Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. ködésről, amelyet az agrárblokk élén kifejt. Százszor nagyobb lett volna az örömöm, ha Farkas Géza t. képviselőtársam nem lett volna ma egy hete itten eljáró a pénzügyi államtit­kár úr és az elnöki szék között, hogy mikép­pen mentsék meg a pénzügyi államtitkár urat a leszavaztatástól.... Elnök: Kérem, képviselő úr, méltóztassék .befejezni beszédét- (Zaj.) Kun Béla: Befejezem... hanem velünk együtt egészen a szavazásig érlelte volna a kérdést és ha leszavaztuk volna ebben a kér­désben a kormányt, erkölcsi lehetetlenség lett volna, hogy a 33-as bizottság elé vigyék az ügyet és megkerülve s mellékvágányra terelve a kérdést, azt egy albizottsággal akarják elfo­gadtatni. Elnök (csenget): Kérem, méltóztassék be­szédét befejezni! Kun Béla: Ez ellen az eljárás ellen a köz­vélemény előtt tiltakozom. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: T. Ház! Mindenekelőtt a képviselő úr beszédére pár megjegyzést kell tennem. Ha Vargha Imre államtitkár úr ugyanannyi idő óta volna képviselő, mint a képviselő úr, na­gyon bölcsen tudná azt, hogy mit és mikor kell szólnia, mit kell végleges és ideiglenes válasz­ként mondania. Miután azonban a képviselő úr, aki pénzügyi államtitkár is, egészen új képvi­selő, én azzal a jóindulattal, amellyel minden új képviselő iránt viseltetem, (Derültség és he­lyeslés.) az ő ideiglenes válaszának bejelentését mint ilyet fogadtam el. Egyébként sincs semmi jogom, hogy itt bírálat tárgyává tegyem az el­nöki székből az ő kijelentéseit. (Helyeslés.) A képviselő úr számítása pedig, hogy a kormányt leszavazták volna, fantasztikus számítás. (De­rültség. — Rassay Károly: Megtörtént volna!) Megmondom, hogy miért: 37 képviselő volt a teremben, tehát kötelességszerűen felfüggesz­tettem volna az ülést és addig nem lett volna szavazás, amíg 50 képviselő össze nem jön. (Elénk derültség. — Jánossy Gábor: őszinte ma­gyar ember az elnök úr! Megmondja! Éljen az elnök!) Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Fáy István! Fáy István: T. Ház! Azt hiszem, a Kun Béla igen t. képviselőtársam által előhozott kér­dés olyan fontos gazdasági kérdés, amelyet bár­miféle fiatalos hévvel és temperamentummal nem lehet megoldani. (Kun Béla: En 1910 óta itt vagyok!) A helyzet azt kívánja, hogy ez a kétségtelenül elsőrangú fontosságú kérdés köz­megelégedésre éspedig úgy a mezőgazdaság, mint az ipar és egyéb termelési ágak teljes meg­elégedésre oldassék meg. (Ügy van! jobbfelől. Szilágyi Lajos: A fogyasztók megelégedésére!) Azt hiszem, hogy amit az igen t. képviselő úr keres itt, bizonyos háttereket, hogy a kartellek jártak közben és így tovább, csekély kivételtől eltekintve, ilyenekre nem fog találni. Azt, hogy ezt a kérdést levették a napirendről a 33-as bi­zottságban és visszavonták, azt igen t. képviselő­társam éppen olyan jól tudja, mint mi. Azért vonta vissza a kormány, hogy a lehető legjobb megoldást megtalálja és az érdekeltségekkel és hozzáértőkkel való megtárgyalás után a lehető legjobb javaslattal tudjon az ország elé lépni. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon. — Zaj a bal­oldalon.) En tehát semmiféle körülmények kö­zött nem tartom indokoltnak azt az erős és bi­zonyos fokig a napirendi vitán túlmenő erős támadását a képviselő úrnak, amelyet ebből az ügyből kifolyólag az egységespárt és a kor­mány ellen is intézett. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. II. ülése 1981 november 25-én, szerdán. 