Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-19

142 Az országgyűlés képviselőházának 19 majdnem minden kormány azt a politikát követi, és a jelenlegi napokban egyedül Anglia kivétel ez alól — hogy ha bekövetkezik ez a baj, akkor elsősorban a tőke kimenekülését akarja megakadályozni és ennek feláldozza a termelési politika magasabban álló szempontjait, akkor bekövetkezik az, ami nálunk most bekövetkezett, hogy szenvedjük a romló valutának a gazdasági életre megnyilvánuló minden hátrányát, ellenben arról az átmeneti előnyről, amely az export stimuiálásában és az import megakadályozásában állna elő, a devizakorlátozással lemondunk, és bekövetkezik az az állapot, amely napjainkban nálunk van, hogy tudniillik az exportra egy pönalitás és az importra egy premium van. Annak folytán tudniillik, hogy a Nemzeti Bank a kormány intenciói szerint azt a tételt állítja fel, — amely tétel felett pénzügyileg lehet vitatkozni, lehet helyesnek is elismerni. — hogy valamely valuta értékére nézve fontosabb a belső árszínvonal, mint a külfölddel való viszonylata, tehát amikor abból indul ki a jegybank, hogy továbbra is egy pengő egyenlő egy arany pengővel, amit a belső árszínvonal alá is támaszt, az, aki exportál, az köteles export valutát papírpengőért az eredeti érmeparitási alapon beszolgáltatni, viszont aki importál, amennyiben a jegybanktól valutát kap, szintén ezen az árfolyamon kapja meg; vagyis az, aki exportál, ismétlem, kap egy súlyos pönalitást, — amelynek százalékos arányáról nem akarok itt beszélni, mert nem akarok diszázsiós százalékról beszélni, ezt a t. Ház tagjai körülbelül amúgy is tudják, — viszont aki hozzájut ahhoz, hogy a Nemzeti Banktól kapjon ilyen devizákat a törvényes érmeparitás alapján, az kap egy ajándékot, amelyet abban a pillanatban aktuálissá tesz, mihelyt ez bekövetkezik. (Eckhardt Tibor: Nemzeti ajándék az importon!) Ha most^ választhatok a között,

>

— és ez a szerény álláspontom — hogy vájjon az-e a nagyobb veszély, hogy a magyar tőkének egy bizonyos része megijedve és félve a további áreséstől, kimenekedik a külföldre, vagy pedig az-e a nagyobb veszély, hogy termelésünket teljesen egészségtelen alapra fektetjük, hogy pontosan az ellenkezőjét tesszük annak, amely mindetikor, de különösen mai nehéz helyzetünkben létérdekünk volna, hogy tudniillik az exportot stimuláljuk és az importot megakadályozzuk, akkor azt mondom, az előbbit tekintem kisebb bajnak, mert végre is az a kimenekül tőke, hogy hazafiatlan, azt elmondhatjuk, de végeredményben az mégis a nemzeti tőkének egy része marad, amely, mint az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, amikor a valuta megint stabilizálódik, — ez történt Németországban 1923-ban, nálunk 1924-ben, Franciaországban 1926-ban, — megint visszajön és bekebeleződik a nemzeti tőkébe. Az ellenben, amit a termelés mesterséges és erőszakos lekötése által elveszítettünk, amit elveszítünk azáltal, hogy a mi 500 milliópengős — hogy nagy számból induljunk ki — exportunk nem 600 millióra emelkedik egy stimulus folytán, hanem 400 millióra száll le egy mesterséges korlátozással: ez olyan pozitív és effektív veszteség, amely a magyar nemzeti tőkét és jövedelmet érinti és amely többé helyre nem hozható. A meglepő ezekben a dolgokban az, hogy amikor a háború utáni közvetlen inflációs periódusnak vége volt Németországban, a DaweVbizottság, amely 1924-ben összeült és a német szanálás kapcsán külön albizottságot küldött ki Mac Kenna elnöklete alatt, hogy . ülése 1981 november 11-én, szerdán. megvizsgálja a német inflációból levonható tanulságot, ez a bizottság olyan megállapításokkal, amelyeket azóta a közgazdasági tudomány klasszikusoknak ismert el, szögezte le minden kétséget kizárólag azt, hogy semmi néven nevezendő olyan rendszabály, amely egy valuta romlását mesterséges eszközökkel^ törvényekkel és rendeletekkel akarja útját állni, a világ semmiféle országában még soha eredményt nem ért el, ellenkezőleg, mindig csak kárára volt az illető ország közgazdasági életének. Bátor voltam ezt idehozni, de ismétlem, ez nem kritika akar lenni a kormányra nézve, mert lojálisán be kell, hogy ismerjem azt, hogy ugyanerre az útra, amelyre léptünk, lépett Ausztria, Németország, — bár eredetileg nem, mert az az exportdevizákat eredetileg szabaddá tette — ugyanerre az útra lépett Csehszlovákia és Jugoszlávia, mindenesetre azzal a különbséggel, hogy ott a valutajegyzések a valódi külföldi értéknek felelnek meg, míg ez

