Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. Az én megítélésem szerint a 33-as bizottság munkája teljesen elegendő adatot szolgáltatott arra, hogy az államháztartás mai állapotáról képet alkothassunk magunknak. Ennek a 33-as bizottságnak munkája eredményezte, hogy ma tudjuk azt, hogy körülbelül 450 millió pengő olyan kiadást eszközöltek az egyes tárcaminiszterek, amely kiadásoknak költségvetési fedezete nem volt. Ezeknek az összegeknek felhasználása tekintetében minden kétségen felül áll, hogy a megfelelő elszámolás meg fog történni, de ez a felhasználás a költségvetési egyensúly szempontjából mégis súlyos kifogás alá esik, mert meglepetéseket tartalmaz és olyan helyzetet teremthet, amelynek szanálására a kormány momentán képtelen. Amikor a 450 milliós hiány megállapítást nyert, mi sem természetesebb, minthogy a kormány igyekezett ennek a hiánynak kipótlására. En csak végtelenül sajnálom, hogy amikor ennek a nagy összegnek kipótlásáról gondoskodott, első helyen éppen a tisztviselői karra esett a figyelme és a tisztviselői kart — hogy úgymondjam — vette igénybe arra, hogy ezi az enormisan nagy összeget bizonyos mértékben leszállítsa. Már pedig a summa nagyságához képest igen csekély összeg az, amelyet a tisztviselői kar fizetésleszállításával kapcsolatba hozva elérni tudott, mert 21 millió pengő az, amelyet a közigazgatással kapcsolatban és 11 millió pengő az, amelyeket az üzemekkel kapcsolatban megtudott takarítani, s ilymódon kiadásait 32 millió pengővel csökkenteni tudta. De kérdeznem kell a mélyen t. kormánytól; mik a tervei a 450 millió pengőnek fennmaradó, mintegy 420 millió pengőt kitevő fősummájáyal? Méltóztassanak elhinni, ha a tisztviselői társadalom ismerné a kormány tervét a tekintetben, hogy ő ennek a költségvetésen kívül csinált nagy adósságnak túlnyomó részét fedezni tudja, amit azonban a kormány ezidőszerint még nem jelentett be, akkor a tisztviselői kar mindig van olyan hazafias, hogy a maga részéről is meghozza azt az áldozatot, amelyet a nemzet a mai helyzetében meghoznia kell. De kétségtelen ellenérzés él a tisztviselői karban akkor, amikor nem látja megoldottnak ezen adósság túlnyomó részének honnan való beszerzését. Egészen bizonyos, hogy amikor a 33-as és a 6-os bizottság ténykedéséből megállapítást nyert, hogy 255 millió pengő adóhátralékunk van, ez olyan nagy summa, amellyel bizonyos vonatkozásban a költségvetési egyensúly megbillenését indokolni lehet. Én azonban nem állok meg e megállapítás mellett, mert itt is tudni kívánom, hogy a 255 millió Pengő adóhátralék miként oszlik meg. Meggyőződésem és rövid kalkulusom szerint ennek a 255 millió pengőnek lényeges és túlnyomó része éppen a nagy jövedelmek és a nagybirtokok adónemfizetéséből keletkezett. En itt megállapítom azt, hogy egy kényelmes módja bizonyos illetéktelen haszonszerzésnek az, ha valaki, aki egyébként adófizetőképes, adóját nem fizeti be. A kormány részéről — legalább is a félhivatalos lapok közölték — megvolt az a tendencia, hogy név szerint fogja itt a Házban bejelenteni azokat a nagybirtokosokat és nagy jövedelműeket, akik az adóikat meg nem fizették. (Helyeslés a jobboldalon.) Nagyon kíváncsi volna az ország arra, hogy amikor a kisadózónak az utolsó krajcárig le kell rónia kötelezettségét, miként jönnek a nagybirtokosok és a nagyjövedelműek ahhoz, hogy 200 millió pengőn felüli összeget egy eszKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. II. ülése 1931 november 25-én, szerdán. 