439 En a magam részéről arra való tekintettel, minthogy ez a kérdés rövidesen a Képviselőház elé fog kerülni, ahol módja lesz a Képviselő­háznak erről véglegesen dönteni, ezt a kérdést időszerűnek nem tartom annál kevésbbé, mint­hogy a kereskedelemügyi miniszter úrnak meg­van a harmincnapi határideje, hogy Eckhardt Tibor t. képviselőtársam interpellációjára vála­szolhasson. Ezért a magam részéről az elnök úr napirendi indítványát fogadom el. (Helyeslés a jobboldalon, — Fábián Béla: Mi lesz a rende­lettel?) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Az a kedves pár­beszéd, amely itt a 33-as bizottság körül le­folyt, mutatja, hogy ezzel a kérdéssel bővebben kell foglalkoznunk, mert az a látszat, mintha ez csak egy jelentőség nélkül való összeállítása volna egy parlamenti bizottságnak, csak nagyon halvány képe annak, amit ez a bizottság tulaj­donképpen képvisel. T. Képviselőház! Emlékezetbe hozom, hogy akkor, amikor a 33-as bizottságot kiküldöttek, a Felsőházban határozati javaslatot terjesztett elő gróf Hadik János, hogy a 33-as bizottság hatásköre szabassék meg és ezt a határozati ja­vaslatot ide küldöttek a Képviselőházhoz. Ezt a határozati javaslatot a Képviselőház a mai napig nem tárgyalta. Mégis csak furcsaság, hogy itt él egy bizottság, amely parlamentet, parlamenthelyettesítést^ játszik. (Jánossy Gá­bar: Nem játszik, törvény alapján van! — Szi­lágyi Lajos: Minden pártnak be kellett volna menni, az lett volna a helyes!) Nagyon kérem t. képviselőtársamat, hogy mivel most tényleg nagyon rövid idő áll rendelkezésemre, ne mél­tóztassék zavarni (Jánossy Gábor: Dehogy! Kun Béla egy óráig beszélt! — Derültség.) Az lett volna a dolog rendje és módja, hogy ha ki­kuldenek egy 33-as bizottságot, amelynek cél­jául az lett kimondva, hogy az államháztartás egyensúlyát védelmezze meg és semmi más, akkor annak ehhez kellett volna tartania ma­gát. Es akkor megtörténik az, mint ahogyan most Kun Béla t. képviselőtársam is tapétára hozta, hogy egy ügy, amelyben itt egy képvi­selőtársunk meginterpellálta a minisztert és in­terpellációjára választ kellett volna kapnia, nem itt a Házban került tapétára, hanem a 33-as bi­zottságban akarnák elintézni, hogy utána ren­deleti úton szabályozzák a kérdést. Ez kissé ildomtalannak tetszik, t. Képvi­selőház, mert hiszen mégis csak kell, hogy ez a parlament a maga tekintélyét megóvja any­nyira, hogy ne engedje konfiskálni a maga jogait. En nem tudom, hogy ezt a 33-as bi­zottságot minek kell nevezni, hogy ez valami el«őosztályú törvényhozás-e ezzel a parlament­tel szemben, (Rassay Károly: Ezt nehéz rá­fogni!) hogy annak tagjai elsőosztályú tör­vényhozók talán? (Rassay Károly: Törzsrész­vényesek! — Derültség.) En nem tartom más­nak, mint egy veszélyes üzemnek, amelyet le kell építeni. A 33-as bizottság már közveszé­lyes üzem kezd lenni, mert többre tartja a rendeleti intézkedést minden törvénynél. El­végre az alkotmány, amelyről mostanság, saj­nos, nagyon keveset illik beszélni, mégis csak azt tartja, hogy szokásjog szerint és. törvény szerint is a magyar törvényhozásnak volt fenn­tartva az, hogy adót és »újoncot hogyan ajánl meg. (Ügy van! balfelől.) Most az adómeg­ajánlás és az adókivetés jogra egyszerűen át­szállott a 33-as bizottságra. Nagyon furcsának találom és egy kissé frivolnak is, hogy ami­kor meg van adva a direktíva arra, hogy az 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom