Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-19

Àz országgyűlés képviselőházának 19. léptetve, megint beszüntették — mert azt mondja, • hogy ezek a jegybankok a németek által kívánt bankjegyeknek c&ak kis részét hajlandók felvenni devizák ellenében, miután a kínálatot tőkemenekülésből eredőnek tartják. Méltóztatnak látni, hogy ezen a legegyszerűbb és legbrutálisabb módon pengő formájában is menekül a tőke. De kimenekül az exportdeviza útján is, mert végeredményben az állam még sem állíthat minden exportőr mögé két csendőrt, különösen külföldön nem állíthat, hogy meggyőződjék arról, hogy az az exportőr ia valóságban mennyiért adta el azt az árut és így mindenkinek sikerülhet annak egy részét a maga számára valutában rezerválnia. Olyan lehetőség ez, amellyel a kevésbbé tisztességesek természetesen erősebben élnek és ezáltal — amint számtalan panasszal tudom bizonyítani — a tisztességes exportőrök kénytelenek lesznek abbahagyni munkájukat, amire Marschall t. barátom múltkori felszólalásában a szarvasmarhaexport kapcsán célzott, de amit én még világosabb adatokkal látok a baromfiexportnál, ahol az történik, hogy miután 300 pengős csomagokat lehet deviza beszolgáltatása nélkül kiküldeni, ennélfogva

r a kisebbek és tágabb lelkiismeretűek természetesen egy nap feladnak különféle helyeken száz postacsomagot, azok exportdevizáit nem szolgáltatják be és magukat olyan versenyfeltételek közé hozzák, amelyek a nagyokra nézve természetesen nem állanak fenn. Tehát természetesen nem vagyunk képesek ellenőrizni azt, hogy ha a jgyáripari vállalat hosszabb hitelre adja el áruját — aminthogy a mai viszonyok között természetesen csak így adhatja el — akkor a hat hónapi hitel után tényleg be fogja-e szolgáltatni az exportdevizát és mennyi folyik be hozzá tényleg, mert hiszen ott is vannak veszteségek, és így tovább. Egyszóval a tőke menekülésének megakadályozása szempontjából nem állanak olyan abszolút lehetőségek rendelkezésre, amelyek a gazdasági életnek ilyen mértékben való megkötését, egy ilyen teljesen ferde síknak előállítását, az exportnak ilyen pönalizálását, az importnak ilyen premizálását bármivel is megmagyarázhat óvá tennék. De én nem akarok azok mellett plaidoyer-t tartani és lehetőséget nyújtani azoknak, akik még meg vannak akadályozva a pengő kivitelében. Es ha már erre az útra léptünk, én nem szólok az ellen sem, hogy mindazok a módszerek, amelyek fenn állanak az átutalásra, a kiküldésre, a kivitelre stb.-re vonatkozólag, mind változatlanul fennmaradjanak, de azt múlhatatlanul szükségesnek tartom, hogy azi expor: tot és importot illető valuta- és devizaforgalom szabaddá tétessék, mindenki szabadon rendelkezhessék export-devizája felett, legyen egy tőzsdei fogalom, amelyben az exportőr legitim úton adhassa el devizáját, ne úgy, mint ma, tolerált zugúton, amiről azonban nagyon is tudunk, mindenki tud, mindenki megkapja a kurzusait, sőt a kormány is kezd ezekhez az úgynevezett zugkurzusokhoz alkalmazkodni, hanem meg jelenhessék minden exportőr és a tőzsdén bizonyos forgalomban eladhassa exportdevizáját, eladhassa olyanoknak, akik iparig vagy kereskedelmi, vagy mezőgazdasági termelési célokra 4 akarják azt elhasználni. Ezt úgy képzelem el, hogy ne egy névtelen forgalom legyen, hanem mindenki, akinek importvalutára szüksége van, bizonyos centrális helyen bejelenti, erre keretet kap és abban a keretben azután szabadon vásárolhasson abban a tőzsdei ülése 1931 november 11 -én, szerdán. 