431 tendeig használjanak kamat nélkül. Ennek az adózó kontingensnek — hogy úgy mondjam — direkt az a kalkulusa, hogy a kormányt kiéhezteti és amikor az állampénztár üres, akkor egyszerűen elengedi a kamatokat és ezzel csábítja be ezeket az adófizetőket kötelezettségeik teljesítésére. Nagyon rövid számítással kimutathatnám, hogy ez mintegy 10—12 millió pengő kamathasznot jelent azok számára, akik egyébként abban a helyzetben voltak, hogy adójukat megfizethették volna. Én tudom azt, hogy a nagybirtokosok is tudnak panaszkodni, talán még jobban panaszkodni, mint a kisbirtokosok ; figyelmeztetnem kell azonban az igen t. nagybirtokosokat és nagyjövedelműeket, hogy ezektől a kisemberektől az adóvégrehajtás során elviszik az utolsó borjút vagy malacot, tehát elviszik tőkéjének egyrészét, nem jövedelmet vesznek el tőle, hanem berendezést és tőkét és amikor a kisiparostól sok esetben elviszik a szerszámot, nem a jövedelmet viszik el, hanem berendezési tárgyát, amelyből megél. Ilyen körülmények között kérdezem én a nagybirtokos urakat, akik bebizonyítják, hogy jövedelmükből nem futja, vájjon miért nem kerülnek ők is éppen abba a helyzetbe, mint a kisadózók. Mert szomorú időkben, sovány esztendőkben a készből is fogyasztani kell. Sajnos, ma az a helyzet, hogy a készből is fogyasztani kell és senki nem mentheti magát azzal, hogy az én jövedelmemből nem futja. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban volnék bátor rámutatni arra, hogy a kormánynak a hitelélet rendezése tekintetében az én megítélésem és meglátásom szerint nincsen megfelelő programmja. A Nemzeti Bank egymaga egyrészről külön statútumai szerint, másrészről elfogadható tartózkodása következtében nem állhat a hitelélet rendelkezésére. A kormány nem egy esetben jutott abba a helyzetbe, hogy imminensen jelentkező hitelkövetelések kielégítése céljából a Nemzeti Bankhoz fordult és a Nemzeti Bank folyósított is bizonyos összegeket a hitelélet kielégítésére, de ezek az összegek sajátságos módon nem arra a célra fordíttattak, amely célra a kormány szánta, mert a kormány ezeket a hiteleket a kisiparosoknak, a kisbirtokosoknak, a kisembereknek szánta, mégis, amikor elosztásra kerültek, nem ezeknek a kezébe jutottak, hanem a rendelkezésre bocsátott hitel túlnyomó nagy része a nagyvállalatoknál, a nagybirtokosoknál és a nagyüzemeknél nyert felhasználást, tehát felhasználást nyert egyébként is tehetős és gazdag emberek vagyonának szaporítására. Ebből azt következtetem, hogy ezeknek a hiteleknek szétosztása nem volt megfelelő szervekre bízva. Tudom, hogy a Nemzeti Bank nincs arra berendezkedve, hogy ilyen hitelelosztást eszközöljön az országban, tudom, hogy a Tébe útján végezte a hitelfeloszlatást, de megállapítom, hogy a Tébe nem volt alkalmas arra, hogy ezt a hitelt szétossza. Kell tehát magának a kormánynak gondoskodnia olyan szervekről, amelyeknek segítségével a hiteléletre megfelelő befolyást gyakorolhat. Budapest székesfőváros klasszikus példát mutat abban, hogy a közületnek, amely nagy vagyonnal dolgozik, nagy üzemeket tart fenn, feltétlenül szüksége van magának egy takarékpénztárra. így létesítette Budapest .székesfőváros a maga Községi Takarékpénztár ját, amelynek segítségével mentesítette magát azoktól a kamatterhektől, amelyeket kénytelen volt magánbankoknak kifizetni. Nem egy esetben történt mes, hogy amikor az egyik nagyüzem, mondjuk a gázüzem, 63