Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-19

134 Az országgyűlés képviselőházának 19 tesznek komoly lépéseket, hogy ha esetleg jönnek események, ne találják készületlenül ezt a társadalmi réteget, hanem a nyomorúságot paralizálják^ amennyire lehet. Földreform, munkabérmegállapító bizottságok szervezése és mindazok a szociálpolitikai intézkedések, amelyekkel próbálják körülbástyázni ezt a társadalmi réteget, ennek a társadalmi rétegnek életét, érdekét, mind csak látszatintézkedésekké zsugorodtak össze. Amikor valamilyen válság beköszöntött, párosulva a kormánynak azzal a politikájával, amelyet folytatott ezzel a társadalmi réteggel és osztállyal szemben, holott mindig ennek a társadalmi rétegnek és osztálynak érdekképviseletét hangoztatták itt benn a parlamentben, nem csoda, ha a legkétségbeejtőbb helyzetben találta és a legkétségbeejtőbb helyzetbe juttatta ezt a társadalmi réteget. Czettler igen t. képviselőtársam már régebben mr?írta, hogy több, mint 200.000 fölösleges mezőgazdasági munkás él ebben az országban. ' Ezeknek száma talán még szaporodott a gépeknek a mezőgazdaságba való bevonulása következtében és azok a viszonyok, amelyek a mezőgazdaságot válságba sodorták, elsősorban ezen a társadalmi rétegen éreztetik gyilkos hatásukat. Mert én nem tudom, a Képviselőház mélyen t. tagjainak van-e fogalmuk arról a példátlan nyomorról, amelyben a mezőgazdasági népesség él, (Simon András: Hogyne volna!) Mert az a példátlan nyomor, amikor nincs kenyér, a gyermeknek nincs ruhája, amikor nincs cipője, amikor nem tudnak a gyermeknek kenyeret adni, kellene, hogy a Ház tudomására jusson ésa minisztereken keresztül valóban komoly segítség jelentkezzék ennek a társadalmi rétegnek számára. Mélyen t. Képviselőház! Nem tudom megfelelő módon és megfelelő színekkel ecsetelni azt a rettenetes életet, amely között most a mezőgazdasági népesség, és nemcsak kifejezetten a mezőgazdasági munkás, hanem az a társadalmi réteg is, amely a Bethlen-kormány politikájának sziklaalapja volt itt egy évtizeden keresztül, tehát, hogy a kisgazdák és a törpebirtokosok is milyen rettenetes életet élnek. Ma már ott tartunk, hogy ezeknek sincs többé-kevésbbó biztosítva a mindennapi kenyerük,, nem szólva a közigazgatási és az adóbehajtási vexatúrákról, amelyekkel lépten-nyomon, napról-napra találkozunk. De ne én mondjam el, hanem mondják el ezek a számtalan, hozzámérkezett levelek, amelyeket szinte megyénként szortíroztam, hogy milyen viszonyok között élnek az emberek. Ezek talán közvetlenebbül és hatásosabban tudnak hatni az Ö,sszkormányra és talán cselekvésre tudják ösztönözni a kormányt a tekintetben, hogy tényleg tegyen valamit, hogy ne legyen ez a kétségbeesett nyomor úrrá e felett a társadalmi réteg felett. Borsod megyéből írják — nem olvasom fel eredetiben, mert rossz az írás — a következőket (olvassa): «Ami itt lejátszódik, azt el se lehet kéozelni. Itt vagyunk a községben vagy háromszázan és itt egész nyáron semmi munkaalkalom nincs és a héten meglátogattam egypár családot, ahol nagyon szomorú helyzetet tapasztaltam. Egyiknek is 5, másiknak is 5 gyereke van és éppen ebedkor mentem be és a gyerekek a sparhertnél álltak és kérdem, mit csinálnak, mondják, ebédelni fognak. Tűz ég, a sparherton nincsen semmi és lestem, mit várnak a gyerekek, hát egyszer csak szedik ki a sparhertből a répacsimát.» Tudja