárlóerejének a múlt hónapban megtörtént nagyarányú csökkenése folytán az árindex leszállott; ahol az árindex, mint nálunk, változatlan maradt — amit igen örvendetes jelenségnek tartok — ott legalább bekövetkezett az, hogy a kettő kompenzálódott. Tegnap voltam bátor reflektálni az aranypengő feladásának kérdésére. Nem akarok itt pikantériákat elmondani. Amikor először nem' tették közzé az aranypengőt, akkor Kassay Károly t. képviselőtársam és én megállapítottuk a 33-as bizottságban, hogy az aranypengő már fel van adva, többé az aranypengő kurzusát effektive deklarálni nem fogják és az ezentúl már nem is lehetséges, de ez nem is olyan nagy szerencsétlenség. Erre azonban nem akarok kitérni. De most azzal jönni, hogy azért kellene az aranypengőt deklarálni, mert az exportőrök és az importőrök végre megtudnák a magyar pengő exodrom értékét, holott ezt eddig is tudták, ez nem lehet akadálya annak, hogy olyan rendszabályokat léptessünk életbe, amelyek kereskedelmi mérlegünk aktivizálása és fizetési mérlegünk megjavítása szempontjából elkerülhetetlenül szükségesek. En már tegnap is vitatkoztam

1 efelett és nekem teljes meggyőződésem az, hogy a legnagyobb tévedésben vannak azok, akik azt gondolják, hogy az áremelkedés idézi elő az inflációt, holott megfordítva áll. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) Vagy lesz, vagy nem lesz infláció. En remélem, hogy a Jegybanknak lesz ereje — még a kormánnyal szemben is, ha erre szükség van — mindenféle inflációra irányuló törekvés visszaszorítására. (Ügy van! Ügy van!) és ha erre lesz 'ereje és ha nem lesz infláció, akkor az ország mai vásárlóképessége mellettt teljesen lehetetlen, hogy az általános árszínvonal emelkedjék. (Eckhardt Tibor: Ez igaz!) Nem az árszínvonal emelkedése idézi elő az inflációt, hanem megfordítva, csak az elmúlt háború utáni tapasztalatok a sorrendet már elhomályosították az emberek előtt, pedig előbb volt az infláció és az idézte elő az áremelkedést, igaz, hogy azután az áremelkedésnek rohamos fejlődése maga után vonta az egyszer már megindított inflációt. (Ügy van! Ugy van!) Kétségbe vagyok esve afelett, hogy a mélyen t. kormány annyi elmúlt tapasztalat után, amelyeknek egyike sem tanúskodk amellett, mintha ilyen lehetetlen drákói szigorú in-