Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-21

184 Az országgyűlés képviselőházának 21 ságunk szavait, a mi mindennapi bizonyságés tanuságtételünket : «Nem vész el a nemzet, amely összetart, Kit önvétke meg nem hódít, nem hódítja meg a kard. Es az ezeréves tölgy kihajt még újra Egy második dicső, nagy fordulóra, Meglombosodva, gazdagabban, Szebben az eljövendő évezredben. Hazánk ege bár egyre sötétül, En nem tudok meghalni e hit nélkül.» Nemcsak meghalni, de élni sem tudok a magyar igazság diadalrajutásának, érvényesítésének szent hite nélkül. De dolgozzunk is ezért és emlékezzünk meg hálával e szomorú évfordulón a magyar igazság bátor hirdetőiről: az olasz nemzet lánglelkű vezéréről, a mi nagy angol barátunkról, az angol miniszterelnökről és az Eszakamerikai Egyesült Államok külügyi bizottságának elnökéről, Borah szenátorról, akinek én, naint a magyar közélet egyszerű napszámosa, szenvedő magyar nemzetem mélységes háláját és köszönetét tolmácsolom és kérve-kérem a mindenható Istent, adjon nekünk erőt és oltsa belénk a nemzeti összefogásnak mindeneket elsöprő erejét, hogy megválthassuk a gyalázatos határon túl levő testvéreinket a szolgaságból a szabadságba és megválthassuk a hazát a halálból az örök életbe. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Következik a napirend. (írom. 17, 62 és 9, 16.) Kéthly Anna képviselőtársunkat illeti a szó. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Társadalomtudósaink az elsőrendű életszükségletek sorrendjét így állapítják meg: élelem, lakás, ruházkodás. De ilyenkor, amikor a hőmérő egyre alacsonyabbra süllyed, amikor már nyirkosak az utak és a tél előreveti szörnyű árnyékát, a sorrend két első helye engesztelhetetlenül és elkeseredetten birkózik egymással. A munkanélküliség az egész országban szörnyű számokat mutat fel, de a dolgozó is csak annyit keres, amennyi a pislákoló életszikra fenntartásához elegendő. De azért a munkanélküli és. a fillérekért robotoló egyformán kapaszkodik ahhoz, hogy feje felől a hajlékot el ne veszítse. Koplal és koldul, végigrknánkodja az ismerősöket és rokonokat, szívszaggató jelenetek játszódnak le a szakszervezeteknek rendkívüli segélyt fizető irodáiban, amikor a lakbért kell összeszedni azért, hogy a megmaradt pár rongy és ócska szalmazsák ne kerüljön ki az utcára. Mert azt, t. Képviselőház, úgy-e, nem lehet egy civilizált államban eltűrni, ahol kultúra és jogrend van, hogy az emberek a hidak alá és a padokra menjenek lakni, csak azért, mert a természet elfelejtett arról gondoskodni, hogy a szabadban is kibírjuk, nemcsak azért, mert az ember nem fecske, hogy irgalmas szívű állatvédők repülőgépet bérelve vigyék el melegebb vádékre, hanem azért is, mert a meglévő hidak alja nem elégséges a szükségletek kielégítésére, az új hidak költségvetését törölték az előirányzatból, a padok felett pedig a rendkedvelő közbiztonsági szolgálat uralkodik, amely ugyan nem tudja eltakarítani végleg a padokra tolakodó emberi szemetet, de legalább a díván alá söpri őket, hogy a nyugodtan emésztő emberek lelkiismeretét ne zavarják. Sajnos, ilyen kitűnően megrendezett társadalomban sincsenek megfelelő intézmények arra, hogy ezt az ordító és tolakodó nyomorúülése 1931 november 13-án, pénteken. ságot letakarják. A sok rongy és éhség kifordul elibénk, mint a megbicskázott legény belei, kellemetlen és undorító látványt szolgáltatva azoknak, akik a kapitalista társadalmi rendre esküsznek. A meglévő intézmények már színültig megteltek. A szeméttelepre, a Kiserdőbe már nem fogadnak be új lakókat, új barlangot nem szabad vájni. Az orientexpressz vasútvonalán a palánkok mögé kergették a szükséglakásban lévőket, de elzárják előlük a vizet, hogy ezzel odébbállásra kényszerítsék őket. A. népjóléti minisztérium gondnoksága alatt álló szükséglakástelepeken nem lehet már több családot összeköltöztetni, nem azért, mert a családi élet szentségére vonatkozó elveknek gyakorlati megvalósítást óhajtanak adni, hanem mert egy egyszerű fizikai törvény állja útját a további összeprés élésnek, az, hogy egyidőben két test egy helyen nem fér el. Most már .szabad-e ebben az illedelmes környezetben, ahol minden erősebb szó a vészcsengőt és az elnöki rendreutasítást váltja ki, arról beszélni, hogy a népjóléti minisztérium gondnoksága alatt álló úgynevezett lakótelepeken milyen állapotok vannak? A minisztérium megteremtette az úgynevezett társbérlői intézményt, vagyis a nyolcgyermekes család egyszoba-konyhájába egy másik hasonló lélekszámú családot lakoltatnak be, az egyik család a másik életén gázol keresztül, amikor a lakásban ki-bejárnak. Krétafalakat emelnek ott is, amelyeknek átlépése casus belli. Véres családi pörpatvarok, felelőtlenül a világrahozott — hogy ennek a mai társadalomnak egyik megbélyegző jelzőjét használjam — «törvénytelen» gyermekek, megrontott serdülő leányok, züllés és erkölcsi romlás a következménye ennek az állapotnak. Es most itt van előttünk a tél. Üj szükséglakások nincsenek, a régiek nem befogadóképesek. A népjóléti minisztériumnak állítólag van egy^ szükséglakásépítési javaslata, amely a pénzügyminisztériumban fekszik, de nem találnak reá fedezetet. (Büchler József: Ami Albertfalvánál fennmaradt, talán abból kellene építeni!) En azt hiszem, hogy kár volt Vay Kázmért pörbefogni, át kellett volna vinni őt a népjóléti minisztériumba, majd talán lett volna mód arra, hogyha nem is az ügyért, de az építtetőért építtetett volna, hiszen a cél szentesíti az eszközt, és ebben az esetben valóban az eredményre lett volna szükségünk. De már most ha a telepeken kitették a «megtelt» táblát, haúj^ szükséglakások nincsenek, ha a hidak alá és a padokra nem lehet hurcolkodni, akkor mégis kellene valami józan és logikus megoldást találni, hogy a munkanélküliek, az önhibájukon kívül lakbérhátralékosok ne kerüljenek ebben az időben az utcára. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a józan megoldás volna a kilakoltatások felfüggesztése, legalább ^ a téli hónapokra, legalább addig, amíg egy célszerűbb, egy emberségesebb és emberhez méltóbb módot tudnak találni. Büchler József: A kapuk alatt sírnak a gyerekek!) Hát nem veszik észre a viharelőtti csendben olyan békésen alvók azt, hogy hogyan csúszik lefelé a társadalom? Az öt- és négyszobás lakásoknak már nincsen gazdájuk, a háromszobás lakók kétszobás lakásb kétszobás lakók egyszoba-konyhás lakásba csúsztak le. Az egyszobás lakásnak már minden sarkába vackokat vetettek és azokat ágyrajáróknak adták ki. Nem hallották hírét annak a nefelejtsutcai razziának, amelyből megtudhatták azt, bogy egy 85 lakásos bérházban ezer lélek húzó-