143 forgalomban az exportőröktől devizát, vagyis hogy kifejlődjék egy romlott valutának az a természetes konzekvenciája, hogy az exportdevizánál á valóságos aranyértékét kapják meg az exportőrök. Viszont az importőrnek vagy kifizeti magát importálni azon a kurziuson, amely a kínálat és a kereslet, a szabad piac természetes törvényei szerint kialakul, vagy pedig nem bír importálni, mindenesetre elérjük azt, hogy így az import és az export egyensúlyba kerül, iaz export stimuláltatik, az import pedig megnehezíttetik. Igen t. Képviselőház! Nem tudom ennek részleteit elmondani, csak vázlatosan voltam bátor jelezni azt, ami ezen a téren lehetséges, mert hogy mennyire lehetetlen az, ami ma van. annak illusztrálására méltóztassék megengedni, hogy csak egy adatot hozzak fel. Ez az adat az, hogy a legnagyobb német festéktröszt, az I. G. kellene, hogy beszállítsa Magyarországba a textilfestéshez szükséges anyagokat. Hajlandó hilelbe adni Magyarországnak az anyagokat abban az esetben, ha az állam garanciát vállal a valutarizikóért. A valutarizikóért az állam garanciát vállal, ennek fejében azt köti ki, hogy az importőrök, ezek a gyárak, a pengőben való ellenértéket az állam, a garáns biztosítására tegyék le a Jegybankhoz. Itt azonban azt mondja az állam, hogy nem a törvényes értékparitás «lapján, hanem a valóságos kurzus alapján történnék az ellenérték kiszámítása, amit zugkurzusnak értünk. így természetesen a kereskedelmi miniszter, aki ezt teszi s az állam érdekeit igyekszik védeni, egyszerre elfelejti, hogy egy pengő egyenlő egy pengővel és az állam pénzügyi érdekében ezeket a menedzser-kurzusokat akarja irányadóul venni. Hozzáteszem, hogy én mint állam ezt a rizikót soha semmi körülmények közt nem vállalnám el, ezt újból az állami intervencionizmus olyan káros esetének tartom, hogy csodálkozom azon, hogy nem amikor felálltunk a deresről, hanem amikor még a deresen vagyunk ilyen garanciák miatt, ugyanakkor van bátorsága a kormánynak újból ilyen garanciákat vállalni. De mondom, tisztában vagyok azzal, hogy ez az eddiginél nagyobb mértékben megnyitja a lehetőségét annak, hogy valamely exportőr ki fog szállítani baromfit, marhát, búzát vagy akármit, és nem fogja behozni az országba a devizát, nem köteleztetik erre, kinn fogja tartani. Ez a lehetőség fennáll a kereskedőnél és az iparosnál. Nem nagyon valószínű, mert hiszen a kereskedő és az iparos nem az exportból él, hanem abból, hogy üzletét folytatja, tőkéjét forgatja. Természetesen el fogja adni itt drágán az export révén befolyt devizát, újból vásárolni fog, újból exportálni fog, hiszen azért van erre szüksége, hogy^ ezt az üzletet fentartsa. De azt mondom, természetes, hogy meglesz a lehetősége annak, hogy ezeknek az exportdevizáknak egy része ennek a tőkemenekülésnek eéljaira használta ti K fel. Ez tagadhatatlan. De ismétlem, amit az előbb voltam bátor mondani, hogy ha valaki azt képzeli, hogy ma nincsenek meg ezek a módok, akkor borzasztóan téved. Hiszen a mezőgazdasági exportintézet a legsúlyosabb helyzetben van, hogy a mezőgazdasági exportot a deviza szempontjából hogyan bírja lebonyolítani, mert vagy a teljes valóságos vételárnak devizákban való beszolgáltatását követeli és akkor a tisztességtelen kereskedelmet premizálja a tisztességes rovására, mert a tisztességtelen kereskedelem rosszabb, alacsonyabb árakat vall be, megtartja a devizák egy részét, hiszen innen származik a zugt'orgalom, a tisztességes pedig nem képes vele versenyezni, vagy pedig azt teszi, amit most megkísérelt, hogy bizonyos kontingenst megállapít, hogy egy ser21»