1 nálunk nem egészen van így. (Ügy van! balfelŐL) Ellenben például szolgálhat nekünk Anglia, amely teljes nyugalommal tűri valutájának esését, kimutatja minden nap pontos és világos jegyzésében, hogy a fontnak 20 shilling értéke 15, 15"5, 14'5, 17, ahogy ingadozik és ebből semmi baja senkinek sincsen, semmi néven nevezendő korlátozást Anglia semmiféle tekintetben nem léptetett életbe. Az egyetlen ország, amely az ő nagy közgazdasági tudásánál fogva a közgazdaság igazságait többre tartja, mint ezeket a pillanatnyi pepecseléseket, az orvosi tudomány törvényeit alkalmazza a helyett, hogy ilyenkor a kuruzslás kétes értékű fegyvereihez nyúlna. Ha azonban már ezt bátorkodtam idehozni, méltóztassanak megengedni, hogy néhány szóval elmondjam igénytelen véleményemet abban a tekintetben is, hogy ezen a lehetetlen helyzeten hogyan lehetne segíteni; mert lehetetlen az a helyzet, — ismétlem — amely különösen itt nálunk mezőgazdasági országban lejátszódik, amikor először olyan rossznak ismerjük el a mezőgazdaság helyzetét, hogy arra moratóriumot hozunk be, másodszor pedig azt idézzük elő, hogy amikor az országból hizlalt állatot, disznót, búzát exportálnak a külföldre, akkor egy napon tetemes százalék levonást eszközölnek és ezáltal csinálnak egy ellenbolettát, tudniillik azt, hogry az állam direkt büntetéssel sújtja, nem szándékosan és nem akarva, de a devizakorlátozások természetes konzekvenciája gyanánt a mezőgazdaságot, és ugyanígy sújtja az ipart is, amennyiben exportot teljesít. (Magyar Pál: Egy jelentékeny exportot nem tesz lehetővé!) Ha legalább azt érnők el és ha valaki legalább azt állíthatná, hogy ezzel a mostani végtelenül komplikált rendszerrel, amelyet nem mondhatok el, miután az idő korlátoz ebben, amely nálunk ma uralkodik, valóban meg tudnók akadályozni a tőkének külföldre való menekülését. De nem ez az eset. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt É

ber Antal: Tisztelettel kérem beszédidőm negyedórával való meghosszabbítását. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak megadni a kért meghosszabbítást? (Felkiáltások: Igen!) A Ház a negyedórai meghosszabbítást megadja. É

ber Antal: Ma érkezett hozzám a Frankfurter Zeitung november 10-i száma, melyben közli, hogy a német tőzsdéken beszüntették az az osztrák schilling és a magyar pengő jegyzését, — már be volt szüntetve, újból életbe volt