Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. ülése 1931 november 25-én, szerdán. 435 lent a derekánál, azért, hogy talán a gyümölcsöket meg tudjuk menteni, mert ma már ezzel a gazdálkodással, amelyet mi látunk, lépésről-lépésre szorítjuk vissza saját magunk exportját és lépésről-lépésre károsítjuk magának az országnak gazdasági kifejlődését. Ez tovább így nem mehet és szerintem az igen t. kormány mennél később vonja le ebből a helyzetből a konzekvenciát, annál kellemetleneb lesz, mert időközben annál több lesz a károsodás. Olyan formán fogunk járni — megmondtam már a 33-as bizottságban is, — ahogy a világháborúban jártunk. Ha a világháború elején, vagy közepén tudunk békét kötni, ha beismerjük, hogy legyőztek bennünket, akkor még jó békét tudtunk volna kötni, de akkor került rá a sor, amikor már teljesen, tönkre mentünk és annyira leszegényedtünk, hogy már többet egyáltalában még tárgyaló félnek sem ismertek el. Attól félek, hogy ha ezt a lépést a kormány sokáig halasztja, közben bennünket annyi gazdasági kár ér, hogy akkor már sokkal katasztrófálisabban jelentkezik a kérdésnek hatása, mint különben. Ezt a kifelé szóló programmot a kormánynak szerintem magáévá kellene tennie. Ami a belső kérdéseket illeti, jöjjünk tisztába azzal, — az imént is mondottam már — hogy ezt az óriási állami terhet ez a kis ország nem bírja el. Kétségtelen tehát, hogy a költségvetés leszállításához kell folyamodni. Igen, de itt van egy pont, ahol nem értek egyet a hatos bizottsággal és kifejtettem ezt az álláspontomat a nagyobbik bizottság előtt is. Szerintem az egész ügy taktikai része, mondjuk eljárási része elhibázott. A hatos bizottság szerintem addig semmiféle redukcióra nem mehetett volna át, amíg nem foglalkozik elvileg azoknak a végtelen hosszú sorozatú• kinövéseknek tömegével, amelyeket ma még látunk a múltbeli gazdálkodás folyományakép. Ameddig megtörténhetik, hogy egy embernek van az államkasszából három-négyféle fizetése, addig nem volna szabad még suttogni sem arról, hogy a szegény nyugdíjasnak le lehessen szállítani a nyugdíját (Ügy van! a jjobb- és baloldalon. — Taps a baloldalon.) Szerintem, amint igen keményen elmondottam a 33-as bizottságban is, a hatos bizottság működését meg kellett volna előznie először egy nagy elvi rostálásnak és végig kellett volna menni mindazokon az intézkedéseken, amelyeket éppen magasabb erkölcsi szempontokból meg kell tenni, még mielőtt egyéb redukciókra rátérünk. Azt mondották nekem akkor némelyek, hogy ezekkel az általam kívánt erkölcsi jellegű redukciókkal és reformokkal a kincstár nem fog sok pénzt kapni. Mindjárt azt feleltem és felelem ezúttal is erre, hogy egészen máskép viseli az állampolgárok összessége az áldozatokat, ha azt látja, hogy abból mindenki kiveszi a maga részét. De míg azt látja, hogy az egyik oldalon nem történt még semmi intézkedés arra, hogy egy ember 3—4féle állásból ne élvezhessen jövedelmeket, addig nem lehet azt kívánni, hogy a közönség megnyugvással és áldozatkészséggel fogadja azokat, amiket őreá rovunk ott a bizottságban. Jól tudom, t. Képviselőház, hogy a miniszterelnök úr el van telve e tekintetben is a legjobb törekvésekkel és nekem meggyőződésem r az, hogy mindezek az erkölcsileg kifogásolható állapotok meg fognak szűnni; csak lattól félek, amint kifejeztem már a 'bizottságban is, hogy amikorra rá fogunk térni ezekre az erkölcsi reformokra, addigra úgy elromlik a közhangulat, hogy akkor már a publikum sokkal többet fog követelni ezen a téren is, mint amennyit követelne ma. Mert, ha előzőleg nyugdíjakat csökkentünk nagy arányban és mindenféle ilyen más módosításokat csinálunk anélkül, hogy a közönség látná a vigasztaló erővel ható erkölcsi reformokat is, akkor a hangulat meg fog romlani és mire majd rátérünk, attól félek, már minden erkölcsi módosítás későn fog jönni, a miniszterelnök úr legjobb szándékai ellenére is. Nekem ez annyira meggyőződésem, hogy ezért kifogasoltam már kezdettől fogva a 6-os bizottság egész működését, amely (bizottság aprólékos kiadásokat törölget, a bábaképzésnél és fertőtlenítésnél 1300—1400 pengőt, 'amikor énszerintem sokkal mélyebben kell markolnunk, mert — valljuk meg őszintén s a nemzetnek ezt meg kell mondani mielőbb teljes súllyal — mi ebben a szegény egynéhány vármegyében olyan kis ország vagyunk, hogy nekünk állami életünket le kell egyszerűsítenünk a lehetőség színvonaláig. Míg ezt őszintén az ország elé nem tárjuk, addig mi nem i árunk el úgy, ahogy el kellene járnunk. S itt térek én rá a miniszterenlök úr azon felfogásiára, hogy -azt mondotta : nem lehet adni átfogó programmot. Énszerintem t. Ház, a kérdés éppen ellenkezőleg áll. Én nem úgy értem, hogy minden részletkérdésben, amelyeknek súlya nap-nap után váltózihatik, a kormány adjon programmot, hanem úgy, hogy éppen azért kellene adnia átfogó gazdasági programmot, hogy az ország meg legyen nyugtatva, hogy lássa az ország, hogy a kibontakozásra nemcsak remény van, hanem az biztosítva is van. Amely percben ez,t látja az ország, egészen másképpen fog gondolkodni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon !) Mert most mi történik ? Szerintem — a kitételért bocsánatot kérek — ez fortwurstlizás, inert egyik intézkedést tesszük a másik után és a közönség köztük az összhangot alig tudja megtalálni (Hódossy Gedeon : Mindig nagyobb az elkeseredés !) és nem látja azt a reménysugarat, hogy mindezen áldozatok után legalább sikerülni fog ezt a szegény országot megmenteni. Énszerintem, t. miniszterelnök úr, ellenkezőleg, kell csinálni egy átfogó programmot, amire a miniszterelnök urat tartom én Magyarországon ma a legalkalmasabbnak. Mert az első kellék ahhoz, hogy egy átfogó programmot meg lehessen kedveltetni az országgal, az-, hogy legyen mindenki meggyőződve arról, hogy meg fog szűnni az az állapot, hogy az adófizetők pénzéből >akár egy fillér is görbe célokra, vagy titkos célokra mehessen. Az, én számomra a miniszterelnök úr személyében megvan arra most minden garancia, hogy az ő tudtával, az ő beleegyezésével ebben az országban más kormányzás nem fog folyni, mint a legpuritánabb, a legbecsületesebb és a legtakarékosabb. Én tehát az ő személye iránt feltétlen bizalommal viseltetem és éppen azért kérem, t. Képviselőház, ne engedjük meg, hogy ez az igazán kiváló férfiú lejárja magát. Pedig az fog bekövetkezni a mai vurstlizással, amikor a kutya farkából minden héten levágnink valamit, végeredményben a miniszterelnök úr az ország nagy kárára le fogja járni magát. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék beszédét befejezni. Nagy Emil: Lejárt? (Derültség.) Akkor kérek egy negyedórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Nagy Emil: En tehát, mert a miniszterei-