a miniszter úr, mi ez a . ülése 1931 november 11-én, szerdán. répacsima? A cukorrépa feje. (Tovább olvassa): «Lett ebből haddelhadd: öt csimát tettek a parázsba és egy teljesen elégett és egynek nem jutott. Azt mondják, hogy^ aki bort és pálinkát iszik, az hasonlatos az állathoz; ezeknek már nem kell alkoholistáknak lenni, már így is hasonlatosak, már hetek óta répán élnek. Az egyik gyerek sír, egy répa elégett, ő már nem eszik. Iskolába egyáltalában nem járnak, mert nem hogy könyvre és cipőre jutna, hanem még ruhájuk sincsen és nézem a lábát, hát ronggyal van becsavarva. A másik család szintén majdnem így van, nincs kenyere és két gyermeke iskolába jár és a tanító úr azt mondta neki tegnap, hogyha a beiratást nem viszi el, hát fölvágást kap és két gyereke meg úgy sír, mint a sakál, nyomkodi a hasát a nyers cukorrépa, mert már nem volt minél megsütni. Mondja az apja, a szíve majd meghasad érte, de nem tehet róla. Az egyik elkeseredett ember azt mondja, hogy a télen az egyik gyereket a másikkal eteti meg.» így folytatja tovább (olvassa): «A múlt alkalommal elmentünk munkát keresni, hát az egyik, amint ettünk az úton, ő félrevonult és ott sírt és ebben a helyzetben megleptem és kérdem, mért sír? Feleli: hogyne sírna, amikor mindenki eszik, csak ő nem. Mondom neki, hogy mért nem 'eszik, hiszen mi is csak kenyeret eszünk, az meg neki is van. Hát egyen. Akkor mutatja ia tarisznyát, hogy milyen kenyere van neki, egy nagy kő. Kérdem, miért cipeli? Akkor azt mondja, hogy szégyelte, hogy az ő tarisznyája üres és adtunk neki kenyeret, de még úgy nem láttam ennyi kenyeret.» (Propper Sándor: Hol történt ez? Ázsiában?) Borsod megyéből való ez a levél, a másik JásznagykúnSzolnok vármegyéből. Mezőtúrról írják a következőket. (Olvassa): «Mi szegény, jogfosztott föld robotosai, kik itt éhezünk a Kánaánban, amiről az egész világ tudja, hogy ez Magyarországnak m, Alföldje, amely mindent terem bőven, mégis nekünk e mellett a bőség mellett kell hogy éhezzünk, kell rongyoskodnmwk, kell fáznunk, de legnehezebben mégis az esik, hogy látjuk, hogy van mindenből elég és nem vásárolhatunk (belőle, pedig mi véres verejtékkel halmoztuk fel. Mi nem akarunk éhenhalni, hanem azt akarjuk, hogy mindenki előtt elismertessük azt, hogy a munkás éppen olyan hasznos polgára ennek a társadalomnak, mint más polgár.» T. Ház! Most egynéhány levelet eredetiben olvasok fel. (Olvassa): «Tessék elgondolni, hogy fáj az ilyen robotosnak, aki oly sokat dolgozik, mint mi. Itt van az ősz, sem pénz, sem élelem, minden gyeremekem velem együtt ruha nélkül van. Iskola a szánkban van, de azt sem azért építették, hogy abba járjon a szegényember gyermeke, csak azért, (hogy lássák az útmentén járó urak, hogy már nekünk tanyai iskolánk is van. A gyerekeknek nincs ruhája, de nemosiak az enyimnek nincs. Az egész tanyában nem lakunk többen, mint 30 család, de egyetlenegy gyereket sem találni tisztességesen felöltözve, mind itt vannak csupaszon.» Ez a levél Szabolcs megye egy községéből való. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Ezen a téren van egyenlőség!) Itt van Zemplén megye egyik községéből egy levél, amelyben a következők olvashatók (olvassa): «A falvak népe már kész mindenre, mert érzi a közelgő veszedelmet, mire ha rágondolunk, Ökölbe szorul a kezünk, mert félünk a ránkjövő rettenetes téltől, minek tornyosodó